Századok – 1982
Tanulmányok - Nagy László: Erdély és a tizenötéves háború 639/IV
680 NAGY LÁSZLÓ mellett néhány közvetett momentum is utal a török birodalom hatalmi mélypontjára, amelyek szintén kikerültek a történettudomány látómezejéből. így például nem tulajdonítottunk kellő fontosságot annak a történeti ténynek, hogy Bocskai István volt az egyetlen olyan erdélyi fejedelem, akit a szultán nem csupán „Felséged"-nek titulált, de követelésére királyi koronát is küldött neki! 2 8 6 Ez olyan rendkívüli momentum a porta és egy vazallus kapcsolatában, akárcsak az a levél, amelyben I. Ahmed szultán kijelentette, hogy a háború folytatása vagy a békekötés kérdésében ő Bocskaihoz igazodik!2 8 7 E tények számbavétele után méltán fölmerülő kérdés: vajon Bocskai, ez a már meglett korú, tapasztalt politikus ne látta volna meg ezekből a jelekből a török gyöngeségét s a kedvező alkalmat az oszmán hódítók kiűzésére? Történetírásunk, úgy tűnik, elsiklott e probléma fölött. A szabadságharc történetével foglalkozó munkák — közöttük jelen tanulmány írójának több korábbi írása is — Bocskainak inkább azon megnyilvánulásait idézte, amelyekben az a porta melletti eltökéltségét hangoztatta. Ugyanakkor nem tulajdonítottunk fontosságot azon szavainak, amelyekkel még 1605 januárjában is azt bizonygatta: kész visszatérni Rudolf hűségére, ha a császár elismeri őt erdélyi fejedelemnek.2 8 8 „Talán nem megalapozatlan hipotézis, ha ebben az ajánlatban bennefoglaltnak látjuk a török elleni harc folytatására való készséget is. E koncepcióban gondolkodva nem tűnhet véletlennek az sem, hogy a hajdúk úgy esküdtek föl Bocskainak — amit ő minden további nélkül akceptált -, hogy török csapatokkal együtt nem harcolnak.2 8 9 A tizenötéves háború török elleni harcaiban kikovácsolódott hajdúsereg Bocskai parancsára minden zökkenő nélkül át tudott volna állni ismét a törökellenes küzdelemre, ha úgy alakul a politikai helyzet. A tizenötéves háború esélyeit latolgató munkák a fent felsorolt momentumok mellett még figyelmen kívül hagytak egy lényeges mennyiségi mutatót is. Nevezetesen azt, hogy a háború 83 jelentősebb ütközetéből és várharcából a török fél csupán 20 esetben mondhatta magát győztesnek, 63 esetben a sikert a törökellenes erők könyvelhették el maguknak. Ez a számarány pedig amellett szól, hogy a szövetséges csapatok — a mezőkeresztesi csatavesztés ellenére — többnyire harcászati fölényben voltak az ellenséggel szemben. A császári hadvezetés az időszakos zsoldosságról az állandó zsoldosságra való átállásból, valamint a hadművészet fejlődésében bekövetkezett sajátos kitérőből adódó harcászati problémákat a magyar, román és délszláv katonaság harcértéki specialitásainak kiadnázásával nagyjából meg tudta oldani. Az adott nehézségek ellenére is mutatkozó taktikai előny, több mértékadó kortársi vélemény szerint, stratégiai fölénnyé fejlődött volna, ha nem következik be a szakadás a törökellenes táborban. A meghasonlás ugyanis azt eredményezte, hogy a török ellen küzdő erők egyes részei már 1599-ben egymás ellen fordultak, 1604-től pedig török szövetségben küzdött a magyar katonaság döntő része a török ellen még harcoló császári ezredek katonái ellen. 28 6 A portai követjelentést ld. Nagy L. : Okmányok a Bocskai szabadságharc idejéből. HK 1956. 3-4. sz. 324-330. A Bocskainak adott szultáni athnamét l.:ETA II. k. 321. 2 "7 Ld. I. Ahmed szultán 1606. júl. 22-i lev. Bocskaihoz: OL Arch. Rákóczi de Felső-Vadász fasc. 1. 2 8 8 Ld. Csáky István 1605. jan. 29-i lev. Nyáry Pálhoz: OL Csáky es. lt. fasc. 272., továbbá Rákóczi Zsigmond 1607. febr. 27-i lev., a nagyvezérhez: TMKÁO I. k. 73. 2 8 9 Gyulaffi L. : i. m. MHHS XXXI. k. 33.
