Századok – 1982

Folyóiratszemle - Hitchins; Keith: Woodrow Wilson és Erdély egyesítése Romániával 832/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 833 szövetségesek Legfelsó'bb Haditanácsához, amely a Németország és szövetségesei elleni hadmozdulatokat volt hivatva koordinálni. Mivel így elkerülhetetlennek látszott az osztrák-magyar haderőkkel való konfliktus, Wilson kérésére a Kongresszus 1917. december 7-én formálisan hadat üzent Ausztria -Magyarországnak. Ezzel egyidejűleg megszakadtak a különbékéró'l folyó amerikaiosztrák hivatalos tárgyalások is. Ennek ellenére Wilson kitartott a Habsburg-birodalom területi integritása mellett. 1918. január 8-án kiadott tizennégy pontos üzenetének tizedik pontja így szólt: „Ausztria-Magyarország népeinek ... a legmesszebbmenőkig meg kell adni az autonóm fejlődés lehetőségét." Ez valójában azt jelentette, hogy Wilson a Habsburg-birodalom felosztása, különböző népeinek teljes fölszabadítása helyett csak azok önrendelkezési jogát ismerte el egy, a Habsburg-ház vezette föderális unió keretén belül. Ez a következetlensége magyarázható egyrészt azzal, hogy nem akart gazdaságilag függetlennek tekintett területeket felosztani; másrészt, hogy ő is osztotta több más államférfival azt a nézetet, hogy a német befolyás alól fölszabadított Habsburg-birodalom hasznos szerepet tölthetne be Európa közügyeiben; és végül, hogy nem adta föl a reményt, miszerint valahogyan rá lehet majd venni a birodalmat a különbéke megkötésére. Az Egyesült Államok, még mielőtt hadat üzent volna Ausztria-Magyarországnak, csatlakozott Nagy-Britanniához és Franciaországhoz a német és osztrák-magyar megszálló erők ellen harcoló Románia katonai fölszerelésekkel és élelmiszerrel való ellátásában. 1917 őszén, amikor Románia katonai helyzete egyre veszélyesebbé kezdett válni, Wilson személyesen biztosította Ferdinánd királyt Amerika további szilárd támogatásáról, s hogy a háború utáni rendezéseknél majd az ország területi integritása mellett emel szót. 1918 elején nyilvánvalóvá vált, hogy Románia kénytelen lesz különbékét kötni a központi hatalmakkal. Az amerikai kormány ekkor ígéretet tett arra is, hogy a háború után a román nép joga lesz dönteni saját államformája felől, s hogy a megszálló erők minden Romániára nézve hátrányos intézkedését semmisnek fogja tekinteni. Mindezek mellett is Wilson egyelőre még visszahúzódott attól, hogy helyt adjon a román nemzeti egységtörekvéseknek. Már jóval a háború befejezése előtt Wilson és fő külpolitikai tanácsadói: Edward House ezredes és Robert Lansing államtitkár határozottan hangoztatták azt a véleményüket, hogy az Egyesült Államoknak főszerepet kell játszania egy tartós, „tudományosan megalapozott" béke („scientific" peace) létrehozásában. Wilson kérésére House ezredes, nem sokkal Amerika háborúba lépése után, megkezdte egy csak szakemberekből álló testület létrehozását, amely aztán adatokat gyűjtött és jelentéseket készített a békekonferencia amerikai delegációja számára. A testületre váró feladat korántsem volt könnyű, hiszen abban az időben az amerikai egyetemek alig nyújtottak valami ismeretet Nyugat-Európa és Latin-Amerika népeinek történelméről és kultúrájáról, mégis 1917 szeptemberében az Amerikai Előkészítő Bizottság - vagy ahogy később ismertté vált: „a Tudakozó" („the Inquiry") — pontos irányelvek szerint megkezdhette működését. Mindent egybevetve, még mielőtt a békekonferencia megnyílt volna 1919 januárjában, a Tudakozó kb. 2000 dokumentumot és jelentést gyűjtött össze és készített el, a térképeket nem is számítva. Az I. osztály Ausztria-Magyarországgal és Olaszországgal foglalkozott. Ennek felelős vezetője. Charles Seymour, a Yale Egyetem tanársegédje, megbízta Robert J. Kernert - aki harvardi bölcsészdoktor volt, s abban az időben a Missouri Egyetemen a modern európai történelem tanára — a Habsburg-birodalom nemzetiségi problémáinak tanulmányozásával. Seymour osztálya számottevő mennyiségű dokumentumot gyűjtött össze Romániáról és a románokról. Forrásként felhasználták a Romániáról szóló brit jelentéseket; az Egyesült Államok Földtani Intézetének ismertetését Románia ásványi készleteiről; és egy gépelt néprajzi, földrajzi és történelmi összefoglalót, melyet E. de Martonne adott közre „La Transylvanie" címen, és Douglas Johnson küldött Párizsból Washingtonba. Az I. osztály saját készítésű jelentései közül a legérdekesebb William Howell Reed munkája, mely „A román nép" cím alatt általános áttekintést nyújt a különböző területeken élő román nép életéről. Egyik fejezete a magyarországi románokkal foglalkozva, hangsúlyozza nyelvi nehézségeiket, és együttérzéssel számol be a román nemzeti mozgalom fejlődéséről. Reed információi közül sok nyilvánvalóan a „Die Rumänische Frage"-ból, a híres „Replica"-ból származik, melyet román diákok adtak ki 1892-ben Bécsben, válaszként a magyar diákoknak a román önrendelkezési igényekkel szembeni állásfoglalására. Az I. osztály a Habsburg birodalom számára az azonnali szétdarabolás mellett föderalizmust, német-magyar-szláv trializmust, és a dualizmusnak egy megreformált változatát vázolta föl alternatívaként. A különböző osztályok munkájának fölhasználásával azután a Tudakozó készített egy