Századok – 1982
Folyóiratszemle - Ruge; Wolfgang: Friedrich Ebert 1918. november 10-én 831/IV
FOLYÓIRATSZEMLE 831 nemzetiség korrelációjának hiányát a késó'bbi (1959, 1970), korszerű, tudományos módszerekkel végzett népszámlálások is bizonyították. 6-8 százalékos eltérés volt a két mutató között. Ennek alapján módosítják a szerzők a nagyoroszok számára és arányára vonatkozó, a szakirodalomban általánosan használt adatokat. Számításaik szerint nem 43, csupán 40,6% a nagyoroszok aránya Oroszország egész lakosságán belül. Számuk pedig az 1897-es alig 52 millióról 1917-re 71 millióra nőtt. (Az ukránokra vonatkozóan 25, ill. 35 milliót állapítanak meg.). Az etnikumok számának és arányának a módosulásait összesítve, azt állapítja meg a tanulmány, hogy az orosz, ukrán, lengyel, zsidó és örmény anyanyelvűek száma növekedett a tárgyalt időszakban. Az oroszok esetében ez az intenzívebbé vált oroszosítási politika eredményének is tulajdonítható. Csökkent viszont a beloruszok, finnek, moldvaiak és a baltikumi nemzetiségiek száma és aránya, amit általában a kivándorlás, részben a természetes szaporulat mérsékelt szintje magyaráz. Az egyes nemzetiségek közül az ukránokat a területi elhelyezkedés módosulása jellemezte. Egészében véve arányuk 17,5 százalékról 18,6-ra nőtt. Az áttelepülés következtében igen sok ukrán élt Szibériában. Kelet-Galícia és Bukovina területén viszont az ukrán elem arányának zsugorodása figyelhető meg, a lengyelesítő és a románosító folyamat következtében. Az örmények arányának a gyarapodását a jelentős bevándorlás magyarázta. Számításaikat jól áttekinthető táblázatban is közzéteszik a szerzők, s befejezésül rámutatnak, hogy további helyi jellegű adatsorok, ill. az egyházi összeírások eredményeinek feldolgozásával tovább pontosítható a demográfiai mozgás alakulása, az etnikai összetétel módosulása, regionálisan is, a századforduló Oroszországában. (IIsz torija SzSzSzR, 1980. 3. szám 74- 93.) WOLFGANG RÜGE: FRIEDRICH EBERT 1918. NOVEMBER 10-ÉN Az opportunizmusnak és a militarizmusnak az 1918 novemberi forradalomban kötött szövetségéről, amely legegyértelműbben Ebért és Wilhelm Groener november 11-i megegyezésében nyilatkozott meg, sokan és sokféleképpen írtak már. A polgári szerzők általában lelkesen emlékeztek meg a „rend és nyugalom" érdekében tett lépésről, amelyből a hadsereg akcióképességére, osztálykorlátokon és -előítéleteken felül álló, az állam belső békéjét önzetlenül szolgáló szerepére következtettek. Ruge elsősorban a szociáldemokraták felé orientálódó nyugatnémet polgári áramlat, mindenekelőtt R. Rürup: Probleme der Revolution in Deutschland 1918/1919 (Wiesbaden, 1968) c. könyvének állításait vizsgálja. Úgy látja, hogy a proletárdiktatúra és az imperializmus közötti harmadik út lehetőségét visszamenőleg is igazolni akaró felfogás erősen bírálja ugyan Ebért magatartását, de figyelmen kívül hagyja annak osztálytartalmát, az imperializmus restaurálását szolgáló opportunista jellegét. Kifogásolja többek között azt is, hogy az említett koncepció a szociáldemokraták ellenforradalmi működését véletlenként fogja fel, Ebért tévedéseit szubjektív tényezőkre vezeti vissza, s miközben megismétli a Groenert és Ebertet mint aktív és passzív részvevőt szembeállító klasszikus polgári állítást, a kapitalizmus és a szocializmus közötti „igazi szociáldemokrata alternatíva" illúzióját próbálja újraéleszteni. A rövid historiográfiai áttekintést követően Ruge a kritikus nap szinte órákra, félórákra lebontott rekonstrukciójára vállalkozik, hogy álláspontját - mely szerint Ebért már a kezdetektől tudatosan és aktívan törekedett az imperializmus megvédésére - bizonyítsa. Mikor a kancellár átvette hivatalát, meg volt győződve arról, hogy a függetlenek részvétele nélkül életképes kormány nem alakítható, s ezért paritásos alapon javasolt kormányalakítást. A centrista Haase felülkerekedését tükröző igenlő válasz azonban meg sem érkezett még, amikor tárgyalásokat folytatott a porosz hadügyminiszterrel, Scheück-kel, ellenforradalmi harci egységek felállításáról. Kettős taktikáját a 11-én 17 órakor megnyílt tanácskongresszusig alkalmazta. Az itt lezajlott események ugyanis arról győzték meg, hogy a spartakisták még nem rendelkeznek a korábban feltételezett abszolút befolyással, de
