Századok – 1982
Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V
A ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTÁRRÓL 947 vonatkozású problémák tisztázására várni kellett. 1954-ben a kiadó már rendelkezett kéziratokkal, válogathatott közöttük, és nem szorgalmazta a Zsigmondkori Oklevéltár megjelentetését sem. Ebben - úgy hírlett - az az elteijedt vélekedés is közrejátszott, hogy a forrásközlés — sok esetben — menedék azok számára, akik nem mernek nyíltan kiállani a marxizmus mellett. Ennek a kedvezőtlenné vált atmoszférának hatása alól nehéz volt bárkinek is kivonnia magát. 1954-ben lektoraim közül kettőnek nem volt ideje véleményét elkészíteni, 1955-ben az Országos Levéltár nem tette szabaddá a rendelkezésére álló papírquota egy részét. Nem volt szó akadályok támasztásáról, csak arról, hogy felesleges a nagy sietség. 1956 első negyedére a kiadó beállította nyomdája munkatervébe az oklevéltár kiadását, de beérte a kézirat első felének megjelentetésével. A második rész 1958 legvégén látott napvilágot. A sikeres húzást úgy fogtam fel. hogy a kiadó ügyesen másfél évet biztosított magának, hogy ne kelljen az oklevéltárral törődnie. 1954-ben úgy láttam, hogy a hátralevő részt tíz év alatt három évenként megjelenő kötetekben közzé tudnám tenni. Mint mondani szokták s mint éreztem is, lendületben voltam. A segédeszközök nemcsak kezem ügyében állottak, hanem ott nyíltak fel, ahol keresnivalóm volt. Emlékezetemben állandó készenlétben egyaránt tárolódtak az oklevélfondokra és a kor szereplőire meg földrajzi viszonyaira vonatkozó ismeretek. S amit a legfontosabbnak éreztem, sikerült az oklevéltárra koncentrálnom magamat. A II. kötet megjelenésének halogatása annyira nem zavart, hogy 1954-ben hozzáfogtam a III. kötet regesztáinak elkészítéséhez. Az 1957. évi kényszerszünet előnnyel is járt. Arra nem volt lehetőség, hogy újonnan előkerült okleveleket beillesszek a kötet második felébe, hiszen az anyag végérvényesen be volt számozva, azt azonban megtehettem, hogy a ki nem elégítő közlésre támaszkodó regesztákat az eredetiből készült részletesebb kivonatokkal cseréljem fel. Nem mindenütt, de mégis több helyen sikerült pontosabbá tenni közlésemet. Pl. szlovákiai tanulmányutam eredményéül Bártfa és Igló levéltárában készített kivonatokkal, a vatikáni levéltár több pápai bullájának regesztáját pedig a kancelláriai jegyzetek közlése tette teljesebbé, a modern kiadási szabályoknak megfelelővé. A munka további, megfelelő ütemű folytatását két körülmény kedvezőtlenül befolyásolta. Új munkahelyemen a Történettudományi Intézetben az oklevéltár kiadásának előkészítését intézeti munkaként nem folytathattam, mert az intézet akkori vezetőségének felfogása szerint egy oklevéltár kiadása nem illeszthető be tagjainak munkatervébe. Bár intézeti munkám mellett tudtam volna foglalkozni az oklevéltárral, a hivatalos magatartás, akaratom ellenére, elkedvetlenítően hatott rám. A Zsigmondkori Oklevéltár iránti vonzalmamra tavaszi fagy módjára tört rá 1960-ban a stockholmi nemzetközi történész kongresszusra megjelentetett tanulmánykötet. Az a tény, hogy az utolsó öt év történeti irodalmát ismertető beszámolóból hiányzott az oklevéltárra való legcsekélyebb utalás,4 3 bár ugyanakkor a külföld pontos bibliográfiai adatokból értesülhetett, az Agrártörténeti Szemle kis oklevélközléseiről4 4 , az oklevéltár feleslegességét szuggerálta. 43Le développement de l'historiographie hongroise au cours des cinque dernières années. In: Études historiques publiées par la Commission Nationale des Historiens Hongrois. Budapest, 1960. I. k. 13-148. 44Uo. 43. sköv.
