Századok – 1983

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hajdú Lajos: II József igazgatási reformjai Magyarországon (Ism.: Trócsányi Zsolt) 1154

1154 TÖRTÉNETI IRODALOM HAJDÚ LAJOS: II. JÓZSEF IGAZGATÁSI REFORMJAI MAGYARORSZÁGON (Bp. Akadémiai Kiadó, 1982. 528 1.) Érdemes jogtörténészünk könyvét mint történetírásunk elméleti jelentó'ségű úttörését üdvözölhetjük. Ismeretesek II. József értékelésének változásai a magyar politikai és történeti gondolkozásban. „Mint ember áldom érte nevét" - írja Wesselényi a „BalítéletekróT'-ben a röghözkötést eltörló' császárról -, „mint polgár hálálom bölcs és kegyes tettét, mellyel még elég jókor tudott egy különben már el nem kerülhető véres megrázkódtatást megelőzni. De mint hazafi kesergem, hogy erőszakos kezekkel cselekedvén, amit törvénynek kellett volna tenni, megfosztotta nemzetemet azon szent kötelessége teljesítésétől, hogy önmaga tegye meg ezen első lépést s végre is hajthassa a megkezdett nemes mívet." Itt tehát az alapképlet, a korai magyar liberalizmus II. József-szemlélete: a reform szükségének elismerése és az abszolutista módszer kárhoztatása. Mindehhez természetesen társul majd ennek a nacionalizmussal együtt fejlődő liberalizmusnak a szemléletében II. József „németesítő" politikájának elítélése. Ez a szemlélet uralkodik jó ideig az 1849 utáni magyar történetírásban is - csak a császár értékelésének pozitív vonatkozásai kopnak meg. A fordulatot Marczali Henrik nagy áttekintése hozza: nála II. József a magyar feudalizmus elleni harc félelem és gáncs nélküli lovagja. Az ő szemlélete öröklődik tovább a 20. századi magyar polgári liberálisok és radikálisok gondolkozásában, hogy végül is II. József mint „Hamlet a trónon" jelenjék meg. Nem szükséges hosszabban időznünk annál a ténynél, hogy ez a kétfajta szemlélet „beszüremkedett" marxista történetírásunk két, egymást váltó szakaszába is, a „gyarmatosító", csak a feudalizmus megmentésére törekedő császár, ill. a magyar rendi Konzervatizmus ellen harcoló reformer-uralkodó alakjában. Hajdú Lajos ennek a jócskán spekulatív vitának a kátyújából lendítette ki a szekeret. Rendkívüli kutatói szorgalmával az ismeretlen (és elődei által a megismerésre méltatlannak ítélt) tényekhez fordult. Azt az irdatlan új tényanyagot, amelyet feltárt, nem volt könnyű koncepcióba fogni - de a vállalkozás sikerrel járt. A tények lehető teljes ismerete szinte magától adta az új, elméletileg jelentős koncepciót. Hajdú Lajosnál nem II. József és az így vagy amúgy értelmezett nemzet harcáról van szó, hanem ez a harc elsősorban a felvilágosodott kormányzat két irányzata, II. József doktrinér autokratizmusa és a felvilágosult magyar (arisztokrata-nemesi) reformer kormányférfiak politikai realizmusa közt folyt le. Hajdú sűrűn (és alappal) hangsúlyozza tiszteletét II. József szándékainak nemessége, ügybuzgalma, elméjének különösen a kritikai megjegyzésekben megnyilvánuló élessége iránt; még akkor is, amikor (nem egyszer) „a Habsburg-ház e különös fiá"-nak nevezi a császárt, a tisztelet dominál a jellemzésben. De ugyanolyan (és hatalmas tényanyagra alapozódó) tisztelettel szól az Ürményi-Pászthory-Széchényi Ferenc-típusú felvilágosult államférfiakról, egyszerre hangsúlyozva helyzetismeretüket, becsületes reformer-szándékukat és politikai realitásérzéküket. Az új jozefinizmuskoncepcióban a reformok körüli nagy csaták elsősorban a császár és az egyesített Magyar-Erdélyi Udvari Kancellária között folynak le. Itt azonban meg kívánunk jegyezni valamit. Azt a feltárt tényanyag alapján teljesen indokoltnak látjuk, hogy Hajdú nem II. József és a vármegyék harcát tekinti a csaták döntő pontjának. Lényegében még azt is elfogadhatónak tartjuk, hogy ezekben a harcokban a Helytartótanács szerepe is kisebb volt annál, amit történetírásunk eddig tartott róla (bár a Niczky elleni elkeseredett rendi támadások hagynak bennünk némi gyanút e tekintetben). A harcok egy aspektusa azonban kimaradt Hajdú Lajos könyvéből - jegyezzük meg előre: nem az ő hibájából. Ez az aspektus a Staatsrat szerepe a magyarországi igazgatási reformok körül. Ismeretes, hogy a Staatsrat iratanyagának jó része (benne a II. József-kori anyag legnagyobb része is) a II. világháborúban elpusztult - de hát a megmaradt töredékek is mondanak egyet-mást e tekintetben. Kaunitz államkancellár államtanácsi votumai pl. megmaradtak, II. József évtizede is szépen képviselve van bennük. Megdöbbentő, hogy egy olyan jelentőségű mű írójának, mint amilyenről most szólunk, azt kell jeleznie munkájában, hogy az österreichisches Staatsarchiv anyagát nem volt módja használni. E sorok írójának 1979 tavaszán alkalma nyílt arra, hogy tudomány- és kultúrpolitikánk több irányítójának felhívja a figyelmét: a bécsi kutató-ösztöndíjak odaítélésének az eddigieknél erőteljesebben kellene tekintettel lenni a történettudomány és közvetlen rokontudományai munkásaira, hisz amit a mérnök, a jogász stb. elér Bécs kitűnő könyvtáraiban, az a nemzetközi könyvtár-