Századok – 1982

Folyóiratszemle - Leonard; Thomas C.: A forradalom „hírei”. A leleplezés Amerikában 1768–1774-ban 823/IV

824 FOLYÓIRATSZEMLE (1767) kapcsán, melynek szankciói az adott időben voltaképpen még nem is terhelték túlságosan a gyarmatokat, olvasói figyelmét egy Londonból kiinduló „összeesküvésre" hívta fel, mely apró lépésekkel ugyan, de kétségkívül a tengerentúli területek egyre teljesebb gazdasági-társadalmi alávetésére irányult, és az amerikai tartományok szabadságát veszélyeztette. Cikksorozata, melyet „leleplezésének nevezett, tökéletesen megfelelt céljainak. Ráirányította az olvasók figyelmét az „ellenség" tevékenységére, annak esetleg rejtett jeleire. A kor fogalomvilágában oly eleven erény-korrupció ellentétpárnak a London által folytatott gyarmati politikára való alkalmazásával, mint Harbottle Dorr megállapította, mintegy „felnyitotta polgártársai szemét". További cikkeiben, a mindennapi belpolitikai események kommentálásával állandósította a gyarmatiakban a veszélytudatot, és állandó őrködésre hívott fel a „Szörnyeteggel" szemben. Amikor 1768 végén az angol csapatokat beszállásolták Bostonba (ahol addig nem volt helyőrség), a Szabadság Fiai, Sam Adamsszel az élen, maguk is támadásba lendültek. A bostoni Evening Post-ban sorozat indult Journal of Occurrences címmel, és kíméletlen támadásokat intézett a brit erők ellen. Részletesen, a legvadabb túlzásoktól sem mentesen, agitatív erővel tárgyalta a beszállásolás nyomán eluralkodott korrupciót, erőszakosságokat, anyagi-erkölcsi kilengéseket és az általános erkölcsi hanyatlást; a mindennapok nyelvén, már-már az utcai pletykák és rémhírek stílusában figyelmeztetett arra, hogy a magasabb vezetés erkölcstelensége óhatatlanul maga után vonja a tömegek demoralizálódását is. A „megszállt" Boston angol kormányzói, T. Hutchinson és F. Bemard, maguk is kénytelenek voltak elismerni a „leleplezések" hihetetlenül mozgósító és erjesztő hatását; Hutchinson például a legfőbb ellenségeinek éppen az újságírókat nevezte. A Townshend-törvényre válaszként kibontakozott importellenes mozgalom is a leleplező cikkek kereszttüzébe került. Az 1769-ben megújult bojkott kapcsán jelentek meg a Boston Gazette-ben az első névsorok a bojkott megsértőiről. E téren a legvehemensebb leleplező John Mein bostoni nyomdászkönyvkereskedő és kiadói vállalkozó volt, aki válogatás nélkül tüzelt barátra és ellenségre; gyanúsítottjai listájára egy ízben John Hancock (a függetlenséget kimondó kontinentális kongresszus leendő elnöke) is felkerült. Az újságháború fegyvertárának fontos eleme volt a tények tendenciózus ferdítése, kiélezése, valamint „a jó ügy érdekében" való félreorientálás. A cikkek mellett ez volt a jellemző az illusztrációkra is: eklatáns példaként említhető pl. Paul Revere egy metszete a bostoni vérengzésről, amelyen még a kortársak egybehangzó véleménye szerint sem felelt meg a valóságnak semmi. A lapok össztüze végül is rábírta a londoni kormányt arra, hogy a helyőrséget Boston falain kívülre helyezze. Ugyanakkor, a tea kivételével, feloldották a Townshend-törvény megszorításait is. Ez a fordulat időlegesen kifogta a szelet az újságírók vitorláiból. 1773 elején azonban újabb támadást indítottak Hutchinson kormányzó B. Franklin által megszerzett, 1767-1769. évi személyes levelezésének közreadásával. A lapok külön mellékletben hozták a levelezést. Fölmerül a kérdés, mi is volt az „újságháború", a „leleplezések" valódi jelentősége az adott politikai szituációban? Voltaképpen az, hogy bevezette az amerikai publicisztika fogalomkörébe a napi politika értékelését, stilisztikai szempontból pedig, a megelőzőekben uralkodó esszéstílus helyett, a politikai riport formáját. A leleplezések mozgósító ereje felbecsülhetetlen. Rámutattak az elnyomók gyengéire, megjelölték a lehetséges támadási felületeket. Segítették a kereskedőket a bojkott fenntartásában, amikor pedig csökkent az ellenállás ereje, a múlt eredményeinek és a régi sérelmeknek a felemlegetésével buzdítottak kitartásra. Publicisztikai szempontból pedig — a túlzások, hazugságok, rágalmazások, a manipulációk ellenére is - új tartalommal töltötték meg az amerikai újságírást és a tömegtájékoztatást, óriási népszerűségük folytán, valóban tömegtájékoztatássá tették. A bostoni lapok cikkeinek elemzése természetesen nem elegendő ahhoz, hogy képet alkothassunk arról, hogyan vitték végbe az amerikaiak a forradalmukat, és hogyan teremtették meg a jellegzetes amerikai újságírást, arra azonban mindenképpen ráirányítják a figyelmet, és ez fontos kutatási területe lehet a történészeknek, hogy ez a kor az amerikai politikai publicisztika megszületésének és az amerikai politikai nyelvezet kialakulásának kora. (The Journal of American History, Vol. 67. No. 1. June 1980. 26-40.) Cs. F.