Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Kumorovitz L Bernát: I Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata (és "török") háborúja 919
972 KUMOROVITZ L. BERNÁT Befejezésül olyan történetírók véleményére mutatunk rá, akik az 1375., illetőleg „1377". évi havasalföldi hadjárat ismerete nélkül marasztalták el Lajos királyunkat — azért, mert szerintük nem ismerte fel az országát fenyegető török veszélyt, s elhárítására sem tett semmit. így A. Huber kétségbe vonta, hogy Lajos hadat viselt a török ellen. A Mannesdorfer által följegyzett történet hitelét is kétségbe vonta, mert későn: csak 1487-ben foglalták írásba. Azon is csodálkozik, hogy Lajosnak a törökökön aratott állítólagos győzelméről egyetlen nyugati krónikás, sőt magyar életírója: Küküllei János sem emlékezik meg, s az egykorú pápai levelekben sem történik róla említés. Ezekből a levelekből szerinte csupán az állapítható meg, hogy a pápák már a század hatvanas éveiben igyekeztek rávenni Lajost egy török elleni háborúra, s hogy ő erre ígéretet is tett. E részben Huber áttekintette az 1367 előtti eseményeket, és megállapította, hogy ekkor Lajos udvarában hirtelen csend támad a törökkel kapcsolatban, minek okát a havasalföldi vajda pártütésében és a bolgár bánságban mutatkozó zavarokban látja. Ezért nézte tétlenül a törökök előnyomulását — addig, míg Vukasin szerb hadai (1371. szeptember 26-án) döntő vereséget nem szenvedtek a Maricánál. Ekkor veszik kezdetüket XI. Gergely pápa Lajoshoz intézett sürgető levelei, aki meg is ígérte, hogy 1374 tavaszán személyesen fogja vezetni hadait a török ellen, ha más katolikus országok is segítik; ígéretét azonban sem akkor, sem később nem váltotta valóra. S ha nem akaijuk feltételezni, hogy politikájában csak kicsinyes szempontok vezették, akkor arra kell gondolnunk, hogy vagy nem mert egyedül magyar és lengyel erővel a törökök ellen támadni, vagy alábecsülte a veszélyt, mely részükről országát fenyegette; vagy fontosabbnak tartotta közép-európai, főként itáliai érdekeinek ápolását, mint a töröknek Európából való kiűzését. A történetírók szerinte általában túlértékelik azt az igyekezetet, melyet Lajos országa hatalmi súlyának a biztosítása érdekében kifejtett. Igaz ugyan, hogy a lengyel korona megszerzésével birodalma oly nagyra nőtt, mint elődei alatt még soha, Közép-Európára és Itáliára gyakorolt befolyása sem volt csekély, uralkodása közepe táján pedig Dalmáciát is visszaszerezte. Ezzel szemben balkáni hegemóniája végképpen elenyészett, mégpedig olyan időben, amikor inkább mint valaha fontos lett volna, hogy országa erejét ebben a térségben növelje, s az észak felé terjeszkedő török hatalom megállítására képessé tegye.349 1930-ban O. Halecki dolgozta fel a pápák Bizánc egyházi uniója s a görögöknek a török ellen való megsegítése ügyében 1355 és 1375 között kifejtett diplomáciai tevékenységét — részletes vizsgálat alá vetve Lajos királyunk, valamint VI. Ince (1352—1362), V. Orbán (1362-1370) és XI. Gergely (1370-1378) pápa szerepét. Munkájához tekintélyes eredeti és kiadott okleveles anyagot kutatott fel, felhasználta a velencei krónikák híradásait, értékesítette a külföldi történeti irodalom eredményeit, a kérdésre vonatkozó magyar forrásanyagot és történeti feldolgozásokat azonban csak hiányosan ismeri. Mivel az 1375 utáni eseményekre már nem terjedt ki a figyelme, Lajos királynak a Cronaca Carrarese és a Padovai krónika II. Függelékének közlése alapján 1377-re datált, de valójában 1375-ben viselt havasalföldi hadjáratáról nincs tudomása.3 50 Magyar vonatko-34 ®Huber, Alfonz: Ludwig I. von Ungarn und die ungarischen Vasalländer. Archiv für österr. Geschichte. LXVI/1884-1885/39-44. 3 5 "Halecki: a 103. jegyzetben i. m. 188-212., 219., 316. és 317. Lásd még a 103. és 116. jegyzetet és a hozzájuk tartozó szöveget. Forrásainak jegyzéke a 330-357. lapokon. Ebből kiderül, hogy nem ismeri Steinherz, Pór, Minea, Bratianu és Hóman idevágó munkáit. Egyéb anyaga úgyszólván teljes, értékelése - néhány túlzástól eltekintve - elfogadható.
