Századok – 1982

Tanulmányok - Lukács Lajos: Frigyesy és Garibaldi 1866–68-ben 689/IV

694 LUKÁCS LAJOS olasz—magyar-lengyel szervezkedés felszámolására. Frigyesyt 1864-ben végül is a román hatóságok fogságba vetik, ahonnan csak Garibaldi személyes interveniálása nyomán szaba­dulhatott.1 2 A keserű romániai tapasztalatok és az 1866-os háború között eltelt két év olasz­országi változásai nem a demokratikus tábor erejének fokozódásával jártak. Garibaldi olaszországi és nemzetközi tekintélye, személyi varázsa ugyan még a régi fényében ragyog, melyet az üldöztetés, fogság, sebesülése, csak még inkább fokozott - de az olasz baloldal eszmei-politikai érettsége, hatóereje nem növekedett. Új és újabb társadalmi-politikai problémák kerültek napirendre Itáliában, a nemzetközi küzdőtéren egyaránt: az olasz, német, magyar, lengyel nemzeti kérdéssel párhuzamosan porondra lép a munkásosztály, melynek történelmi szerepét és feladatait, nemzetközi teendőit az 1864-ben megalakult I. Internacionálé fogalmazza meg határozottan. A garibaldizmus eszmei tartalékai kez­denek kimerülni, tábora szakadozik, polarizálódik: egykori támogatói, hívei részben jobbra tolódnak, és a monarchia táborában kötnek ki, részben balra tartanak és a különböző szocialista eszmeáramlatok között keresnek kiutat. Maga Garibaldi semmit sem veszít a nép iránti hűségéből, a szegény néposztályok sérelmei és panaszai iránt mindig is érzett nagyfokú fogékonyságából, de ez önmagában egyre kevesebbnek bizonyul a bonyolult társadalmi és politikai problémákban való tájékozódáshoz. Többek között ezzel is magyarázható, hogy Garibaldi, aki mindig is nagy szimpátiával viseltetett Anglia iránt, az olasz ügy kitartó támogatójaként könyvelve el — 1864. évi angliai látogatása idején már nem volt képes kellően kivédeni az angol konzervatív körök praktikáit, mellyel elvonni igyekeztek az angol baloldal, a munkásmozgalom érdeklődésétől.1 3 Magában Itáliában Garibaldi döntően a nemzeti kérdést állítja előtérbe — aminek indokoltsága ugyan vitathatatlan, de önmagában már nem elég. A megoldatlan társadalmi kérdések egész sora, a kielégítetlen olasz parasztság, a nincstelen falusi és városi szegénység sorsának radikálisabb javítását célzó szociális program, a nemzeti kérdés mellett háttérbe szorul a garibaldista mozgalomban, önmagában a lelkesítő felhívások, a nemzeti feladatok megol­dására utaló jogos feladatok hangoztatása, még nem bizonyult elégségesnek a garibaldista mozgalom társadalmi bázisának kiszélesítéséhez. Többek között ezzel is magyarázható az 1862. évi aspromontei katasztrófa, az a tény, hogy az olasz uralkodó körök minden különösebb következmény nélkül szétverhették Garibaldi Róma felszabadítására irányuló próbálkozását. De a garibaldista mozgalom gyengesége tükröződött többek között az 1863-64. évi mozgalmakban is. E tekintetben 1866-ig előrelépés nem történt." 4 la Frigyesy 1863/64. évi működéséhez: Politica Segreta Italiana (1863-1870). Torino-Roma. 1891. 95. és köv.; Vö. E. Koltay-Kastner: Progetti rivoluzionari italo-ungheresi nel 1864. (Bollettino del Museo del Risorgimento Convegno di studi sul Risorgimento a Bologna e nell'Emilia. 27-29. febbraio 1960. I—II. Bologna. 1960. II. 617. és köv.). Frigyesy Garibaldinak, Konstantinápoly, 1863. júl. 5. (Istituto per la Storia del Risorgimento Italiano di Roma. Továbbiakban: IRR. 49-9/9); Jassi (Moldavia), 1863. dec. 12. (MRM. Arch. Curatulo. 402/2173.). Vö. Pásztor: Frigyesi. I. m. 32. és köv.; Frigyesy Pulszkynak. Bukarest, 1864. febr. 28. (OSzK. Kézirattár. Pulszky-gyűjtemény.). ' 3 Vö. Giuseppe Guerzoni: Garibaldi. Firenze, 1912. 335. és köv.; Giovanni Cadolini: L'azione garibaldina dal 1863 al 1865. (Nuova Antológia. 1913. jún. 16.); Noel Blakiston: Garibaldi's visit to England in 1864. (Il Risorgimento. 1964. IV. 3.).; Anthony P. Campanella: Ammiratori di Garibaldi in Inghilterra. (Nuova Antológia. 1962. 83-90.) 14 G. E. Curatulo: Il Dissidio tra Mazzini e Garibaldi. Milano, 1928.; A. Luzio: Aspromonte e Mentana. Firenze, 1935.; Luigi Salvatorelli: Pensiero e azione del Risorgimento. Torino. 1960. 163.

Next

/
Thumbnails
Contents