Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Társadalom; nemzetiség és ellenzékiség kérdései az erdélyi magyar reformmozgalomban (1830-1843) 1061
1070 MISKOLCZY AMBRUS Erdélyben „akkor még elengedhetetlen volt az, hogy a főrangú ifjú köznevelő intézetben tanuljon, iskolát végezzen, s gyakorlatilag megismerkedjék a nép kebeléből származó ifjúsággal, amelynek soraiból is kell neki választani barátait s a politikai életben küzdőtársait".4 8 Aztán együtt indultak külföldi tanulmányútra, és végül az arisztokrata és a kollégiumi tanár együttlétéből és egymásrautaltságából alakult ki az a munkamegosztás, melynek során „a feudalizmus elleni harcot olyan társadalmi erő vezeti, amely helyzeténél fogva inkább csak a kompromisszumban kereskedik, s a népszolgálatot tudatosan vállaló értelmiségre hárítja a saját, határozatlan körvonalú ideológiájának a kidolgozását",49 bár a kezdeményezés kétségtelenül a Wesselényi Miklós érdeme, akinek tevékenységében és személyiségében szervesen egyesült az ideológus és a politikus. A küzdelem filozófiai, sőt részben közjogi megalapozása viszont óhatatlanul a tanárokra hárult. így aztán egy-egy kollégiumi tanár „életmódjában a plebejus értelmiségi nálunk először válik nyilvánosan is öntudatos egyéniséggé",5 0 természetesen egy-egy liberális arisztokrata barátjaként. Nem véletlen, hogy ekkortájt bukkant fel a korabeli szóhasználatban a nagy karrier előtt álló intelligencia szó is. Ez éppen úgy jelentette a magyar haladó nemesi megyegyűlési közönséget, mint a haladás ügyének felkarolására hivatottnak vélt művelt szász patríciust és litterátust. A románban pedig a nemzeti ügynek elkötelezett intelligentek, azaz „értelmesek" összességét. Bár körvonalazodóban volt, mégsem alakult ki a lengyel és orosz fejlődésben nagy szerepet játszó ún. klasszikus intelligenciához hasonló képződmény, a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenet jellegzetes társadalmi terméke, mely a politikai közélet és a gazdasági vállalkozásokban való részvétel hiányában, marginális, olykor valósággal gettó-helyzetbe szorult, s míg a lengyel a nemzeti szabadság eszményeinek ébren tartásában találta meg a hivatását, az oroszt a fennálló viszonyokkal szembeni — néha csak tehetetlen szemlélődéssel párosuló — kritikus magatartása jellemezte.5 1 Erdélyben viszont mindazok, akik értelmiségi szerepet töltöttek be, nem szerveződtek elszigetelt kaszttá, nem kényszerültek gettóba, hanem főleg a politikai és részben a gazdasági élet lehetőségeinek vonzásában nyílt színre léphettek a polgári-nemzeti átalakulást célzó nagy küzdelmek során, a magyar liberális mozgalomban pedig még tudatosan háttérbe szorítva a belső meghasonlásnak a lehetőségét is. „Miénk egyedül a tiszteletre méltó arisztokrácia" — mondta a nagyenyedi jogtanár, Szász Károly, tanártársaihoz szólva.5 2 Mire barátja, báró Kemény Dénes — aki éppen azon „előkelő családból" származók közé tartozott, akik nevelését szüleik elhanyagolták ugyan, de a kollégiumi életnek köszönhetően hiányosságaikat „önerejükkel tudták kipótolni" -5 3 , nem is késett hangsúlyozni, hogy az „arisztokrata, a visszaélések értelmében semmi nem lévén egyéb mint egy különzött ember-osztály, mely magának külön érdeket teremt, s azt a közérdektől elválasztja", és így aztán „látnivaló, hogy ezen értemény szerint, szintúgy találtatik 4 ' Ld. 2. j. 49 Bretter György: Könyv Brassairól. Korunk 1972. 3. sz. 467. s°Uő:i. m. 465-466. 51 A. Gella: An Introduction to the Sociology of the Intelligentsia. The Intelligentsia and the Intellectuals, ed. A. Gella. New-York, 1976. 9-25., Janina Leskiewicz: L'Intelligentsia. Une couche dans les sociétés arriérées. Nuova Rivista Storica 1977. V-VI. 599-612. 5 2 Biblioteca Academiei Republicii Socialiste Románia, Filiala Cluj-Napoca, Ms. u. 953. 53 Kemény Zsigmond: Kemény Dénes. Ujabb kori Ismeretek Tára. Pest, 1853. V. 51.
