Századok – 1982
Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V
954 MÄLYUSZ ELEMÉR / * kor (1378-1419) okleveleinek kiadását. A sorozat tehát 1363-nál, ameddig - a VII/5. kötettel — 1963-ban M. Linhartová eljutott, pihenőt tart vagy talán inkább, mint szívből kívánjuk, a teljes anyag összegyűjtésével előkészíti annak egységes közzétételét, 1379-től az okleveleket fondok szerint csoportosítva ismerteti. Módszertani különbséget is jelez tehát a sorozat megváltozott címe: Regesta Bohemiae et Moraviae aetatis Venceslai IV. Az eddig (1967—1977) megjelent három kötet a prágai és a visegrádi káptalan, valamint a treboni állami levéltár okleveleit tette közzé. Eltérően az előző sorozat egy évszázadon keresztül követett gyakorlatától, amelyet kevésbé regeszták, inkább — kihagyásokkal rövidített — csaknem teljes szövegek jellemeznek. Az az eljárás nyer most alkalmazást, amelyet Fejérpataky határozottan elutasított, elfogadhatatlannak találva, hogy Széchenyi akadémiája idegen nyelven fogalmazott könyveket adjon ki. A prágai kötetek nyelve a mai latin tudós nyelv. Tehát nem oklevelek szövegrészeinek beillesztésével alakul, hanem folyamatos fogalmazvány. Használatát indokolja a cseh nyelv korai feltűnése és érvényesülése az oklevélírás területén, amihez hasonló hazai jelenséggel,jól tudjuk, nekünk sajnos nem kell számolnunk a középkorban. Az új regeszta-sorozatnál bekövetkezett változást, mint a korunk tudományos életének tett engedményt mi csak helyeselhetjük. A hátrányt, hogy az ugyanazon év fejleményeit megvilágító adatokat fondonként szétszórva több helyen kell keresni, megszüntetheti majd az egységes név- és tárgymutató. Ennek hiánya tagadhatatlanul nehezíti most a kutatást, de mert ezzel a kötetek sajtó alá rendezői tisztában vannak, a kutatók érthető igényeinek kielégítésére törekedve bizonyára igyekezni fognak a teljes sorozatot mielőbb tető alá hozni. Együttérző helyeslésünk nem mond azonban ellent annak a meggyőződésünknek, hogy kár volna a Zsigmondkori Oklevéltár befejező köteteit latin nyelvűvé tenni? a változtatástól elsősorban azért tartózkodhatunk, mert nemcsak hogy történelmünk fejleményei Nyugat-Európa részéről soha nem részesültek oly figyelemben, mint a csehé, hanem nem-magyar nyelvű forráskiadványaink sem. Ezek közül a Fontes-kötetek fogadtatásáról élete végén Miskolczy Gyula állapította meg, hogy a bennük közölt német nyelvű aktákat nem vették figyelembe a nyugati kutatók. A medievisztika területéről egy példával én is szolgálhatok. Bár középkori elbeszélő kútfőinket Szentpétery Imrével élükön medievistáink legjobbjai két kötetben példaszerű felkészültséggel latinul kiadták,5 4 munkájuk nem részesült a megérdemelt figyelemben. Még a bécsi Alphons Lhotsky sem forgatta az osztrák történelem középkori kútfőit csodálatos teljességben tárgyaló összefoglaló hatalmas munkájában,5 5 még ott sem, ahol témájához hasznos anyagot talált volna.s 6 Éppen az ő példája mutatja, hogy nem a magyar nyelvismeret hiánya akadályozza még legközvetlenebb nyugati szomszédainkat is a megértésben, hanem a velük született idegenkedés, amiről maguk sem tudják, hogy hatása alatt állanak. Mindig úgy gondoltam, hogy közös tudományos vállalkozások ébreszthetnék fel a múlt egymáshoz fűződő jelenségeinek megismertetésével, az érdeklődést egymás iránt. A Zsigmond-kor forrásanyagának összegyűjtésében, tehát egy tudománytechnikai feladat elvégzésében tük-54 Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum rcgumque stirpis Arpadianae gestarum. I-II. k. Budapest, 1937-1938. 5S 5sQuellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs. (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. Ergänzungsband XIX.) Graz-Köln, 1963. !6 Vö. Acta Historica Academiae Scientiarum Hungaricae 13 (1967) 201. sk.
