Századok – 1982

Tanulmányok - Engel Pál: Honor; vár; ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről 880/V

HONOR, VÄR, ISPÀNSÂG 895 (Gilétfi) János „mindenese" Monoki Simon volt. Maga Gilétfi a következő pályát futotta be: először lékai (Vas m.) várnagy (1353), majd ftógrádi ispán (1355), a székelyek ispánja (1358), végül tárnokmester (1360-71 és J373-75), egyúttal zalai és veszprémi (1360-66, 1369-70), végül másodszor is nógrádi (1375) ispán. Monoki valamivel előbb, 1370—73 táján meghalt, de addig állandóan ura mellett serénykedett: 1358-ban bizonyára ő az a Simon mester, aki Gilétflnek görgényi vámagya volt Székelyföldön; 1360-69 között zalai alispán volt ura helyett, és egyidejűleg, 1363-70 között az altárnokmester hivatalát viselte. Amennyivel a Smaragd vajdától származó és hatalmas ősi vagyonnal rendelkező Gilétfi előkelőbb volt Himfinél, annyival állt feljebb Monoki is Sárosdinál, mert a Bogátradvány-nemzetség egyik ágából született, és volt egy vagy két faluja is.5 7 Érdemes megjegyezni, hogy a familiaritásban, a dominus megválasztásában nem nyilvánult meg az a fajta családi összetartás, ami a honor kormányzását jellemezte. Mindennapos jelenség, hogy egy család fiai különböző úrhoz szegődtek szolgálatba. Monoki Simon bátyja, Mihály például egy másik bárónak, Czudar Péternek volt hű embere, és megszakításokkal évtizedeken át (1355 — 1382) kormányozta nevében a sárosi várat és az ispánságot.58 Nagyobb honorok, mint Szlavónia, Erdély vagy a nádorsággal járó javak igazgatásához egyetlen helyettes már nem volt elegendő. Itt más gyakorlat jeleit látjuk: a nagyúr egy sor magas rangú familiárissal, valóságos kísérettel rendelkezik, és ennek tagjai vonulnak honorról honorra, hogy uruk „hűbéreit" kezeljék, és a bírói munkát levegyék a válláról. Előfordul persze ilyenkor is, hogy a bárónak van „kedvenc" embere, akire a legfontosabbnak ítélt munkát bízza, de úgy látszik, ő is csak tagja, nem pedig fölérendeltje a csoportnak. Sajnos, prozopográfiai ismereteinket egyelőre meghaladja az a feladat, hogy akár csak egy ilyen kíséretet is bemutassunk mintaként. Az alispánokat még úgy-ahogy össze lehet gyűjteni a megyei kiadványok alapján, a várnagyokat azonban már csak elvétve. De még ettől eltekintve is roppant nehézzé teszi e munkát az a körülmény, hogy a szereplők a század utolsó negyedéig nemigen nevezik magukat a birtokuk után, helyette megkülön' böztetésül legtöbbször apjuk nevét használják (N. fia N.), néha még azt serrwlgy azután a személyeket meglehetősen nehéz azonosítani, különösen pedig családhoz kötni. Mindeme nehézségek folytán már akkor is szerencsésnek kell tartanunk magunkat, ha egy bárói kíséret csupáncsak egy vagy két tagjának az útját valamelyest követni tudjuk. De a jelenség természetét talán az alább következő néhány karrier-töredék is képes sejtetni. Semjéni Ubul, a Kállai-család egyik tagja, a Lackfiak familiárisa volt, István vajda fiaié, akik, mint láttuk, különösen testvéries szellemben kezelték honoijaikat és mindenük közös volt, többé-kevésbé még a familiárisok is. Ubul mester először Dénes vajdának volt előbb újvári (1361), azután hunyadi, azaz sebesvári (Kolozs m.) várnagya (1364), majd Lackfi Miklós helyetteseként szatmári ispán (1366), Imre vajdasága idején aradi alispán (1369—1372), végül az utolsó élő testvért, Csáktornyái István vajdát, amikor az Sopron és 5 7

Gilétfi pályájára 1353 : F.IX/2. 298; 1355: Dl. 64.675; 1358: AO VII. ИЗ; 1374: Dl. 70.558; 1375: Kubinyi Ferenc: Oklevelek Hontvármegyei magán-levéltárakból. I. Bp. 1888. 266. Zalai ispánságára Holub József: Zala megye története a középkorban. I. Pécs, 1939. 459, a veszprémire Wertner 344. Monokiraezen kívül 1363:DF 265.358; 1370: DF 265.366; 1373: DF 265.367. 5 * Wertner 2, 50-51 ; 1355: Dl. 64.676.