Századok – 1982
Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V
A ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTÁRRÓL 953 hetetlen odaadó figyelmet, de mert 1956-ban találkoztam a vállalkozás megindítójával és első felelős szerkesztőjével, Mihail Rollerrel, s megéreztem a lényéből áradó fanatikus tettvágyat, megértem az eltökéltséget, amely a kezdet kezdeténél próbálta megragadni a nép történeti tudata kiművelésének feladatát. Lengyelország és Szlovákia azonos jellegű kiadvánnyal lépett fel 1956-ban, illetőleg 1971-ben. Törekvéseik rokonságát már a címek azonossága is jelzi: Codex diplomaticus nec non epistolaris Silesiae és Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae. Mindkét ország vezető diplomatikus szaktudósa életének nagy, talán legnagyobb teljesítményét nyújtotta, mindketten élményszerűen dolgozva, hivatásuknak érezték, hogy maguk és nemzetük számára tisztázva történetük legrégibb okleveles emlékeinek hitelességét, mintaszerű publikációban megteremtsék minden további kutatás számára a szilárd alapot. K. Maleczynski ugyan Lengyelországnak csak egyik, de legtöbbet vitatott része, Szilézia, R. Marsina azonban az egész Szlovákia múltjára vonatkozó vagy azzal kapcsolatos okleveleket foglalta össze. Az előbbi a közlést a 971. évvel kezdte és a III. kötettel 1964-ben 1227-ig jutott, amidőn a halál kiütötte kezéből a tollat, az utóbbi 705-nél kezdve 1235-ig ért el, s 1301-en túl nem szándékozik tovább haladni. A jól megalapozott, példamutató tervszerűséggel dolgozó cseh történettudomány két oly vállalkozással is dicsekedhet, amelyek már a polgári korszakban mai felfogásunk szerint modern jelzővel voltak illethetők. A G. Friedrich szerkesztésében 1904-ben a cseh országgyűlés égisze alatt megindult Codex diplomaticus et epistolaris regni Bohemiae, e nagy nemzeti vállalkozás első kötete a 805. évvel kezdte meg közlését, a III/l. kötettel 1942-ben és a III/2-vel 1962-ben az 1231 — 1240 évi okleveleket tette hozzáférhetővé. Az oklevéltár nemzetközi tekintélye, ha lehet, még tovább növekedett, amidőn J. áebanek, a cseh diplomatika atyamestere 1962 és 1965, valamint 1974 S. Dusková segítségével az 1241 — 1266 évi okleveleket közzé tette. A cseh történettudomány erejéből azonban arra is telt, hogy másik vállalkozását, az 1855-ben megindult Regesta diplomatica nec non epistolaria Bohemiae et Moraviae-t tovább folytassa. A J. Sebanek kezén mesteri tökéllyé fejlődött oklevélkritika előtti korszak kiadási technikája jellemezte ezt a vállalkozást, amellyel a cseh történettudomány a nemzetközi érdeklődés kielégítésére forrásanyagát latinul a világ elé tárta. A nyugat-európai történettudomány a figyelmet azzal viszonozta, hogy a cseh történeti fejlődésnek a sajátjáéval egyező vonásait hangsúlyozva elfogadta, hogy a cseh világ az európainak szerves része. Amíg mindaz, ami Magyarországon történt, egy 19. század végi francia historikus szemében kuriózumnak számított, a megfelelő csehországi jelenség a Nyugatba tartozás bizonyítéka volt. Milena Linhartová, a sorozat szerkesztője 1953-ban53 lassúnak találva az évszázados vállalkozás előrehaladását, sajnálkozó érzelmekkel eltelve ecsetelte az egymást követő szerkesztőgenerációk munkáját. Nincs semmi ok panaszra, elégedetlenségre még kevésbé! Ezer oldal körüli terjedelmű, negyedrét alakú hatalmas kötetek sorakoznak egymás után, puszta létükkel bizonyítva, hogy egyszer elhatározott, jól megalapozott tervét a cseh történettudomány nem ejtette el valami másért, amely pillanatnyilag tetszetősebb lehetne, hanem évszázadnál hosszabb időn át mindenkor tudott az eltávozók helyébe friss erőket állítani. Sőt legújabban, talán hogy a Husz-kor vizsgálatához felhasználható forrásanyag mielőbb a kutatók kezébe kerülhessen, a sorozat külön részben megkezdte a IV. Vencel-53 Pars VII. 1358-1363 előszava.
