Századok – 1983

KÖZLEMÉNYEK - Péter Katalin: Bethlen Gábor magyar királysága; az országegyesítés és a Porta 1028

1056 PÉTER KATALIN egyik feltételt nem teljesítette, de Konstantinápoly e kérdésben utolsónak szánt szavát sem hallgatta meg. Az indulás augusztus 27-i dátuma még egy körülményre rávilágít: kilenc nappal a posta érkezése után Bethlen Gábor hadserege támadásra kész állapotban volt. Ennyi idő alatt a felkészítést a legnagyobb katonai zseni sem hajthatja végre. Hiszen a GyulafehérvártóPtávoli vidékekről még a levelek sem fordulnak meg ennyi idő alatt. Nyilvánvalóan az augusztusi portai hírek érkezése előtt kezdődött a háborús felkészülés. A fejedelem döntése a magyarországi hadjárat mellett ezek szerint a portai szándékok ismerete nélkül született. Mert 1619 augusztusát megelőzően csak Gürdzsi Mehmet pasa homályos tartalmú kijelentésének híre juthatott el hozzá. Könnyelmű lett volna Bethlen, vagy hebehurgya? Végeredményben el lehetne képzelni. Egy másik magyarázat azonban sokkal valószínűbb. Az nevezetesen, hogy a fejedelem komolyan megfontolt mérlegelés után ítélte úgy a helyzetet, miszerint ezen túlmenő előkészítésre nincs szükség. És úgy tűnik, igaza is volt, mert akármit tett a hadjárat folyamán, portai megtorlás nem következett. Deák Mehmet pasával nem találkozott; követeket csak óriási nagy késéssel küldött; nem koronáztatta meg magát — és nem történt semmi. Még a II. Ferdinánd császárrá választásán támadt zavarban is: a portai méltóságviselők felháborodtak, szidták a nagyvezért, aki állítólag az ő tudtuk nélkül útjára bocsátotta, de még csak a fejedelem visszarendeléséről sem esett szó. Igaz, sem királyi jelvényeket, sem biztosító levelet sokáig nem voltak hajlandók adni, Konstantinápoly a császárral való hadbalépés gondolatát hosszú ideig visszautasította. Mindez pedig azt jelenti, hogy Bethlen Gábor az első magyarországi hadjárat megindításával a Portától függetlenül intézte Erdély vagy a maga külügyeit. Akármit mondott vagy írt is akárkinek, tény: a portai szempontok figyelembe vétele nélkül járt el. És úgy tűnik, ezt nemcsak ő, de a konstantinápolyi hatalmasok is többé-kevésbé természetesnek tartották. Mert ha berzenkedtek is az események egyik vagy másik fordulata miatt, a fejedelem eljárásaival szemben nem léptek fel. És hozzá lehet tenni: Bethlen külpolitikai szabadsága odáig terjedt, hogy olyan időszakban viselhetett háborút II. Feiainánd ellen, amiben maga a Porta nem kívánt a császárral szemben hadba lépni. A fordulatot, az „assecuratoria levél" kiadását viszont nem feltétlenül a bethleni diplomácia sikerének tulajdonítanám. Talán Konstantinápoly Lengyelország elleni készülődése is szerepet játszott a kiadásában; Bethlen II. Ferdinánd személyében a lengyel király természetes szövetségesét tartotta lekötve. E vonal követése azonban már nem ennek a forráskritikának a feladata. A tanulságok másik csoportjánál, amelyek Bethlen és a szövetségesei viszonyát, illetve a fejedelem nemzetközi súlyának megítélését illetik, megint csak az előkészítésről tett kijelentések és a valóság között feszülő ellentmondásból kell kiindulni. Mert a tényeknek meg nem felelő állítások ferdítései egyértelműek. Részben a ténylegesnél szorosabbnak tüntetik fel a Porta és a fejedelem kapcsolatát, részben eltúlozzák a konstantinápolyi előkészítés mértékét. Márpedig — minthogy Bethlen nem volt notórius hazudozó — valószínűleg azért torzított, mivel a szövetségeseivel való kapcsolat szempontjából szükségesnek tartotta. Nyilvánvalóan úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Csehországban is, Magyarországon is előnyére válik, ha azt hiszik, alapos előkészítés után, mintegy török szövetségben indul a nemzetközi vállalkozásra.