Századok – 1982

Tanulmányok - Lukács Lajos: Frigyesy és Garibaldi 1866–68-ben 689/IV

FRIGYESY F,S GARIBALDI 1866-67-BEN 691 általa egyedül helyesnek vélt ügy szolgálatába állítsa. Garibaldi kiváló szeme, mély emberismerete kellett ahhoz, hogy felfedezze benne a jó ügy bajnokát, aki érdemes a bizalomra, támogatásra. Bevette hát Frigyesyt a Cacciatori delle Alpi, vagyis a legendás hírű alpesi vadászai sorába, ahol bő alkalom és lehetőség kínálkozott a katonai tudás és hősiesség kamatoztatására, az egyéni bátorság és kitartás bizonyítására. Nem a garibaldista önkéntesek tettrekészségén, Garibaldi elszántságán múlt, hogy az alpesi vadászok távolról sem játszhattak olyan kiterjedt katonai szerepet 1859-ben, mint amit óhajtottak betölteni az osztrákellenes háborúban.2

A piemonti monarchia kénytelen-kelletlen fogadta el a Garibaldi részéről felajánlott segítséget, de ugyanakkor mindent el is követett elszigetelése, korlátozása érdekében. Egyébként is III. Napóleon osztrákellenes háborúja nem adott teret a demokratikus és népi színezetű önkéntes mozgalom kibontakozására, Párizsban és Torinóban egyaránt messzemenően óvakodtak a kabinet-háború keretein túlmenő lépésektől.3 Ily módon a Garibaldi oldalán megtett első lépések, már 1859-ben, nemcsak katonai tapasztalatokkal gazdagították az újsütetű magyar emigránst, de bőségesen lehetősége nyílt a háború politikai és társadalmi összefüggéseinek megismerésére is: méghozzá Garibaldi nagyon is józan, de mindenképpen eszmei tisztaságra törekvő, népiességgel teli, demokratikus tartalmú szemüvegén keresztül. Ebből, az olaszországi tartózkodásának kezdeti szakaszából a történeti források közvetlenül alig szólnak Frigyesy véleményéről, a nagy csalódással végződő, a villafrancai fegyverszünetbe torkolló eseményekről. Ennek ellenére további útja, magatartása félreérthetetlenül bizonyítja, hogy az 1859-es történelmi tanulságok levonásában Garibaldi útját járta. Kiábrándulás a francia császári szövetségből, III. Napóleon segítségéből, a Nizzát és Savoyát elrabló nagyhatalmi terjeszkedő politikából, mely egyidejűleg súlyosan meg is tévesztette a benne reménykedő és vele kapcsolatba kerülő magyar emigránsokat. Feltehetően főképpen Garibaldi hatására, de elképzelhető, hogy sok más egyéb indíték következtében is, Frigyesy igen messzemenő következtetéseket vont le az 1859-es háborúból és az annak nyomán kialakult eseményekből. E tanulságok elsősorban politikai-társadalmi vonatkozásúak voltak, és messze túl is mutattak a hivatalos magyar emigrációs vezetés mérsékeltebb politikai eszmevilágán.4 Érett fővel, gazdag katonai és politikai múlttal rendelkezve kapcsolódott tehát be az 1866-os háború küzdelmeibe, mely jellegét tekintve sok tekintetben hasonlóságot is mutatott az 1859-es háborúval. Ugyan az olasz királyság szövetségese ez alkalommal már nem III. Napóleon, hanem Bismarck volt. Garibaldinak ámbár minden oka megvolt arra, hogy hátat fordítson La Marmora korányának, és élesen elhatárolja magát a 2 Vö. Garibaldi: Memorie. Firenze, 1888. 276. és köv.; F. Carrano : I Cacciatori delle Alpi. Torino, 1860; G. M. Trevelyan: Garibaldi e i Mille. Bologna, 1909. 105. és köv.; L. Mondini: I volontari nel 1859. (Nuova Antologia. 1959. 153. és köv.). 3Az 1859-es háború jellegének megítéléséhez: W. Rüstow: Der italienische Krieg 1859 . politisch-militärisch beschrieben. Zürich, I860.; P. C. Borggio: La guerra del 1859. I-IV. Torino, 1860 -62.; L. Salvatorelli: Sommario della Storia d'Italia. Torino, 1939. 591. és köv.; G. Candeloro: Storia dell'Italia moderna. IV. Milano. 1966. 322. és köv. 4 Az 1859-es háborúnak a magyar emigrációra gyakorolt hatásáról: Kossuth Lajos: Irataim az emigrációból. I. Budapest, 1880.; Lengyel Tamás: Klapka György emlékiratai és emigrációs működése. Budapest, 1936. 27. és köv.: Eugenio Kastner: 11 contributo ungherese nellaguerra del 1859. Firenze, 1934.; Koltay-Kastner Jenő: Iratok a Kossuth-emigráció történetéhez 1859. Szeged, 1949.; Uo.: A Kossuth-emigráció Olaszországban. Budapest, 1960. 68. és köv.; Lukács Lajos: Garibaldi magyar önkéntesei és Kossuth 1860-61-ben. Budapest, 1962. 13. és köv.