Századok – 1982

Folyóiratszemle - Austensen; Roy A.: Ausztria és a porosz hatalmi törekvések 1848 és 1864 között 827/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 827 ROY A. AUSTENSE: AUSZTRIA ÉS A POROSZ HATALMI TÖREKVÉSEK 1848 ÉS 1864 KÖZÖTT A második világháború utáni német történetírás a 19-20. századról kialakított közhelyek többségét már megkérdőjelezte. Itt az ideje - mondja a szerző -, hogy szakítsunk a liberálískonzervatív, vagy a kisnémet-nagynémet ellentétekre alapozott történelemfelfogással. Ezek a szemléleti hibák, elfogultságok szembeötlően zavarják a tiszta történelmi kép kialakítását Ausztria és Poroszország 1848 utáni viszonyáról. A forradalom után hozott politikai, gazdasági reformok, a kormányzásba bekerült új politikusok (Alexander Bach vagy Karl Ludwig Bruck) egyaránt sejtették, hogy az osztrák-német viszony is változások előtt áll. Ma azonban már nyilvánvaló, hogy a változások többsége látszólagos maradt, az 1848. március előtti politikai rendszer és az „új"', vagy inkább megújuló Ausztria megdöbbentően hasonlít egymásra. Sőt, Ferenc József a nagyapja, I. Ferenc abszolutizmusát igyekezett lekopírozni, illetve az új időkhöz igazítani. A külügyeket tekintve az egyik legszembeötlőbb jelenség a diplomáciai személyzet kontinuitása. Bár Metternich közvetlenül már nem kapcsolódott be a birodalom külpolitikájába, a forradalmat követő másfél évtized külügyminiszterei, a diplomaták többsége, az ő politikai iskoláját járta ki. Buol gróf például nemcsak rendszeresen értekezett vele, hanem még a diplomáciai levelezés egy részét is megmutatta, melyet Metternich megjegyzésekkel látott el. Az újabb kutatások tükrében - mondja a szerző - módosítanunk kell a metternichi politika merevségéről, állandóságáról alkotott nézeteinket. Ez a politika a valóságban meglehetősen hajlékony és pragmatikus volt. A német államokkal való kapcsolatot Metternich mindig az európai politikai helyzet összefüggései szerint határozta meg. Ez pedig egyértelműen azt jelentette, hogy az európai jelentőséggel bíró ügyek mindig elsőbbséget élveztek, a „csak" német összefüggésű ügyekkel szemben. Metternich másik vesszőparipájává a német kérdés konföderációként (Staatenbund) való megoldása vált, szembeállítva a centralizált államszövetséggel (Bundesstaat). Természetesen céljai részben egymásnak is ellentmondottak. A szoros és szívélyes porosz kapcsolatokra a franciákkal, valamint a belső forradalmi erőkkel szemben volt szükség, de emellett törekedni kellett Ausztria primátusának megőrzésére is. Az együttműködés ezért csak a két rivalizáló hatalom közös érdekszférájában lehetett hatékony. Az osztrák taktika a körülményekhez mérten gyakran változott, de a stratégiai cél még Metternich követői számára is változatlan maradt. Remek példa erre Schwarzenberg utasítása az 185 l-es drezdai konferencia osztrák képviselőjének, melyben hangsúlyozza a német államszövetség által nyújtott béke lehetőségét egy militarizálódó porosz nagyhatalom fenyegetésével szemben, azaz a metternichi német államot már európai szükségszerűségnek állítja be. A német egység létrehozója címért viselt harc vizsgálatakor nem mellőzhetjük azt a kérdést, hogy vajon Metternich politikájának folytatói módosították-e azt, hoztak-e helyette valami újat. A szerző rámutat, hogy Schwarzenbergnek legalábbis 1850 közepéig nem voltak egyértelmű tervei a német egység megteremtésével kapcsolatban. Ekkor két propozícióval is próbálkozott, de mindkettő kudarchoz vezetett. Ausztria nem német területeinek a Bundba való bevételéről maga mondott le, míg a konföderáció új, az eddigieknél hatásosabb végrehajtó hatalmának létrehozásáról le kellett mondania a drezdai konferencián. Utódai, Buol, majd Rechberg szintén azt vallották, hogy a német konföderációnak meg kell maradnia olyannak, amilyen korábban volt. Az osztrák államférfiak - szögezi le a szerző - megelégedtek Metternich 1815-ös Staatenbund-modelljével, és annak reformja csak másodlagos fontossággal bírt az 1848 utáni osztrák politikában. Az alap a biztos együttműködés és egymás megértése Poroszországgal. Az ilyen együttműködésnek azonban nem volt szabad feláldozni alapvető osztrák érdekeket és már kivívott pozíciókat. így lavírozva, mindent megtettek, amit egy gyenge, konzervatív, a status quo alapján álló hatalom megtehet, s bár politikájuk nem lehetett sikeres, az alternatívák még rosszabbak voltak. A szerző elemzi Schwarzenberg lépéseit, s rámutat, hogy politikájában, bizalmas levelezésében, nyoma sincs a Mitteleuropa elképzelésnek, a 70 milliós birodalomnak, az össznémet vámuniónak. Amit ő akart Berlintől, az egyszerű, tiszta és direkt metternichi konzervativizmusnak bizonyult. Az ok világos, a német államszövetség eszméjét az osztrák-porosz együttműködésre alapozták, enélkül nem