Századok – 1982
Folyóiratszemle - Hitchins; Keith: Woodrow Wilson és Erdély egyesítése Romániával 832/IV
832 FOLYÓIRATSZEMLE i néhány napon belül az utca urává válhatnak, amiért minél gyorsabban végrehajtott ellenforradalmi fordulat ajánlatos. Első lépésként újrafogalmazta a Haase vezette centristák kormányba lépésének feltételeit, majd sor került a spaui titkos vonalon Groenerrel folytatott beszélgetésre. Korábbi egyeztető tárgyalásaik eredményeként megegyeztek a tanácsmozgalom ellen indítandó fegyveres akcióban, a tisztek korábbi befolyásának megőrzésében. Ruge megalapozatlannak tartja W. Sauernek azt az állítását (Das Bündnis Ebert-Groener West-Berlin, 1957), mely szerint a megállapodás a monarchista ellenforradalomról való lemondást is magába foglalta volna, mivel a császárság visszaállításának lehetetlenségével az egykorú dokumentumok szerint az alkut kötő felek egyformán tisztában voltak. Ezzel szemben erősen hangsúlyozza, hogy a valóságos küzdelem nem a monarchisták és a republikánusok, hanem a polgári köztársaság és a tanácshatalom hívei között zajlott. A megegyezés lényegi mondanivalóját a szerző abban látja, hogy a verbálisan a szocializmus mellett nyilatkozó, valójában azonban a tömegek szociális törekvéseit rossz szemmel néző szociáldemokrata vezetők összefogtak a hadsereggel az imperializmus megvédéséért, s ezzel a reakció játékszerévé váltak. A szociáldemokrata mozgalom alárendelődését szerinte mi sem bizonyítja jobban, mint az 1933-as fordulat, amikor is a militarista erők a megváltozott feltételek között azonnal visszatértek eredeti szociáldemokrácia-ellenes kurzusukhoz. Az elmondottak alapján Ruge nem tekinti megalapozott és aktuális vállalkozásnak Ebért szerepének újraértékelését, politikáját pedig egyértelműen elhibázottnak, irreálisnak minősíti. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1978111 955- 971.) E. G. KEITH HITCHINS: WOODROW WILSON ÉS ERDÉLY EGYESÍTÉSE ROMÁNIÁVAL Keith Hitchins ebben a tanulmányában arra az öszefüggésre világít rá, amely Wilson elnök személye és Erdélynek Romániával való egyesítése között állott fenn. Az Egyesült Államok 1912-ben megválasztott elnöke nagy szerepet játszott az I. világháborút lezáró békeszerződések előkészítésében, s azok fő irányelveinek meghatározásában. Meg volt győződve arról, hogy igazságos és tartós béke csak akkor jöhet létre, ha Európa elnyomott népei saját nemzeti karakterüknek és törekvéseiknek megfelelően fejlődhetnek. Az általa képviselt haladó eszmék abban az általános és növekvő idealizmusban gyökereztek, amely átitatta a századforduló utáni amerikai külpolitikát, és amely legelőször Wilson Tizennégy Pontjában és a Népszövetség létrehozására tett javaslatában nyert kifejezést. Wilson olyan békét akart, amely a népek, és nem az egyes kormányok jogain nyugszik. Ennek legfőbb akadályát a német birodalom katonai erejében látta: amíg azt föl nem számolják, Amerika nem kötelezheti el magát a jövendő békeszerződések részleteit illetően. Minden ország állampolgárai számára biztosítani akarta a döntési jogot jövendő államformájuk felől - következésképpen nem volt szándékában előzetesen megkötni a kezüket olyan megállapodásokkal, amelyek az ő beleszólásuk nélkül döntenek határokról és területekről. A háborúba a szövetségesek oldalán csak mint „társult hadviselő fél" (associated belligerent) lépett be, hogy szabadon dolgozhasson az általa elképzelt igazságos béke megvalósításán. Wilson idealizmusa, és az a tény, hogy a Németország feletti végső győzelem elérésére koncentrált, segítenek magyarázatot adni arra a nyilvánvaló ellentmondásra, hogy egyrészt későbbi, általános kijelentéseiben Ausztria-Magyarország népeinek önrendelkezést ajánlott fel, másrészt pedig ellenezte a Habsburg-birodalom azonnali feloszlatását. Wilson a háború végét kívánta siettetni azzal, hogy megpróbálta rávenni Ausztria-Magyarországot, kössön különbékét a szövetségesekkel. Elfogadva az osztrák kormány feltételét, megígérte, hogy az Egyesült Államok közvetítőként fog föllépni a szövetségesek felé a birodalom területi integritása érdekében. De az osztrák vezetők félelme a német megtorlástól és az Egyesült Államok változó szerepe a szövetségesek háborús erőfeszítéseiben, zátonyra futtatták a központi hatalmak két fő tagja egymás ellen fordításának kísérletét. 1917. novemberében az Egyesült Államok csatlakozott a