Századok – 1982

Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V

A ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTÁRRÓL 943 dűlők, helységek nevét —, adjon számot mindazokról az objektumokról, amelyek a táj jellegére jellemzőek (út, szántó, rét, szőlő, erdő, fák nevei, jelezve, hogy egy-egy fafajta a leírásban hányszor fordul elő), mellőzve azonban azokat az utalásokat, az égtájaknak a hatáijárók útjának leírásában számtalanszor előforduló jelzését, amelyek csak a falu múltjának kutatóját érdekelhetik. A legkiadósabb rövidítésre a bírósági oklevelek adtak lehetőséget. Nemcsak a végítéletek, hanem a közbeeső fokon hozott bírósági határozatok is. Elmaradtak a nem személyesen megjelenő felek képviselőinek nevei, kivéve, ha jobbágyok, polgárok voltak. Nem lett volna értelme a perhalasztások és bírságolások hosszadalmas részletei megemlítésének. Általában elégnek bizonyult a teljes perfelvételnek, valamint az ítélet indokolásának megörökítése. A birtokperekben különleges szerepet játszó, a felek által a maguk igazának bizonyítására bemutatott oklevelek közt különbséget kellett tenni. A Zsigmond-koriaknál volt a legegyszerűbb a helyzet: ezek dátumuk alatt külön szám alá kerültek s a periratban elég volt erre hivatkozni. Rövid utalás volt elegendő azon Árpád-és Anjou-koriak esetében, amelyek már ismertek. Ezeknél az érdeklődőre lehetett hagyni, hogy a kiadást, a megadott bibliográfiai adatok nyomán, fellapozza. Az 1387 előtti, kiadatlan oklevelek tartalmának részletes közlésére eleve nem lehetett gondolni. Ugyanakkor a rövid regeszta kevésnek látszott. Középútul az a megoldás kínálkozott a legmegfelelőbbnek, hogy az oklevélnek azok a vonatkozásai kerüljenek megemlítésre, amelyekre az ítélet indokolása hivatkozik. Szám szerint elég sok, korunkra maradt oklevél bizonyult érdektelennek és mellőzhetőnek. A legtipikusabbak a perhalasztások voltak, amelyeket Fejérpataky sem győzött lenézően emlegetni. Ki is tartana megemlítésre érdemesnek oly közlést, hogy x alperes és y felperes egy akarattal elhalasztják viszályuk tárgyalását? Bár kivételes esetet talált Fejérpataky, s le is írta a róla szóló szövegeket, ha ti. az elhalasztás az egyik fél hadba vonulása miatt következett be. A perbeli cselekmények érdektelen tömegéből minden esetben kiemelésre méltónak bizonyultak azonban a három vásáron kikiáltással történő idézések, mivel ezek három mezőváros és hetipiacuk napja felől adnak felvilágosítást. Sok stereotip fogalmazású oklevél ismeretes a nőági leszármazottakat dos et res parafernales címen megillető vagyonrész átvételéről. Genealógiai vonatkozásaik miatt ezek az oklevelek az illető családok szemszögéből nézve igen jelentősek, történeti forrásértékük azonban csak akkor van, ha fogalmazásuk nem általános, hanem pontosan megmondják, mekkora volt az átvett összeg. Amint a tisztán családi érdekű adatot ez a konkrét pénzjelzés teszi történeti értékűvé, ugyanúgy általánosítva és rövidre fogva az a végső megállapítás volt leszűrhető, hogy mindaz elhagyható, aminek nincs társadalomtörténeti vonatkozása. A kivonatok készítéséhez segítségre volt szükségem. Az oklevelekbe szerelmes, értük élő-haló egykori levéltári kollégám, Fekete Nagy Antal felajánlotta segítségét, s én örömmel elfogadtam. Jól kiegészítettük egymást. Ha a kimerültségtől már lélegzeni is alig bírtam, ő mindig el tudta oszlatni fáradságomat azzal, hogy — kedvenc kifejezésével — egy-egy szép oklevélért lelkesedni kezdett. Szép volt az oklevél, ha szokatlan jelenségről szólt, ismerős történeti személyiségről emlékezett meg, de akkor is, ha névtelen ember jellegzetes arcát hozta elő a homályból. Csodáltam lelkesedését, de mert, más lévén kapcsolatom az oklevelekkel, nem tudtam volna érzéseimben hasonulni hozzá, beértem azzal, hogy irigyeljem. Megállapodásunk úgy szólt, hogy fondonként haladva vesszük