Századok – 1983

KÖZLEMÉNYEK - Tilkovszky Lóránt Erdély nemzetiségei és a weimari Németország diplomáciája 1097

ERDÉLY NEMZETISÉGEI ÉS A WEIMARI NÉMETORSZÁG DIPLOMÁCIÁJA 1101 politikai erőkkel. Ezt német részről féltékenyen nézték, az egyik végletből a másikba, a politikai passzivitásból a politikai opportunizmusba való fejest-ugrásnak minősítették, s megelégedéssel nyugtázták eredménytelenségét. Annyi jelentősége mégis volt ennek az ún. csúcsai paktumnak, hogy politikailag „szalonképesebbé" tette némileg az irredentának bélyegzettsége folytán elszigetelt Magyar Pártot, s most már a Német Párt nem kellett, hogy oly kínos gonddal kerülje a vele való nyíltabb és szorosabb együttműködést. 1925-től figyelhető meg a változás a romániai német kisebbség politikájában, elsősorban a román kormány azon iskolarendeletei hatására, amelyek az uralomváltozás után is megóvott erdélyi szász, illetőleg a Bánátban egyenesen újjászületett és felvirágzott német iskolaügyet súlyosan veszélyeztették. Most már a német kisebbségpolitika volt az, amely sürgősnek tartotta a magyar kisebbséggel való együttműködést. A Külügyi Hivatal már korábban, 1923-ban is fontolgatta ennek lehetőségét, de főleg abból a szempontból, hogy ennek fejében a magyarországi németség nem kielégítőnek talált helyzete javítását lehetne elérni a romániai és más utódállamokbeli kisebbségi együttműködést nagyon szívén viselő magyar kormánynál. A romániai német kisebbség politikája azonban nem tartotta lehetségesnek, hogy saját népi érdekei rovására áldozatokat, sőt esetleg súlyos következményeket vállaljon, s ezt az álláspontot a Külügyi Hivatal magáévá tette. Most viszont, hogy közvetlenül romániai német érdeknek tűnt a magyarokkal való összefogás, hosszasan fontolgattak egy olyan áldozatot, hogy esetleg lemondanak a magyar részről nagyon sérelmezett Szatmár vidéki sváb visszanémetesítési akció továbbfolytatásáról. De még kompromisszumos megoldást sem sikerült e kérdésben létrehozni, s az 1927. évi parlamenti választásokkor Romániában megvalósult német-magyar kisebbségi blokk a következő évben már fel is bomlott, s nem került sor az utódállamok német és magyar kisebbségei vezetőinek Bécsben tervezett konferenciájára sem. A német diplomácia azon volt, hogy biztosítsa a magyarok barátságát, de úgy vélte, fölösleges volna érte túl sokat fizetnie. A maga részéről is mindig helytelenített korábbi magyar irredenta politikát 1927 óta magyar revíziós politika váltotta fel; ezt nem ellenezte, minthogy döntően magyar etnikumú határmenti területek kérdését helyezte előtérbe, de nyíltan nem is támogatta, mert számolt azzal, hogy ezzel rontaná Németország viszonyát az érintett államokkal. Miközben a románok Nagyváradon, Temesváron, Kolozsváron antirevíziós tüntetéseket rendeztek, a német kisebbséget a német diplomácia úgy instruálta, hogy a „Románia vagy Magyarország" kényes kérdésében tartózkodjék minden állásfoglalástól. A magyar kormány 1931 tavaszán memorandumban szólította fel a német kormányt a német-magyar kisebbségi együttműködés előmozdítására Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában. Érzékeltette, hogy ennek fejében hajlandó volna a magyarországi német kisebbség német részről sokat kifogásolt helyzetének rendezésére. A német kormány az érintett országokban lévő diplomáciai képviseletei - s általuk a német kisebbségek vezetői — véleményét kikérve készítette el decemberi elutasító válaszát, amely lehetetlennek mondotta a kérdés generalizálását, tekintettel a három ország sokban eltérő viszonyaira. Magyar részről nem alaptalan kétkedéssel fogadták, hogy Németország ne befolyásolhatná az ezen országokbeli német kisebbségeket a kívánt irányban, ha azt maga is akarná. A német politika azonban ezúttal is károsnak ítélte saját érdekei szempontjából, hogy időnként és bizonyos adott kérdésekben szükségesnek és hasznosnak mutatkozó taktikai együttműködésen túl tartósan, mélyrehatóan és minden irányban elkötelezze magát egy kifejezetten magyar érdekű politikának. Ráadásul a magyarországi