Századok – 1982
Közlemények - Kristó Gyula: Koppány felnégyelése 959/V
KOPPÁNY FELNÉGYELÉSE 963 Doboka megye alakult. Ez az Erdély a 10. század végi Gyulák országával azonos.2 1 S mivel Esztergomban, Veszprémben és Győrött sem volt kit fenyegetnie, intenie vagy elrettentenie 997-ben Istvánnak, aligha hihető, hogy ez lett volna a célja a testrész Erdélybe juttatásával. Éppen ellenkezőleg: István a tetem egyes részeinek szétküldésével saját területére azt kívánta kinyilvánítani: ura a helyzetnek, keményen leszámol mindenkivel, aki ellene fellépni merészel. Nem általában fenyegetésül szolgáltak tehát a csonkok, hanem - mint Kulcsár Péter megfogalmazta - „megnyugtatásul". (Ugyanakkor nehezen lehet elvitatni, hogy a büntetés e módja - mintegy az érem másik oldalaként — egyszerre szolgált elrettentésül is, persze nem konkrétan Esztergom, Veszprém vagy Győr népe számára, hanem mindazok számára, akik szerte a Kárpátmedencében azon mesterkedtek, hogy István uralma ellen felkeljenek.) Esztergom, Veszprém, Győr és vidékük „ősi", de legalábbis Géza által már biztosan uralt birtokuk volt az Árpádoknak. Nem így Erdély, amely 997 előtt is, de a 997 utáni években is de facto a Gyulák fennhatósága alatt állott. S hogy István mégis küldött egy részt ide Koppány holttestéből, az a fiatal fejedelem magyar törzseket egyesíteni szándékozó politikai elszánásának következménye. István úgy hihette, hogy — mivel apja, Géza az erdélyi Gyulák családjából származó Saroltot vette nőül, s Géza halálával a nagyfejedelmi poszt reá szállott — de facto érvényesítenie kell fennhatóságát a Gyulák birtokolta Erdélyben. Aligha tévedünk, ha az István és Gyula között az új évezred elején (1003-ban) kitört fegyveres összeütközést erre a mozzanatra vezetjük vissza, arra tehát, hogy István minden módon Erdélynek Magyarországhoz, vagyis a saját uralma alatti területhez való csatolására törekedett. Ennek a törekvésnek egyik konkrét mutatója lehet a felnégyelt Koppány teste egy részének Erdélybe történő eljuttatása is, vagyis István már 997-ben úgy kezelte Erdélyt, mint a saját „ősi" birtokai középpontjának számító Esztergomot, Veszprémet és Győrt. Ez és a nyilván hasonló esetek kiválthatták a Gyula ellenkezését, s a kölcsönös kellemetlenkedések után a viszály nyílt fegyveres összeütközésbe torkollott, amely István győzelmével végződött, s amelynek eredményeképpen a király — immár de iure és de facto egyaránt — Gyula „igen széles és nagyon gazdag országát Magyarország monarchiájához csatolta", amint a 14. századi krónikakompozíció írja.22 Komoly lehetőségként kell azonban a csonk Erdélybejuttatása okainak vizsgálatakor azt is számításba venni, hogy éppen a Koppány elleni fellépésben politikai érdekazonosság állhatott fenn István és az erdélyi Gyula között, hiszen Koppány törekvése a főhatalom elnyerésére az erdélyi Gyulák családjából való Sarolt befolyásának csökkenésével fenyegetett. S hogy a krónika vizsgált mondata a 997-ben István fennhatósága alatt állt területet örökítette ránk, azt ennek az információnak a magyar egyházszervezés tényeivel való szembesítése igazolhatja. Első pillanatra feltűnő, hogy mindhárom dunántúli vár(os), amelynek kapujára Koppány testrészét kitűzték, az ún. „Szent István-i" egyházi szervezet egy-egy központja. Esztergom érseki, Veszprém és Győr püspöki székhely, s régóta ismert, hogy az ún. „Szent István-i" szervezés legkorábbi rétegéhez tartoznak. 21 Erre az Erdély-fogalomra 1. Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp., 1979. 101-110. "SRH. I. 315.
