Századok – 1982

Folyóiratszemle - Dülmen; Richard von: Az európai társadalom formálódása a korai újkorban 822/IV

FOLYÓIRATSZEMLE RICHARD VON DÜLMEN: AZ EURÓPAI TÁRSADALOM FORMÁLÓDÁSA A KORAI ÚJKORBAN A történelem modern korszakának fejlődése (Európában a 16. sz.-tól) az újkorkutatás központi problémája. Megközelítésében sokáig eszme- és intézménytörténeti szempontok uralkodtak, melyek új eszmék megszületésében, új politikai alkotmányok kidolgozásában keresték a megújulás meghatározóit. Ennek megfelelően az újkor kezdetét a modern individualizmus felemelkedésével (reformáció, reneszánsz), a modern államiság keletkezésével (abszolutizmus, bürokrácia), illetve a kapitalizmus felemelkedésével hozták összefüggésbe. Kialakult ugyanakkor egy univerzális-történeti megközelítés is, amely az Európán kívüli társadalmakkal történő összehasonlítást alkalmazva kérdez rá egyrészt az európai felemelkedés különleges feltételeire, másrészt a koraújkori fejlődés általános minőségére. A középkorból az újkorba való átmenet, a modernizáció alapkérdéseit tárgyaló tanulmány a kérdést mint társadalmi folyamatot, a történelem társadalmiasodását próbálja meg leírni. A preindusztriális társadalmakban egymástól nehezen elválasztható uralmi, gazdasági, és kulturális szektorokat a koraújkori társadalom racionalitásának összefüggéseiben elemzi, mert csak így értelmezhető szerinte helyesen az említett szférák önállósodása és differenciálódása, a korai újkortörténet alapproblémája. Hangsúlyozza, hogy az európai társadalmak fejlődése a 16. sz.-ban korántsem a modernizálás valamilyen egységes szabályzata szerint történt, azt nem lineáris, a tökéletlenből a tökéletesbe átvezető megszakítás nélküli folyamat jellemzi, s ezért az újkori Európa társadalmi fejlődésében alapelvként a „Gleichzeitigkeit des Ungleichzeitigen" érvényesült. Szerző hangsúlyozza, hogy a történelem és a társadalom társadalmi cselekvés eredménye, azt nem egyszerűen objektív struktúrák mozgása határozza meg, s ennek megfelelően nagy figyelmet fordít a társadalmi valóságot megjelenítő osztályok, csoportok, egyének szerepének vizsgálatára. Elemzését Dülmen a reformációtól a westfáliai békéig, ill. az angol forradalomig terjedő, az Európa hegemoniális szerepét megalapozó időszakra összpontosítja, miközben figyelmét elsősorban a feudális gazdaság átalakulására, a koraújkori rendi állam változásaira, az újkori politikai uralmi szisztémák megszületésére irányítja. Kiindulásként meghatározónak nevezi, hogy a városok felemelkedésével a régi hierarchikus rend megbomlott, a tradicionális függési viszonyok (földbirtokos-jobbágy, céhek-kézművesek, fejedelmek-nemesek) már nem fejezték ki a megváltozott társadalmi viszonyokat. A birodalom univerzalitása, a Respublica Christiana végleg fikcióvá vált, miközben a hagyományos uralmi formák nem vezettek területi szuverenitás kialakulásához. Jelentős változást hozott a 15. sz. második felétől meginduló demográfiai növekedés, a pénzforgalom, az életszínvonal emelkedése és a város expanziója, melyek a feudalizmus hagyományos eszközeivel immár orvosolhatatlan problémákat vetettek fel. Olyan társadalmi-gazdasági strukturális válság robbant ki, melyben egyetlen konszolidáló erőként a fejedelem jelent meg, konfliktusszabályozóként úr és paraszt, város és nemes között, ami lehetővé tette a fejedelemségek territoriális hatalommá alakulását. Döntő szerepet játszott a vázolt folyamatban a reformáció, az az összeurópai társadalmi tömegmozgalom, amely egységes erkölcsöt követelt a mindennapi életben, és kísérletet tett a társadalmi problémák rendek felett átnyúló megragadására. Az uralmi rendszer jellegének megváltozásában, a feudális gazdaság válságában, a reformáció új egyetemes moráljában találja meg Dülmen azokat a középkori örökségként értelmezett tényezőket, amelyek feltételét képezték a társadalom 16. sz.-i átalakulásának. Az egyes országok további fejlődése