Századok – 1982

Történeti irodalom - Brousek Karl W.: Wien und seine Tschechen (Ism.: Tilkovszky Loránt) 817/IV

818 TÖRTÉNETI IRODALOM sérelme nélkül őrizte és ápolta nemzetiségét az osztrák főváros asszimilációs hatásai közepette. Ez a tradíció határozza meg K. M. Brousek viszonyát a bécsi csehek — könyvében nagy felkészültséggel és tárgyilagosan vizsgált - múltjához és jelenéhez, akik sok évtizeden át járultak hozzá Bécs sajátos arculatának kialakításához, s akik nélkül szegényebbnek érezné e képet. A Habsburg Monarchia fővárosában régóta szép számban található cseh nemesektől és kereskedőpolgároktól eltekintve, a 19. század második felében történt tömeges bevándorlás teremtette meg igazából a bécsi csehek etnikai csoportját: különösen a 80-as években vált intenzívvé a gyorsan növekvő és munkáskezeket egyre fokozottabban igénylő Bécs szívóhatása Cseh- és Morvaország déli része megélhetési nehézségekkel küzdő agrárlakosságának szegényrétegeire. Ezek bőven találtak munkát a rohamosan fejlődő metropolis nagy építkezésein s az azokat kiszolgáló téglagyárakban. Kezdetben nagy volt a fluktuáció; az építési szezon végén évente csapatostul hazatértek, majd újabb és újabb rajok csatlakoztak a megint Bécsbe igyekvőkhöz. De a városban tartósan megtelepedettek száma is egyre nőtt; a téglagyári, sörgyári munkások, a csatornatisztítók jórészt csehek voltak, ugyanígy a városban szolgáló cselédek. A kisiparban is igen nagy számban találtak megélhetést, különösen a cseh szabók, szűcsök, cipészek, asztalosok voltak keresettek. A századfordulón több mint százezer cseh lakost állapított meg Bécsben a népszámlálás, a főváros népességének 6,2%-át, de ez feltétlenül jóval alatta marad a városban letelepedett csehek nehezen meghatározható valóságos számának - állapítja meg a szerző, aki ugyanakkor elutasítja a cseh részről gyakorta rendkívül túlzott becslések számadatait is. A városi népességről alkotott összképbe mindenesetre a szezonjelleggel ott tartózkodó cseh munkavállalók tömegei is belefolytak; a mindenütt bőven hallható cseh szó, a lépten-nyomon tapasztalható cseh jelenlét hamarosan irritálni kezdte az autochton városlakók egy részét, már-már teljes elcsehesedéstől fcltve Bécs német karakterét. A szerző rámutat az ilyen aggodalmak teljes irrealitására, és helyesen bírálja a csehellenes soviniszta megnyilvánulásokat, a németesítő törekvéseket. Jól érzékelteti, hogy a nagyvárosi körülmények között a szociális szerkezetében túlnyomórészt munkás cseh népesség asszimüációja természetes úton is könnyen és gyorsan haladt előre. Hogy nem még erősebb ütemben, abban döntő szerepe a cseh-morvaországi szülőfölddel való élénk kapcsolat fennmaradásának volt. Brousek rendkívül plasztikus képet ad arról, hogy a bécsi csehek egy része a maga cseh nyelvének, öntudatának megőrzésével illeszkedett be a főváros társadalmába, s olyan cseh egyesületekbe, pártokba (illetve szekciókba), szakszervezetekbe tömörült, amelyeket az elhagyott cseh hazában lévő megfelelő szervezetek mintájára - olykor egyenesen azok fiókszervezeteként - hoztak létre, élvezve az anyaintézmények és szervezetek, a hazai cseh társadalom, majd 1918 óta egy önálló csehszlovák állam anyagi és erkölcsi kulturális támogatását. A szerző behatóan ismerteti a bécsi cseh pártok, szakszervezetek, egyesületek és cseh nyelvű lapjaik szerepét, és viszonyuk mindenkori alakulását az ausztriai (bécsi) német, illetve nem nemzeti jellegű megfelelő szervezetekhez. Különös figyelmet érdemelnek - a bécsi csehek társadalmi szerkezetének is megfelelően - a munkáspártokról, munkásegyesületekről, szakszervezetekről írottak. Bemutatja a bécsi csehek tömeges kötődését a szociáldemokráciához (később kis részben a kommunistákhoz is); vizsgálja a cseh keresztény-szociális, cseh nemzeti szociális, cseh néppárti stb. befolyásokat, a katolikus (és kis mértékben az evangélikus) egyház szerepét. Méltán fordít nagy figyelmet a Komenskyről elnevezett prágai központú cseh iskolaegylet jelentőségére a bécsi csehek anyanyelvi iskoláztatása lehetőségének megteremtésében. A szerző nem hallgatja el, hogy a bécsi csehek polgári jellegű szervezeteiben, így különösen a cseh Sokol itteni szervezetében, a hazai cseh nacionalizmus pánszláv tendenciái elég erőteljesen érvényesültek; ezekben a körökben egy „a Dunához előretolt bástyának" tekintették „a cseh törzs itteni ágát". Az ilyenfajta cseh „hivatástudat", s a cseh igények olykor túlzott formákban jelentkezése - (pl. cseh egyetem követelése Bécsben) - aligha csillapíthatta a német nacionalista szervezetek (Bund der Deutschen in Niederösterreich; Deutscher Schulverein Südmark) csehellenességét. A szerző helyesen állapítja meg, hogy az állami, városi hatóságok többnyire összejátszottak ezekkel a német nacionalista társadalmi szervezetekkel; támogatták a csehek megfélemlítésére, visszaszorítására, elnémetesítésére irányuló különféle akcióikat. A népszámlálásoknál az anyanyelv helyett „az érintkezés nyelve" kérdőpont alkalmazása és értelmezése a tényleges helyzet módosítására magában véve is elég tág lehetőséget adott. A cseh etnikum Ausztriában lényegében a bécsi csehekkel azonos; csupán a főváros közvetlen környékének néhány helységében voltak még csehek; ezekre a bécsi cseh szervezetek lehetőség szerint