Századok – 1982
Tanulmányok - Engel Pál: Honor; vár; ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről 880/V
894 ENGEL PÁL bánság élére állította, parancsait nemegyszer öccséhez, Péter „bolgár bánhoz" küldte, mivel bátyja távollétében Vidin parancsnokaként ő volt a bánság tényleges ura.51 Hasonló volt, hogy a számos példa közül idézzünk egyet, az Alsólendvai Bánfi-testvérek viszonya, akik mindvégig (1381-85) közösen vezették a szlavón bánságot, és a jövedelmeken is megosztoztak, jóllehet „hivatalosan" — a kancellária méltóságsorai szerint — egyedül István viselte a báni méltóságot.5 2 A testvéri összetartás nemegyszer olyan fokú volt, hogy a családfőnek tekintett legidősebb fivér öccsei külön honoijaival is a sajátjaként bánt. Amikor Lackfi István vajda (+ 1353) fiai közül Dénes Erdély kormányzását vezette (1359—67), ő parancsolt öccse. Miklós székely ispán (1363—67) várnagyainak és tiszttartóinak, s minden további nélkül a saját emberei közé számította Miklós görgényi várnagyát.53 Gyakran találkozunk persze azzal a jelenséggel is, hogy a király eleve két vagy néha három testvért együtt állított valamely ispánság-élére.5 4 A báráJestvérei már csak azért sem lehették bátyjuk helyettesei, mert ez nem fért volna össze társadalmi rangjukkal. Egy apától születtek, tehát státusuk sem lehetett annyira különböző, hogy egyik a másiknak szolgája lehetett volna. A helyettesítés ugyanis abban az értelemben, ahogyan a tisztségek viselésében megnyilvánult, a bárói státushoz képest lényegesen alacsonyabbrendű állapot volt. Testvéreivel a báró a vezetést osztotta meg; helyetteseivél viszont a munkát végeztette el. Azok nemzetsége tagjainak számítottak, emezek viszont familiárisainak, „cselédeinek". A familiaritás természete Szekfű Gyula óta jól ismert történettudományunkban, ezért az alábbiakban csak azt vizsgáljuk meg, milyen formában jelentkezett a honorok igazgatásában.5 5 A báróknak, a legnagyobbakat kivéve, általában egy vezető familiárisuk volt, akit tisztségről tisztségre magukkal vittek, és rábízták a honorjuk vezetésével járó, viszonylag alsóbbrendű teendőket, egyebek közt a bíráskodást. Himfi esetében Péter fia János mester volt ez, nevével a számadásban már találkoztunk. A Zala megyei Sárosd faluból származott, valószínűleg kisnemesi családból, tehát azokhoz képest, akik e korban a bárókat helyettesíteni szokták, feltűnően alacsony sorból, amit annak lehet tulajdonítani, hogy Himfi maga sem volt különösebben előkelő. Sokat egyébként nem tudunk róla. 1366-67-ben, amikor ura a krassói és kevei ispánságot viselte, Sárosdi volt a harami várnagy és Krassó megye alispánja. 1369-ben, amikor Himfi a bolgár bánság után a vasi-soproni honort kapta meg, Vas megyébe követte alispánként, 1372-ben pedig Temes megyében helyettesítette ugyanilyen minőségben. Urától még 1366-ban a Sárosdhoz közeli Galsán kapott birtokrészt szolgálataiért.5 6 A források átböngészése után bizonyosan tucatszám lehetne összeállítani a Sárosdiéra emlékeztető familiárisi karriereket. Mi csak egyet idézünk még annak illusztrálására, hogy az általános helyettes mint jelenség nem volt elszigetelt. A nádorfi Zsámboki 1369: Századok 34 (1900) 607, vö. TT 1898. 366; 1368: F; IX/4. 120. s 2 Wertner 591 ; vö. 1394: ZsO I. 3356. sz. 5 3 1366: Dl. 105.449, vö. Engel 1981. 6; 1364: Teleki I. 133. s 4 Erre példák: Gábor Gyula: A megyei intézmény alakulása és működése Nagy Lajos alatt. Bp. 1908. 70-72. 5 5 Szekfű Gyula: Szerviensek és familiárisok. Bp., 1912. (Értekezések a tört. tud. köréből. XXIII. 3.V,Bónis 217-312. 5 6 1366: Dl. 107 271; 1367: Krassó III. 75; 1370: Dl. 58 023; 1372: Temes 121. (Sárosdi családnevét ezek közül csak az 1366-i és 1370-i adat tünteti fel.)
