Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Társadalom; nemzetiség és ellenzékiség kérdései az erdélyi magyar reformmozgalomban (1830-1843) 1061
AZ ERDÉLYI MAGYAR REFORMMOZGALOM 1089 nek intő szavai is, melyek Kossuth és a liberálisok ellen irányuló taktikai célzatosságuk ellenére megszívlelendő emberi hitelességgel idézték a „kölcsönös méltányosság" követelményét, a másik fél érdekeinek mérlegelését, méghozzá sokat sejtetően annak megfontolására is ösztönözve, hogy mi lenne, ha „nemzeti hűtlenséget" sugalló törvényeket akarnának a magyarra kényszeríteni. ' A magyar nemzetiségpolitika társadalmi-történeti meghatározottságának eredményeként a liberálisok viszont elismerték a történetileg kialakult, szerves, ill. intézményi jellegű történeti előzményekre épülő nemzeti autonómiaszerű képződményeket. Nemcsak Horvátország tartományi önállóságát. Az erdélyiek hangadói mindvégig tiszteletben tartották a szászok különállását. Bár nem akarták tételesen biztosítani a német nyelvhasználatot, elismerték a status quo-t, ami az autonómia és azon belül a német nyelvhasználat elismerését is jelentette.143 A magyar törvényhatóságokkal és a kormányszékkel való kötelező magyar nyelvű érintkezés előírásával pedig az ország egységét akarták kifejezésre juttatni, miközben a szászok fő erői a német hegemóniát jelentő összbirodalom fenntartása mellett önálló belső törvényhozással rendelkező területi autonómiára törekedtek, vállalva „a német elemre" kiosztott szerepet. Ehhez hozzátartozott a létérdekeiket egyáltalán nem veszélyeztető magyar nemzeti törekvések gáncsolása is, az ellentétek áthidalását célzó kompromisszum keresése helyett, amire viszont néhány tekintélyes értelmiségi vállalkozott is. A magyar törekvéseket fenyegető kettős igyekezetnek az ellensúlyozására először magyar részről sem tudtak mást felhozni, mint az egyébként a szászok iránti elismerést és megértést tanúsító Kemény Zsigmond, aki azt fejtegette, hogy előbb-utóbb kényszerhelyzet fogja megszabni az érdekek összehangolását, és ennek során a szászok követeléseik egy részéről le kell hogy mondjanak, mert a birodalmi erőviszonyok alakulása miatt is a Lajtán innen „a magyar uralkodás" elkerülhetetlen, az európai hatalmi viszonyok is szükségessé teszik az erős Magyarországot, hogy erős gátja legyen a cári expanzív törekvéseknek.14 4 De még ez sem jelentett egyoldalú hegemóniára törekvést. Wesselényi Miklós pedig 1843-ban kiadott Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című könyvében kortársai között talán az elsőként vázolva fel, hogy a Habsburgbirodalom csak úgy maradhat fenn, ha alkotmányos „álladalmi" szövetséggé alakul, az Ausztriában élő szlávok helyzetének rendezésére éppen a szászokéhoz hasonló autonómia életbeléptetését javasolta. A diétái liberális többség nézeteivel egyetértve hangoztatta, hogy a szászoknak továbbra is „nemzetül kell a törvény oltalma alatt folyvást létezniük", de szerinte el kell fogadják, hogy létük garanciája nem nemzetiségük, hanem a magyar alkotmány, s anyanyelvként nyelvjárásai helyett a németet tegyék általánossá.14 s Id. Bethlen János pedig külpolitikai meggondolásoktól vezettetve, „polgári létezhetésünk" érdekében, még azt is elfogadta volna, hogy a szász törvényhatóságok a főkormányszékkel németül érintkezzenek.146 S természetesen valamennyi magyar megnyilatkozás szóvá tette a szász törvényhatósági élet liberalizálását és demokratizálását. Mindenesetre a nyelvharc lázában elsikkadt és taktikai csatározásokba fulladt a Szentiváni it3 Szekfű Gyula: Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez 1791-1848. Bp. 1926. 523-530. 144 Kemény: i. m. 14 5 Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Lipcse, 1843. 199-240. ""Bethlen János levele Wesselényi Miklósnak. 1846. júl. 31. OL Filmtár 8367.
