Századok – 1983

ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Győrffy György: Gyulafehérvár kezdetei; neve és káptalanjának registruma 1103

1104 GYÖRFFY GYÖRGY hanem Észak-Erdélyben volt.4

A vadászat közben új lakhelyre találás a mitikus szarvasüldözési monda csökevénye, ami régi hagyományon alapuló korai feljegyzésre mutat.5 A történészek zöme, legalábbis maior et senior pars, a középkortól napjainkig Gyulafehérvárat a Gyulák székhelyének tekinti .6 István király 1003-ban anyai nagybátyja, az utolsó Gyula ellen hadat vezetett és országát erővel megkereszteltette, mint az Annales Hildesheimenses egykorú feljegyzéséből kitűnik: Stephanus rex super avunculum suum, regem Julum cum exercitu venit; quem cum conprehendisset cum uxore et filiis duobus, regnum eius vi ad christianitatem compulit.1 Ugyanez a szöveg az Annales Altahenses révén bekerült a 11. század végén írt magyar krónikába is téves 1002 év alatt: Beatus Stephanus. . . bellum gessit contra avunculum suum, nomine Gyulám, qui tunc temporis totius Ultrasilvani (~Transilvani) regni gubernacula possidebat.8 Noha a 952-ben Bizáncban a görög rítusú kereszténységre tért Gyula családjában számolni lehet a görög kereszténység továbbélésével,9

és azzal, hogy István nagybátyja 1003 előtt újból Bizánc felé orientálódott,1

0 4Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Budapest 1979. 103-105. Tekintettel ana, hogy Istvánnak az erdélyi Gyula és a bulgáriai íesar (cesar ,cár, kagán' azaz Keán) ellen indított hadjárata korai kútfőkből igazolható, a bó'vebb krónikákba 250 évnél később bekerült zavaros betoldás Gyula és Keán összekeverésével (66. c.) nem hitelt érdemlő forrás és nem ad alapot Istvánnak egy másik délerdélyi bolgár Kean elleni hadjárata feltevésére (vö. Váczy Péter: Gyula és Ajtony. Szentpétery Emlékkönyv. Budapest, 1938. 503-505; Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Bp. 1948. 168-170; Mályusz Elemér: Az V. István-kori Gesta. Budapest 1971. 50-51). De Taksony és Géza politikai és gazdasági súlya Kelet-Európában, ahol csak az ellenséges Bizánc és a szövetséges besenyők, oroszok és balkáni bolgárok jelentkeztek hatalmi tényezőként, kizárja egy önálló bolgár országocska feltevését Dél-Erdélyben. Az itteni sóbányákat egyébként a magyar vezérek a honfoglalás óta bírták, s ezek megtartására volt elég katonai erejük. Az 1003 előtt „egész Erdélyt" (totius Ultra Silva[ni\ regni SRH. I. 314), éspedig az aranylelőhelyeket (uo. 315), tehát Dél-Erdélyt is birtokló Gyulák mellett az államszervezés ideje tájt volt egy magyar Keán nevű főember is, akitől a Keán nemzetség származik. Ez inkább azonosítható azzal a Keánnal, aki a bővebb krónikák szerint (30. c.) Kulan (Kolan > Kalán) fivére és Beliud (>Béld, Beled) nejének nagybátyja volt. Keánt és Kalánt magam a Tisza mentén és Hunyadban birtokló Bár-Kalán vezéri nemzetséghez sorolom, ld. Archaeologiai Értesítő 92 (1970) 228-229. s Váczy Péter.• i. m. 489-490; Györffy György, Archaeologiai Értesítő 97 (1970) 224. 6 A régi irodalom cikket kitevő felsorolásától eltekintve elégnek tartom itt említeni : Pauler Gyula: A magyar nemzet története Szent Istvánig. Budapest 1900, 75, 172; Váczy Péter: i. h. 491; Hóman Bálint cikkeinek idézésével: Iczkovits Emma: Az erdélyi Fehér megye a középkorban. Budapest 1939. 6; Mályusz Elemér, Erdély. Magyar Történelmi Társulat. Budapest 1940. 53\Makkai László: Erdély története. Budapest 1944. 33; Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. Budapest 1958. 68-69; Rusu,M.: Castrul Apulum §i Cetatea feudalá Alba Julia. Anuarul Institutului de Istorie $i Arheologie Cluj-Napoca. 22 (1979) 59 kk. Bár Rusu észrevette a Pozsonyi Krónika és Mügeln adatát a Gyula vezér által talált és székhelyül választott Fehérvárról, s ezt tartja a Gyula székhelyének, nem írja, hogy a hét magyar vezér egyikéről van szó, hanem a besenyő Gyla vezérrel hozza kapcsolatba. Ennek a román irodalomban kísértő azonosításnak nemcsak az mond ellent, hogy Konstantinos Porphyrogennetos besenyő Gyla törzse földrajzilag Moldvára lokalizálandó, hanem az is, hogy 1068-ban innen törtek be Gyula besenyő vezér harcosai Erdélybe (Györffy György, Történelmi Szemle 14 [19711 286; Acta Őrientalia 25 [1971)289-292). 'Scriptores Rerum Germanicarum. Ed.: G. Waitz. Hannoverae 1878. 29. *SRH. I. 314. Az Ultra Silvam névalak az Ultrasilvani elírása. 9Moravcsik Gyula: Görögnyelvű monostorok Szent István korában. Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Szerk.: Serédi Jusztinián, Budapest 1938. I. 399-401; The Role of the Byzantine Church in Medieval Hungary. Studia Byzantina. Budapest 1967. 328—330;