Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Péter Katalin: Bethlen Gábor magyar királysága; az országegyesítés és a Porta 1028
BETHLEN GÁBOR MAGYAR KIRÁLYSÁGA ÉS A PORTA 1057 A tanulságoknak ugyanehhez a csoportjához sorolandók a forráskritikának az „assecuratoria levél"-re vonatkozó eredményei. Ezek semmilyen korábbi állítást nem cáfolnak. Bethlen Gábor ugyanis ellentmondó kijelentést soha nem tett, a szakirodalom pedig a török szövetség garanciájának ügyére nem figyelt fel; nem foglalkozott vele. Csak megismétlem tehát: a forráskritikai elemzés során kiderült, hogy Bethlen Gábor kezdettől ragaszkodott a portai elismerés látványos gesztusához. Előbb királyi jelvényeket kért, majd írásbeli ígéretet arról, hogy a szultán a II. Ferdinánd ellen feltámadt országok államszövetségét „frigyébe és oltalmába" veszi. Az erről szóló garanciát nehezen szerezte meg. Pedig nyilvánvalóan nagyon akarta, még Vác török kézre adásának ígéretét is leírta érte. Az „assecuratoria levél" megszerzésére irányuló elkeseredett igyekezetből ezek szerint kivehető: Bethlen Gábor úgy érezte, nagyon nagy szüksége van Konstantinápoly látványos kiállására. Arra, hogy illetékes helyről bizonyítsák: a török birodalomnak a Portán is elismert exponenseként működik a nemzetközi politikában. Úgy is lehetne mondani, Bethlen Gábor Konstantinápolytól kívánt súlyt szerezni az európai méretű politizáláshoz. így aztán ezek a forráskritikai tanulságok mégiscsak szemben állnak a szakirodalom bizonyos állításaival, vagy helyesebben, a szakirodalom szemléletével. Mert — ha érintjük egyáltalán ezt a kérdést — általában úgy szoktunk írni Bethlen Gábor és magyar vagy külföldi szövetségesei kapcsolatáról, mint amiben a fejedelem portai függése súlyos tehertétel. Bethlennek a nyilvános török elismerésért folytatott bonyolult diplomatizálása viszont felveti a meggondolást: talán nem nekünk van igazunk, hanem Bethlen látta reálisan a helyzetet. Talán valóban előnyére szolgált a török kapcsolat, mert a Porta elismert exponenseként — közvetve - egy nagyhatalom képviseletébne léphetett fel. És sok körülmény szól amellett, hogy Bethlennek igaza volt, a kortársai pontosan felismerték: a Portához az ő közvetítésével vezet az út. A török birodalom támogatása viszont a Habsburgok hatalmával szemben feltétlenül szükséges. Ilyen felismerésre utal a magyar—cseh—osztrák államszövetség magatartása. Mert igaz ugyan, hogy a vezetői, még maga Bethlen is, szóban sokat mentegető dztek a török kapcsolat miatt, a reálpolitikai meggondolások szerint egyetlen értelmes lépést megtették. Miután II. Oszmán 1620 júniusi levele az államok egész együttesére megadta a szövetség garanciáját, novemberben valamennyi tag képviselőiből nagy létszámú küldöttség ment Konstantinápolyba. „A világ fennállásáig" érvényes békét írtak alá a szultánnal. Eszerint II. Oszmán a császárral szemben elismeri az államszövetséget, amellyel ötévenként fog szultánhoz méltó ajándékokat kicserélő követeket váltani. Szükség esetén katonai segítséget ad. Végül egy sor csupán Magyarországot érintő problémát rendeztek.11 8 Nem tartozik a forráskritikához annak a kérdésnek a mérlegelése, hogy mi lett volna, ha a magyar-cseh— osztrák államszövetség portai támogatással, de nem török fennhatóság alatt nemcsak létrejön, de a működése is lehetővé válik. Ide csak egy dolog tartozik: érzelmi alapon lehetett a „pogány" törököt megvetni, a Habsburg-hatalommal szemben való politizálás viszont Bethlen kortársai számára elképzelhetetlen volt nélküle. Magyarországot tekintve hasonló következtetések adódnak. Úgy tűnik, a magyarok tisztában voltak a kétfrontos harc képtelenségével. Leírva Esterházy Miklósnak egy 11 "Katona 617-627.
