Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Péter Katalin: Bethlen Gábor magyar királysága; az országegyesítés és a Porta 1028
BETHLEN GÁBOR MAGYAR KIRÁLYSÁGA ÉS A PORTA 1035 hír alapján nem, csak Balassiék levelére hitte el a Porta „idegenségét". Minthogy azonban a fejedelem a követek 1620. február 20-i írására tesz ilyen közlést, az országgyűlés viszont e dátum előtt két nappal már el is oszlott, valamelyik állítása bizonyosan valótlan. Vagy nem volt igazi ok a csauszról szóló hír a koronázás elhalasztásában, mert abból nem hitte el a Porta neheztelését, vagy nem kellett a Balassiék megerősítése, mert anélkül is tudomásul vette a portaiak rosszallását. Ez a valamelyik elemében kétségtelenül valótlan gondolatsor viszont két célt is szolgál. A tartalma a követekben azt a jóleső érzést kelti, mintha értesítéseikkel nagy horderejű döntéseket befolyásolnának, mint logikai összefüggés pedig a Portának a múltban és a jelenben tapasztalt „idegenségét" kapcsolja össze. A múltból ugyanis Bethlen csak mendemondákat hoz fel; a hírt a csauszról és Gratiani tetteinek a kommentárját. Miután pedig a szultán és a nagyvezér „akaratját" arra, hogy a fejedelem hadjáratot indítson, nem lehet az „idegenség" tünetének tekinteni, ebben a vonatkozásban egyetlen tényről van szó. A következő: „az ország böcsületes követével ... csak szemben sem" voltak.3 5 Feljebb Bethlen még részletesebben is írt erről. Ott leszögezte: „sokat búsulunk rajta".3 6 A portai „idegenség" egyetlen tényszerű jele ezek szerint az, hogy Korláth Istvánt 1619. december 17-i bemenetele óta a Balassiék levele dátumáig, február 20-ig a szultán nem engedte maga elé. Másról nem lehet szó, mert a többieket, Balassit és Toldalagit Borsos Tamással még decemberben a szultán és a nagyvezér is fogadta. Ha tehát kapott tájékoztatást egyáltalán Konstantinápolyból a követekkel kapcsolatban, a fejedelemnek az erdélyiek divánbeli fogadtatásáról tudnia kellett. Talán még arról is, hogy П. Oszmán — már-már előzékenyen, talán azért mert az előre megbeszélt audienciát nem akarta lemondatni - Damad Mehmet pasa nagyvezér menesztésével egy napon fogadta őket. Toldalagi Mihály így emlékszik ezekre az eseményekre: „Hogy az divánba felmentünk, nagy becsülettel láttanak bennünket, az vezérek mind fennállván előttünk, úgy csókoltuk meg kinek köntösét, kinek kezet."-'7 Korláth István viszont valóban nem volt velük. Ezt Bethlen bizonyosan tudta, azt azonban talán nem, hogy miután egyhetes késéssel a fővárosba beengedték, a szultáni fogadáson kívül minden gondoskodást megkapott. De ha nem tudta is, az előzményekkel kétségtelenül tisztában volt. Akármit írtak is neki a követek, nem másnak kellett őt tájékoztatnia arról, milyen hosszas huzavona után, mennyi halogatással és a portai intencióknak mennyire meg nem felelően küldte Korláth Istvánt Konstantinápolyba. Mert a magyarországi hadjárat első sikerét követően azonnal küldendő követekről már 1619 augusztusában beszélt a nagyvezér Borsosnak. A követ augusztus 29-én elküldött levelében olvashatta Bethlen: „Isten segítségéből immár ha megindul, csak valami részében benne legyen az országnak is; erre igen fő gondja legyen, hogy abból az országból való embert küldjön ... ide az hatalmas császár portájára, de ha lehet, Csehországból is legyen az főkövet."38 A felszólításról a fejedelem tehát 1619 szeptember közepén 3 s Uo. 36 Uo. 207. 3 7 Az öreg Toldalagi Mihálynak, az öreg Rákóczi György fejedelem tanácsának és Marosszéknek fó'kapitányának emlékezetül hagyott írása. Bethlen Gábor krónikásai, összeáll. Makkai László. Bp. 1980. (Alább:Toldalagi) 141. 3* Borsos 302.
