Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Bónis György: Révay Péter (Ism.: Borzsák István) 1151
TÖRTÉNETI IRODALOM 1151 hasznosíthatott volna azok eredményeiről. Hasonlóképpen reagálhatott volna Benda Kálmánnak az ő Hajnóczy-esszéje után kidolgozott s több formában is (utoljára a „Magyarország története 10 kötetben" c. összefoglalás 5. kötetében) közzétett markáns Hajnóczy-koncepciójára. Sajnálatos, hogy Reviczky József tevékenységének ismertetéséből kimaradt az egykori jogászprofesszor szerepének ábrázolása az 1795-i ВТК-javaslat kidolgozásában, ami pedig Hajdú Lajos erről írt monográfiájának egyik fő témája. A reformkori Deákról szóló gazdag, értékes fejezetekben nem szerepel Deák álláspontjáhak ábrázolása abszolutizmus és alkotmányos monarchia kérdésében, ami pedig az 1835-40-es időszaknak, a nagy politikai perek időszakának egyik fő kérdése, s amelyben Deák világos, határozott állásfoglalásainak oly nagy szerepe van. A 19. századi fejezeteknél egyébként gyakran hiányolhatjuk a viszonyításokat. Világos képet kapunk pl. Zala megye álláspontjáról a rendszeres bizottsági munkálatok ilyen és ilyen kérdéseiről - arról azonban nem, hogy ezzel a megye hol áll az ország egészéhez viszonyítva; Deák állásfoglalásáról bizonyos kérdésekben -, de nem látjuk Deák pontos helyét a politikai spektrumon belül. Észrevételeink természetesen nem csorbítják a kötet érdemeit. Csak örömünkre szolgál, hogy Csizmadia Andor összegyűjtötte életművének ezeket a nehezebben fellelhető darabjait is, és együttesen a tágabb szakterület elé tárta. Trócsányi Zsolt BÓNIS GYÖRGY: RÉVAY PÉTER. Akadémiai Kiadó, Budapest 1981, 115 1. Irodalomtörténeti füzetek, 104. A kis könyv előszavában okkal szerepelhet az a kijelentés, hogy Révay Péter koronaőr (1568-1622) megérdemli a feldolgozást: műveivel - a magyar korona történetének két változatával - a hazai államelméleti irodalom úttörői közé tartozik. Kiváló jogtörténészünk nem elégedett meg a bőséges levéltári anyag kiaknázásával vagy az ő szuverén felkészültségét igénylő problémák alkalmi ismertetésével: hőse életművét a 16/17. század fordulójának európai összefüggéseiben szemlélte és ábrázolta. Természetes, hogy ezt az életpályát más szemmel nézi a jogtörténész, mint - mondjuk - a jóbarát Rimay János vagy a mindkettejükkel egykorú Szenczi Molnár Albert kutatója, vagy esetleg a kor irodalmát nem a késői tacitisták, hanem a névadó Tacitus szempontjából tekintő filológus. A nézőpontok különbözősége mindenképpen termékeny összehasonlításokra ad módot. Csak köszönettel és elismeréssel nyugtázhatjuk Bónis György fáradságos részletkutatásait, amelyeknek jóvoltából egy jellegzetesen aulikus főúr most szinte élő valóságában áll előttünk - családi és rendi hátterével, egyéni ambícióival, országos gondjaival, munkásságának eredményeivel együtt. Nemhiába esett Révay Péter szülőhelye, a morva határral szomszédos Holies vára oly közel Bécshez, a Habsburgokhoz való hűség a család hagyományai közé tartozott, és a majdani koronaőr - protestáns volta ellenére - értetlenül nézte Bocskai vagy Bethlen politikai orientációját. A bécsi jezsuitáknál, majd á Joh. Sturmtól alapított strassburgi (lutheránus) akadémián kapott indításokat később sem tagadta meg: így válhatott Pallas fiává, Justus Lipsius lelkes hívévé Mars táborában is. Bocskai hajdúit „undok és moslék" elemeknek tartotta, de azért Mátyás főheroeg tanácsosaként is inkább a mozgalom békés lecsillapításán fáradozott. A felsőmagyarországi részek állapotát jól jellemzi feleségének egy 1607 végéről kelt levele: „Itt mi megmenekedénk az mi németeinktől, csak immár az Úristen oltalmazna meg bennünket az hitvány meggyühödött hajdúktul." Rudolf lemondatása után, mikor 1608 júniusában (Szt. László király napján) a fél évszázadon át „peregrinált" koronát visszahozták Pozsonyba, a koronaőrnek megválasztott Révay Péter életében új szakasz kezdődött. Méltóságát hivatásnak érezte: ezért vállalkozott a korona történetének megírására is. A nemsokára elkövetkező nehéz időkben a koronához hűséges maradt és ki is tartott mellette haláláig, egyben megalapozta annak tudományos feldolgozását. A terv koronaőrré való választása óta foglalkoztatta. Bónis részletesen taglalja az 1613-ban kiadott Commentarius, majd a bővített változat (De
