Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Poly; J.-P.-Bournazel; E.: La mutation féodale Xe-XIIe siécles (Ism.: Kordé Zoltán) 1147
1148 TÖRTÉNETI IRODALOM útonállók, rablók által jelentett veszélyt hozza fel indokul. Újszerű elméletük szerint a fó' ok a földesúr ama törekvésében keresendő', hogy erődítmények, tehát fegyveres erőszak segítségével terjessze ki hatalmát a parasztokra, és így tegye gyümölcsözőbbé a földesúri jogok érvényesítését. Ez az időszak a seigneurie banale (a földesúri jogokon alapuló birtok) .kialakulásának kora. A korábbi kötelezettségek súlyosbodnak, kialakul a földesúr javára végzett robot rendszere, és jelentősen növekszik a parasztságot sújtó különféle adók száma és mértéke is. A 11. század vége felé kezdenek kialakulni a földesúri haszonvételi jogok: tilos a parasztoknak máshol őröltetni vagy süttetni, mint az uraság malmában vagy kemencéjében, tilos bort eladni a szüret előtt, és kocsmatartás csak a földesúr engedélyével történhet. A központi hatalom bukása és az igazságszolgáltatási rendszer hanyatlása alkalmat szolgáltattak nagyfokú visszaélésekre, és megkönnyítették a szabad paraszti rétegek függőségbe vonását, ami all. század folyamán rohamosan haladt előre. A hűbéri függőség, mely korábban csak egyes rétegekre volt jellemző, most, a seigneurie banale létrejötte és a szabad parasztok eltűnése révén, általánossá válik, és a társadalom minden rétegét behálózza. Ez az átalakulás megváltoztatja magának a hűbérbirtoknak (fief) a jellegét is, mely all. század második felétől kezdve végleg örökletessé válik, és egyre inkább a családi vagyon részét képezi. Ennek nyomán természetesen a hozzáfűződő szolgálati kötelezettségek is átalakuláson mennek keresztül. A feudális-hűbéri kötelékek eltetjedése egyben a hűbérúr magánhadseregének növekedését is eredményezte, mivel a hűségesküt tett módosabb parasztok katonai szolgálattal is tartoztak uruknak. A 11. századtól hűbéri kötelezettség és hűségeskü csaknem mindenhol elválaszthatatlan már egymástól. Ez utóbbi formulája szentesítette azt a folyamatot, amely ekkorra már befejeződött: a fejedelmek és nagyurak szabadságát, a lovagi osztály alávetettségét. Ettől az időponttól kezdve beszélhetünk igazán feudális társadalomról. Paradox módon ekkor valósul meg a karoling királyok régi törekvése: a hűség és a hűbéri kötelezettség válnak a társadalmi kapcsolatok fő formáivá. Mindezek után a szerzők áttérnek a főbb társadalmi rétegek tárgyalására. A nemességgel kapcsolatos vizsgálataik eredménye az, hogy ez a fogalom nem annyira egy társadalmi csoportot jelöl, hanem inkább a hatalmon levők uralmát fejezi ki. Felvetődik természetesen a kérdés, hogy ki tekinthető ebben a korban nemesnek? Vidékenként nagyon eltérő válaszokat kapunk erre. így például Gand, Mácon és Poitiers vidékén nemesekként szerepelnek a királyi vazallusok leszármazottai, a vikáriusok vagy azok a szabad birtokosok, akiket a közös erődítmények parancsnokának rendelt a gróf. Más területeken alacsonyabb helyzetű elemeket is a nemesség közé valónak tekintenek. De Provence-ban vagy Katalóniában már sokkal szűkebb a nemesek köre, és ezen kívül rekednek az előbb említett elemek. Ugyanilyen különbségeket mutat a szabadság (liberté) és nemesség (noblesse) fogalmának vizsgálata is. Habár e két kategória soha sem fedi egymást tökéletesen, a közöttük lévő erős összefüggés vitathatatlan. E kapcsolat egyben függvénye a nemesség elterjedtségében mutatkozó eltéréseknek és a szabad parasztság megritkulásának. A kisnemesekről szólván a szövegekben feltűnik a lovag (chevalier, miles) kifejezés is. Lovagság és nemesség viszonya ismét olyan téma, amely sok problémát vet fel. A miles szó jelentése eredetileg pejoratív értelmet is hordozott, a nemesi állapottól meglehetősen távoli helyzetet jelölt. Nemessé születni kellett, miles-szé eskü által lehetett válni, ami eleve egyfajta függőségi helyzetet teremtett. Katalónia, Dél-Franciaország és Észak-Itália területén all. század elejéig általában a caballarius kifejezés helyettesítette a miles-t. Nagyurat ezzel a jelzővel soha nem illettek az írnokok. Az 1020-as évektől kezdve azonban egyre tágul a szakadék a miles-ek és a populus, rustici szavakkal jelölt alacsonyabb rétegek között; 1080 táján már a nagyobb nemesek is viselik ezt a címet. Egészen más a helyzet Észak-Franciaországban, ahol a szövegek gondosan megkülönböztetik a nobilis-eket és a miles-eket, ez utóbbi itt félig szolgaelemeket jelöl. Majd csak a 13. században következik be a két réteg fúziója, amikor a lovagság (chevalerie) eszménnyé válik. Ekkor fejeződik be az arisztokrácia, a jómódú birtokosok és a lovagok egységessé válása. A könyv harmadik része az etnikai ellentétekkel, hatalom és gazdaság viszonyával, a 11—12. századi eretnekmozgalmakkal és a „feudális gondolkodásmóddal" foglalkozik. E témakörök közül legérdekesebb talán az első. A szerzők e téren is több új, néhol meglepő eredményre jutnak. Elvetik azt a felfogást, mely a hódító germánok és a gallo-román lakosság viszonylag gyors összeolvadását hirdeti. Elismerik ugyan, hogy a frankok beözönlése után megindul ez a folyamat, de úgy vélik, hogy a
