Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Trócsányi Zsolt: Kísérletek teljes katonai uralom létrehozására Erdélyben (1732-1739) 983
996 TRÓCSÁNYI ZSOLT Hefenstock haditanácsosnak azonban, aki a Haditanács állandó képviselője a Subdelegatio Neoacquisticában, s ő referálja annak határozatait a Haditanács elnökének, a Gubernium elküldeti a discretiót (ha kevesebbet is a szokásosnál, 300 arany helyett 200-at).6 2 Fellép a Gubernium Wallisnál aziránt is, hogy az tiltsa el a katonai személyeknek a vadászatot.6 3 Sokkal szélesebb fronton indul támadásra a Gubernium (a rendekkel teljes egyetértésben) a kincstár politikája ellen, amely évtizedek óta a főhadiparancsnok támogatását élvezi, s amely, mint bemutattuk, a birodalmi kormányzat szintjén is egybe van hangolva a katonaság politikájával. Itt már csak mellékjelenségképpen van szó a kincstári szervek túlkapásainak visszautasításáról,64 sokkal inkább a kincstár politikája bizonyos fő elemeinek támadásáról — s ez nem egyértelmű. Már annak a követelésnek esetében sem, hogy az erdélyi kincstári tisztségekre erdélyieket („haza fiait") alkalmazzák. Itt egy circulus vitiosusról van szó. 1690 előtt az erdélyi kincstári jövedelmeket erdélyiek igazgatják — igaz, a fejedelmek alkalmaznak külföldi szakembereket is (különösen az ércbányaügyben). 1690 után azonban egy évtizedre meglehetősen zavaros állapotok alakulnak ki az erdélyi kincstári javak igazgatása terén, nem a Habsburg-birodalom központi kormányzatának hibája nélkül, amely a háborús években nem mutat erélyt a zavarok felszámolására. 1699 után tehát itt a hivatkozási alap: ezt az igazgatást, így, ezekkel az emberekkel, nem lehet fenntartani. Igaz, épp ezekben az években kerül kincstári tisztségbe egy olyan erdélyi bányaszakember, mint a nagy természettudós Köleséri Sámuel — a fő tendencia azonban az erdélyiek kiszorítása a kincstári igazgatásból, utóbb már annak olyan területeiről is (harmincadügy, uradalmak igazgatása), amelyek nem kívántak modern szakértelmet. Azokon a területeken pedig, amelyek ezt megkívánták (elsősorban az ércbányaügyben), az erdélyiek valóban ritkán jutottak szakképzettséghez: előbb a háborús évek, majd a külföldi tanulmányutaknak az ellenreformációs politika jegyében való korlátozása megakadályozták az erdélyi rendek protestáns többsége tanulni vágyó fiait a nyugat-európai modern természettudomány eredményeinek elsajátításában. A rendek folyamatosan követelik, hogy kincstári tisztségekre nevezzék ki a haza fiait — az uralkodó nevében ugyanilyen folyamatosan érkezik a válasz: erre sor fog kerülni, ha megfelelően felkészült személyek jelentkeznek. Most, 1736-ban, a Gubernium és az Erdélyi Udvari Kancellária teszik magukévá ezt a követelést. 1736 elején a Gubernium, egy konkrét eset kapcsán, felségelőterjesztéssel él aziránt, hogy a kincstári tisztségeket a haza fiainak s ne idegeneknek adományozzák. A Kancellária jobbnak látja előbb az Udvari Kamarát megkeresni e tárgyban. Csak amikor az nem válaszol, terjeszti (1736. április 10-én) az uralkodó elé a kérést. A resolutio semmivel nem mond többet a korábbiaknál: rendelkezést ígér az 6 J A discretío 17314 300 arany összegére (1 aranyekkor = 4 RFrt 10 kr):G.P. 1731: 277; az 1736-ira: G. P. 1736:6. 6 3 G. P. 1736: 328. 64 1735 őszén a Gubernium arról értesíti az Erdélyi Udvari Kancelláriát, hogy Albin Kraus nagybányai sótiszt Zsibón több Doboka megyei nemes személyt via facti elfogatott, Nagybányára vitetett, s ott vasban tartja őket. A Gubernium a főhadiparancsnoknál és a Cameralis Directiónál keresett orvoslást - eredmény nélkül, Kraus nem tartozván erdélyi joghatóság alá. így a Kancellárián át kívánt példás elégtételt szerezni. Az 1735. december 19-én határozott hangú jegyzékben hívja fel az Udvari Kamara figyelmét arra, hogy az ily esetek nyugtalanságot keltenek Erdélyben, s a rendek a Ministerialkonferenzhez fognak fordulni elégtételért (EK: AG 1735: 143.)
