Századok – 1982

Folyóiratszemle - Scott; Donald M.: A nyilvános előadások rendszerének és közönségének alakítása a 19. századi Amerikában 825

826 FOLYÓIRATSZEMLE Sokan - olyan nevek mint Henry Ward Beecher, Theodore Parker, L. Agassiz, C. W. Curtis vagy Oliver Wendell Holmes - kiadói, tanári, társadalmi pozícióik ellenére elsősorban előadók voltak. Holmes például az 1851-52-es idényben több mint hetven előadást tartott, miközben a Harvardon tovább tanított. A befutott előadóknak nemcsak a neye lett ismert, a jövedelmük is megnőtt. A statisztikai adatok szerint az 1850-es években, heti átlagban mintegy 400 000 ember hallgatott előadásokat az országban. Az előadások a városokhoz kötődtek, a vidék alig-alig volt képviselve. A szervezésben a negyvenes éveikben járó városatyák jártak az élen. míg a hallgatóság életkora húsz és harminc körül járt. A közönség ambiciózus személyekből állt. Mint a szerző is rámutat: az amerikai népesség igen mobil, többsége éppen készült, vagy várt valamire s ebből a részből került ki a hallgatóság, mely túl akart lépni a saját árnyékán. Mi vonzotta őket az előadásra? - a kérdés nem is felesleges. A köztudat szerint ebben az időben a tudás az az eszköz, mellyel az ember megváltoztathatja körülményeit, s potenciálisan mindenféle tudás hasznos lehet. Minél többet fel kell fogni, elsajátítani, elraktározni s készen tartani a felhasználásra. A személyiség fejlesztése, megváltoztatása demokratikus jog (hiszen a tudásból mindenkinek lehet részesednie), s a nyilvános előadás az az eszköz, mely ehhez a joghoz az állampolgárt a legkönnyebben hozzásegítheti. Az előadások rendszere roppant hajlamos volt az új befogadására, témáit és előadóit szinte vég nélkül variálhatta. A magyar szabadságharc idején például felkapott lett a magyar ügy. Charles Loring Brace, aki járt Magyarországon, rengeteg előadást tartott. Az előadásnak érdekesnek, megalapozottnak kellett lennie, s általában a konkrétumból kiindulva haladt az elvont általánosítások felé. Legyen tanulságos és egyben inspiráló, mondták a kortársak. Tágítsa ki a hallgatóság szemhatárát, biztosítson áttekintést a témáról. Nem világos, miért volt olyan hallatlanul népszerű az előadás mint a tudás elsajátításának eszköze, hiszen az adatokat könyvből egyszerűbben és nagyobb hatékonysággal lehetett volna elsajátítani. A szerző szerint ennek egyik oka az, hogy az előadás „élőben" megy, s mert ugyanakkor társadalmi esemény is. Az előadás emellett nemcsak tanulságos, hasznos, hanem szórakoztató is volt. Egész Amerika vallotta, hogy a kor a haladás kora, de ugyanakkor kételyek merültek fel, hogy a dinamikus és egyben kaotikus kor áttekinthető, megismerhető-e egyáltalán. Az előadás rendet teremtett, átfogó nézeteket adott, azaz összhangba hozta a tényeket az élettel. Az előadók népszerűsége volt az a mérce, mellyel a sikert (és amihez a díjazást) mérték. A közvélemény is azt tartotta, hogy az olyan előadás, amiért nem kell (azaz nem érdemes) fizetni, arra sem érdemes, hogy meghallgassák. Akik a közönség próbáját kiállották, hamarosan profi előadóvá váltak, s az újságok mint a szellemi haladás bajnokait emlegették őket. Az előadás helyszíne - mint arra már a kortársak is felfigyeltek — színtere lett a nemzeti közönség kialakulásának. Itt találkozott a farmer, a munkás, a metodista, a szabadgondolkodó, a whig és a demokrata, a férfi és a nő. Az előadások rendszere végső soron így a közvéleményre, az amerikai nemzeti tudatra is kihatott. Az előadó - mondták a korabeli újságok - olyan, mint az ide-oda mozgó vetélő, mely a nemzeti kultúra szövetét szövi. Az 1850-es évekre az intézmény és publikum egyaránt kiforrott. Mindenki azt gondolta, hogy az előadás a nemzeti kultúra intézménye, melynek publikuma maga a nemzet. Ebben azonban tévedtek. A hallgatóság túlnyomóan fehér, angolszász és protestáns volt. Bár azt gondolták, hogy egy mindent átfogó nemzeti kultúra megtestesülése, a nyilvános előadások rendszere valójában csak annak a nagy társadalmi csoportnak vált eszközévé, mely ezzel is be akarta bizonyítani, hogy ő képviseli az amerikai közönséget. (The Journal of American History, Vol. 66. No. 4. 1980 március, 791-809.) F. M.