Századok – 1982
Tanulmányok - Engel Pál: Honor; vár; ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről 880/V
906 ENGEL PÁL Az „egy es megyék ispánságával együtt a Drugetek megkapták az uralmat minden királyi vár Fölött, ami azok határai között volt található. Ezek ismereteink szerint a következők voltak: Szepesvár, Sáros, Makovica, Jászó, Füzér, Gönc, Regéc. Boldogkő, Somodi, Szádvár, továbbá a gömöri ispáni tiszthez kapcsolt Nógrád megyei Fülek, végül egy darabig Diósgyőr és Dédes is.95 A terület többi királyi várát elnyerték örökbe: a Szepességben Lublót, Sárosban Palocsát és Szakalyát, Zemplénben Paricsot (a későbbi Terebest), Barkót és Jeszenőt, Ungban pedig Nyevickét. Ezeken kívül Druget Vilmos még az 1320-as években a lengyel határon felépítette Dunajec várát, és 1329/30-ban az Abák egyik ágától cserével megszerezte az abaúji Szaláncot.9 6 Vilmos nádor ily módon az 1330-as években mintegy húsz várral rendelkezett az ország északkeleti részében, és így méltó örököse lett az Abák tartományúri hatalmának. Territóriumában magán- és hivatali birtok szinte teljesen egybeolvadt. Saját várait természetesen számon tartotta, és 1330-ban öccse, Miklós javára végrendelkezett felőlük, de például kincseit és okleveleit nem ezekben őrizte, hanem a tisztségben bírt Göncön, illetve Regécen.9 7 A várakat őrző személyzet általában nem keveredett ugyan, és a honor, ill. a magánvárak várnagyai külön csoportot alkottak, de még ez alól is volt kivétel, mert a magánvagyonhoz tartozó Lublót és a királyi Szepesvárat ugyanaz a sienai olasz Péter mester „aranyműves" igazgatta, aki egyúttal szepesi alispán is volt.98 A várak élére állított tisztségviselők címét illetően a kortársak sokat bizonytalankodtak. Amennyiben a jogi helyzetet úgy értelmezték, hogy a nádor tartományúri megbízatása a vajdáéhoz hasonló jelleggel egy országrész kormányzására szól, akkor ebbe bele kellett érteni a várak fölötti uralmat is, tehát a várnagy ebben az esetben nem maga a nádor volt, hanem az, akit ő nevezett ki. A leggyakrabban valóban így gondolkoztak, és a Drugetek embereit általában castellanus-nak volt szokás nevezni. Találkozunk azonban a 9 5 Szepesvárra pl. 1316: TT 1903. 121 és 1340: DF 263.058; Sárosra 1330: Dl. 64.653 és 1337: AO III. 339; Makovicára 1325: Dl. 43.347, idézi Fügedi 1977. 165; Szádvárra 1320: Dl. 83.179 és 1339: AO III. 595; Fülekre 1. a 93. jegyzetet és vö. 1341: AO IV. 148, 1342: Dl. 89.292 (a várnagyok Vilmos nádor gömöri alispánjai), a többire Györffy I. 52 és a megfelelő abaúji váraknál, Diósgyőrre és Dédesre uo. 747, 769 (a Drugetek dédesi és regéci várnagya azonos személy). 9 6 Bár a szakirodalomban e tekintetben gyakran bizonytalanság tapasztalható, a Drugetek magánvárait pontosan meg lehet különböztetni a tisztségben bírt váraiktól. Tudjuk, hogy Károly Róbert Druget Fülöpnek ajándékozta 1317-ben Jeszenőt (Somogy megyei Levéltár, Homonnai Drugeth lt. elenchusa, Országos Levéltár, Filmtár), és Palocsát (AO I. 445), 1319-ben Paries várat Terebes birtokkal (az idézett elenchus után), és valamikor 1323 előtt Lublót (Palocsai Horváth cs. lt. EE-4, Országos Levéltár, Fényképgyűjtemény). Barkót 1317 táján a lázadó Petenye fia Péter vagyonából kapta meg (vö. 1343: TT 1907. 85). Fülöp halála után összes vagyonát unokaöccse, Vilmos kapta meg a királytól (1327: AO II. 317), és 1328-ban beiktatták az említett öt vár birtokába (az iktatóparancs: Dl. 84.255, a terebesi iktatás DF 209.870). Vilmos még az 1320-as években felépíttette Dunajecet СFügedi 1977. 128), cserével megszerezte 1329/30-ban Szaláncot az Abák egyik ágától (Györffy I. 142), Szakalyát pedig valószínűleg adományul kapta valamikor 1330 előtt. 1330-ban e nyolc „szerzett, öröklött, vásárolt és cserélt" váráról, mint teljes vagyonáról végrendelkezett öccse, Miklós javára (F. VIII/3. 506-511 = Dl. 71.270). A kilencedik várat, Nyevickét 1332-ben kapta örökbe Vümos apja, János nádor (DF233.780) és róla szállt 1333-ban fiára. 9'Említett végrendelete szerint: F. VIII/3. 506-511. 9 s Vö. 1329: F. VIII/5. 186; 1331: F. VIII/3. 529; 1333: DF 263.004. Pétert utóbb Miklós nevű testvére követte (1336: F. VIII/5. 186).
