Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Trócsányi Zsolt: Kísérletek teljes katonai uralom létrehozására Erdélyben (1732-1739) 983
1006 TRÓCSÁNYI ZSOLT országgyűlés királyi biztosa pedig megtette erre reflexióit,11 9 a döntés azonban nem Erdélyben született. A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis, amelynek Savoyai Jenő halála óta Sinzendorff az elnöke (a Haditanács új elnökének, Königseggnek lényegesen kisebb a súlya az erdélyi konferenciában, mint Savoyai Jenőnek volt), 1737. október 25-i üléséről udvari vegyesbizottságot küld ki az erdélyi rendkívüli adókivetések, katonai túlkapások megvizsgálására az Osztrák Kancellária, a Haditanács, az Udvari Kamara és az Erdélyi Udvari Kancellária tagjaiból.120 Bornemisszának ez az első nagy sikere ebben az ügyben. A második az, hogy a bizottság a discretiók alapos megszorítását javasolja.12 1 A harmadik az, hogy még a Ministerialkonferenznek a vegyes bizottság javaslatáról hozott döntése előtt rescriptumot eszközöl ki az uralkodótól a discretio-kérdésben. Az 1738. február 24-i királyi rendelet előírja, hogy a katonaságnak előírt tartáson felül kicsikart discretiók, az utalványozottakon túl felvett termékek, az ilyen fuvarok bére stb. vagy az adóba számítandók be, vagy a katonaság térítse vissza őket.12 2 A discretio-csata e menetének tehát vége; a katonai szervek egyelőre vereséget szenvedtek. Ez a harc azonban csak egyik pontja annak a nagyobb háborúságnak, amely 1735 óta a Gubernium és az Erdélyi Udvari Kancellária, ill. a katonai kormányszervek közt dúl. Wallis ti. a katonai-polgári teljhatalomtól való megfosztása után sértettségében hajlamos bizonyos újabb túlkapásokra, ill. azok elnézésére is. Az erdélyi hadbíróság olyan büntetőperes ügyekbe avatkozik, amelyek nem tartoznak rá. A Gubernium tájékoztatja a Kancelláriát az ügyről - a hadbíróság azonban az 1735-i szüreti törvényszünet alatt, a Gubernium feltételezése szerint, „maga praetendált jurisdictiójának megerősítésére s bizonyítására" a hamispénzverés miatt évek óta bebörtönzött személyek közül hármat fővétellel büntetett. A hamispénzverés az erdélyi törvények szerint a nota bűncselekménycsoportjába tartozik, így büntetése halál - de nota-perekben az országgyűlés illetékes. Mikor a Gubernium megkeresi Wallist, hogy a hadbíróság ne elegyítse magát a polgári szervek bírói jogkörébe, a főhadiparancsnok szóbeli választ ad: ő nem dönthet ebben, a Gubernium tegyen felségelőteijesztést.123 Az ilyen túlkapásoknak bizonnyal az vet véget, hogy az erdélyi hadbíróság kincstári tisztviselőkre is ki akaija terjeszteni jogkörét (hagyatéki ügyekben), s az Udvari Kamara erőteljes fellépésére III. Károly megvédi a kincstárat jogaiban.124 Veszedelmesebb az az akció, amelyet a Haditanács indít Erdély adóztatása ügyében. 1736. február 18-án azzal lepi meg az Erdélyi Udvari Kancelláriát, hogy megküldi neki "'Közel a kétszeresét követelte a tisztek számára a rendek által felajánlottnak, azzal az indokolással, hogy ezek az elmúlt nyári (sikertelen) hadjáratban a szokatlan [! ] és állandó fáradozás, a marhavész és a rossz időjárás miatt elvesztették poggyászukat, lovaikat és igavonóikat, s ha a telelés alatt a rendek nem segítik őket, nem tudják rendbe hozni magukat a következő hadjáratig. (G. P. 1738:5.-1737. december 20-i kelettel). 1S0 EK: AG 1737:208. 12 ' Uo. 1738: 208 (a javaslatok részletes ismertetésére visszatérünk.) 1 "G. P. 1738:55. 1 23 Uo. 1735:439. 121 Кг A: N 5-7 (egy, közelebbről meg nem jelölt Ministerialkonferenz 1736. november 28-i felségelőterjesztése és III. Károly döntése).