Századok – 1982
Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V
A ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTÁRRÓL 927 fizikailag lehetetlen abszolút teljességre törekedni, de arra sem, hogy az oklevelek egész terjedelmükben lássanak napvilágot.1 4 „Ily kiadványnak évtizedek múltával sem érnők végét és kérdés, váljon a teljes szöveg közlése, mely kétségtelenül leghívebb képét nyújtja az oklevélnek, kárpótol-e azért a sok visszatérő formuláért, szóhalmozásért és ismétlésért, melyeket az oklevelek formaszerűségöknél fogva magukba foglalnak, s melyek a helyet nagyobb haszon nélkül töltik meg s ez által a kiadványt szerfölött költségessé, teljessé tételét pedig hosszú időre lehetetlenné teszik."15 A közlésre három megoldást látott. Legkevésbé a magyar regesztával értett egyet. Segítségével tartalmilag ugyan a lényeg visszaadható, de mert hiányzanak a teljesen megfelelő műszavak, a peres eljárás ismertetése vagy historicumok elbeszélése a fogalmazás bizonytalansága következtében határozatlanná válna, amin az eredeti kifejezések idézővagy zárójelbe tételével óhajtva segíteni, a szedés tarkasága zavarná az egyöntetűséget. E módszer alkalmazása „a mellett hogy valamennyi közt a legnagyobb fáradságot igényli — hangsúlyozza a latinul nem értők iránti lenézéssel —, hasznot legfölebb csak azoknak hoz, kik a latin nyelvnek nincsenek birtokában". Sokkal hívebben adható vissza az oklevél tartalma latin regesztával. Itt szorosan lehet ragaszkodni az eredeti szöveghez, megtarthatók a jellemző kifejezések — a legfontosabbak szó szerint idézve —, átvehető a mondatszerkezet és a szófűzés, a szerkesztőnek szinte mást sem kell tennie, mint a szöveget első személyből harmadikba átírni. A megoldás egyszerű, kényelmes, Fejérpataky mégsem tartja elfogadhatónak. Indokolása korának ugyanaz a sajátságos felfogása, amely az operaház vendégművészeinek magyar nyelven éneklését szerepeltetésük feltételévé tette: az oklevelek szövegének átfogalmazása az eredeti mondatfűzés módosítását eredményezi, ezzel pedig „új, mégpedig latin stilizálás áll elő, márpedig az Akadémia nem lehet hivatva oklevél- vagy szövegkiadásokon kívül egyéb, idegen nyelven szerkesztett kiadványok közzétételére". Megoldásul a latin nyelvű kivonatot ajánlja, mivel ezzel a magyar regeszta hátrányai elkerülhetők, a latin előnyei elérhetők, sőt, mivel az oklevélszöveg formai tekintetben is megközelítő hűséggel adható vissza, még fokozhatok. Nagy előny, hogy a formai részek, címzések stb. elhagyásával, „az oklevél mondatszerkezetéhez ragaszkodva, annak lényeges tartalmára, jellemző részeire" szorítkozva, a terjedelem az eredeti harmadára szorítható. Ily latin kivonatokból, számította Fejérpataky, oldalanként négy oklevél kapna helyet, egy negyveníves kötetbe tehát mintegy 2500 oklevél kerülne, ami a szokásos kiadványoknál, amelyek kötetenként 400 oklevelet tartalmaznak, hat kötetnél többet töltene meg. A terv fél évszázad okleveles anyagának könnyen kezelhető formában belátható időn belüli hozzáférhetővé tételét ígérte, oly tudós szakember szavával vállalva felelősséget, aki egy évtized előtt részletesen megbírálta a kor két nagy, folyamatosan megjelenő oklevélkiadásának, az Anjou-kori Okmánytárnak és a Zichy codexnek hibáit.1 6 Mintha csak az elmúlt évtizedet arra fordította volna, hogy az új kiadási elveket kikristályosítsa, kínálta most fel munkaerejét, ezzel nem, annál inkább az Akadémia pénzével takarékos-14 Akadémiai Értesítő, 2 (1891) 424. 1S TB Iratok. 1889. 5. sz. (1889. márc. 9.) 16 Legújabb oklevélgyűjteményeink és az oklevelek publicatioja. Századok 13 (1879) 223-238, 320-335.
