Századok – 1982
Folyóiratszemle - Scott; Donald M.: A nyilvános előadások rendszerének és közönségének alakítása a 19. századi Amerikában 825
FOLYÓIRATSZEMLE 825 DONALD M. SCOTT: A NYILVÁNOS ELŐADÁSOK RENDSZERÉNEK ÉS KÖZÖNSÉGÉNEK KIALAKÍTÁSA A 19. SZÁZADI AMERIKÁBAN Amerikában a 19. század közepén nemcsak az iparban, hanem a szellemi életben is fáradhatatlan feltalálók működtek. Az amerikai kultúra egyik találmánya, a hasznos tudás elsajátítását legjobban megkönnyítő' nyilvános előadás (public lecture) rövid idő alatt páratlan karriert futott be. Különbözött a beszédtől, a szónoklattól, a prédikációtól, bár mindegyiktől kölcsönzött valamit. 1840 és 1860 között csak New Yorkban több mint 3000 meghirdetett előadást tartottak. Mindenütt egyletek alakultak azzal a céllal, hogy előadássorozatokat szervezzenek a város lakossága számára. Az előadások témája az asztrológiától a biológián, a filozófián, a földrajzon keresztül a betűk eredetéig, vagy a törökök családi életéig terjedt. A korábban ingyenes előadások az 1840-es években teljesen átalakultak. Az ismeretlen, helyi előadásokat felváltották az alkalmanként 20-100 dollárért fellépő, országosan ismert, profi előadók. Az előadások ezzel párhuzamosan egyre hangsúlyozottabban társadalmi eseménnyé váltak, a szervezők pedig a közösségért fellépő, de saját nevükben eljáró testületté alakultak. Az előadással szemben támasztott követelmények előírták, hogy legyen komoly, erkölcsös, szellemes, hasznos, foglaljor állást morális és társadalmi kérdésekben, s szóljon az egész közösséghez, annak politikai, vallási hovatartozásától függetlenül. Az előadásnak az a tulajdonsága, hogy hasznos s mindenkinek vonzó, elkülönítette az összes politikai, vallási szektához, párthoz - azaz a részhez és nem az egészhez -intézett szónoklattól. Ez a tulajdonsága abban is megnyilvánult, hogy nem bérelt helyen, hanem a közösség tulajdonában álló épületben, általában a városházán tartották. Az előadássorozatok novembertől áprüisig folytak. A helyi szónokokat az ügyvédek, orvosok képviselték, s általában véve az előadók több mint fele egyházi férfiak vagy a helyi iskolák igazgatói, professzorai közül került ki. Rajtuk kívül felléptek még újságírók, reformerek, irodalmárok, azaz az intellektuális munka legszélesebben értelmezett munkásai. Közülük emelkedett ki például Ralph Waldo Emerson vagy Horace Greeley is. Az előadók meglehetősen vegyes társulatában csak az a közös, hogy mindnyájan elkötelezték magukat a szellemi munka mellett, s mindnyájan hittek abban, hogy az előadás, mint a társadalom számára tudást továbbító struktúra, feltétlenül hasznos valami. A hivatásos szellemi munkás számára az érvényesüléshez nemcsak intézményeket, témákat, tevékenységeket kellett találni, hanem sokszor fel is kellett találni azokat. A 19. század közepén, a sikerhez esetenként „csak" a tudás is elégnek bizonyult, s ezt sok karrierista át is látta. Az előadó karrierjének alapvető titka olyan közönséget kialakítani, mely elsősorban őrá kíváncsi. Meg kellett hát nyerni azokat a csoportokat, melyek képesek s hajlandóak voltak eltartani az előadókat. Mivel a hallgatóság érdeklődése nehezen meghatározható, az előadások meglehetősen vegyes közönséghez szóltak. A témának nem annyira újnak, inkább eredetinek kellett lennie. Wendell Phillips például több mint ezerszer tartotta meg egyik előadását. Az előadás nemcsak okította, tanította a közönséget, egyszersmind (főleg siker esetén) az előadó nevét is feldobta, miként a zsűri döntése is művészt csinál az addig ismeretlen festőből. Egy orvos előadása biológiából vagy földrajzból szerényen sejtette, hogy az illető titokban polihisztor, míg az ügyvéd előadása az emberi jellemről egyben biztosította a közönséget: ez az a férfiú, aki ügyeiket alkalomadtán képviselheti. Ha így nézzük, világosan látszik, mennyire megkönnyítette az értelmiségiek pályafutását egy-egy sikeresen megtartott előadássorozat. De kezdődtek így politikai karrierek is. Elég, ha csak egy 1838-as springfieldi előadásra gondolunk, mely Elijah Lovejoy meggyilkolása ürügyén világított rá a demokratapárti vezetés hibáira. Az ifjú előadó nevét érdemes megjegyezni: Abraham Lincolnnak hívták . . . Az újságok helyi és országos szinten foglalkoztak az előadásokkal. A New York Tribune például külön rovatot tartott „Előadás-vázlatok" címmel, melynek híreit más lapok is átvettek. Bár az előadás elsősorban helyi, partikuláris közösséghez szólt, megmaradt benne az igyekezet, hogy a távoli, országos hallgatósághoz is eljusson. A szerző több esetet is felsorol, mikor egy-egy helyi előadás felhívta az előadóra a figyelmet, s pozícióhoz, álláshoz juttatta.
