Századok – 1982
Tanulmányok - Nagy László: Erdély és a tizenötéves háború 639/IV
678 NAGY LÁSZLÓ alkalommal a törökellenes harc felülkerekedett az osztály-összetartozáson. A magyarországi uralkodó osztály döntő többsége ekkor még szilárdan bízott a törökellenes harc győzelmes befejezésében. Csupán a századfordulón vette kezdetét az a politikai fordulat, amely végül is 1604-ben egy török szövetségben vívott Habsburg-ellenes harcba torkollott.27 5 A kortársak eltérő ítéletalkotása híven tükröződik az utókor történeti irodalmában is, mind az 1594-es fordulatot, mind annak következményeit illetően.2 7 6 Az eltérések azonban csak részben erednek a tizenötéves háború történetének feldolgozatlanságából.2 7 7 Erősen közrejátszik a protestáns — kuruc, katolikus — labanc történelemszemlélet éles konfrontációja is a török hódoltság-kori események megítélésében. Salamon Ferenc, az 1848/49-es harcok bátor katonája — aki a tudományos életben is a szabad véleménynyilvánítás és a viták híve volt — , az egyre uralkodóbbá váló szemlélettől eltérően értékelte a tizenötéves háború kilátásait, s ezen keresztül annak magyar históriai helyét is. Nézete szerint, amíg ez a küzdelem Magyarország népét „újjászületve" találta, a török birodalom „megfogyatkozott volt mind anyagi, mind erkölcsi erőben". Éppen ezért ennek a háborúnak voltak olyan szakaszai, midőn közeli valóságnak látszott „minden magyar, s az egész keresztény világ azon óhajtása, hogy a török kiűzessék az országból".21 '' A kezdeti győzelmi esélyeket többnyire konstatálták a korszakot érintő magyar és erdélyi történeti szintézisek is, ám a háború második feléről szólva, teljesen reménytelennek és csupán fölösleges áldozatokkal és pusztítással járó vérontásnak értékelték a törökellenes harcot. Miután a magyar marxista történeti és hadtörténeti irodalom érdemben mindmáig nem foglalkozott a tizenötéves háború történetével, a polgári történetírás és hadtörténetírás eredményeit összegezte jelen tanulmány szerzőjének a Bocskai-szabadságharc katonai történetével foglalkozó két évtizede megjelent munkája is. Akkori ismereteinknek megfelelően 1596-ban jelöltük meg a háború fordulópontját, amely időpont után már csupán céltalan vérontás volt a küzdelem folytatása. Ebben a felfogásban természetesen elhibázott, káros lépésnek minősült az 1594-es erdélyi fordulat is, amely csupán azt eredményezte, hogy a Habsburg-kormányzat alá került fejedelemség népe „sűrítve élte át mindazt a borzalmat és szenvedést, amit a királyi Magyarország lakossága már évtizedek óta egyre keserűbben tapasztalt". A munka egyértelműen állást foglalt azoknak az erdélyieknek az igazsága mellett, akik 1602-ben a török emigrációt választották és török—tatár csapatokkal törtek Erdélybe azzal a céllal, hogy ott megdöntsék a császári uralmat, és visszaállítsák a korábbi vazallusi állapotot.2 7 9 Az 1594-es erdélyi fordulat helytelenítése és a török elleni harc kilátástalanságának hangoztatása nyomon követhető a magyar történeti irodalom később megjelent publikációiban is. Talán elegendő hivatkoznunk a kor egyik jeles szakértőjének 1970-ben megjelent írására. Ebben többek között azt olvashatjuk az 1594-es erdélyi drámával kapcsolatban: a Kovacsóczy Farkas által a börtönben várt tragédia azért lett valódi, mert a 275 Ld. erről Nagy L.: Bocskai István a hadak élén, 38-39. 216 Ld. Kővári L. : i. m. IV. k. 60 .MakkaiL. : i. m. (1944.) 308.. 313.. 327.. Hóman B. Szekfii Gy. : i. m. 111. к. 356-357. A legújabb értékelésre ld. Gonda I.-Niederhauser E.: i. m. 73. 2 7 7 L. Kosáry D. : i. m. 1. k. 313-317. 2 7 8 Salamon F.: i. m. 181-182. vö. Hegyi K.: i. m. 63-64. A Salamon Ferenc személyével kapcsolatban írtakra ld. VárkonyiÁ. :Thaly Kálmán és történetírása. Bp.. 1961. 44., 448.. 118. in9 Nagy L.: A Bocskai szabadságharc katonai története, 34-51.
