Századok – 1982
Folyóiratszemle - Berding; Helmut: A vámügyek reformja a „napóleoni” Németországban 621/III
FOLYÓIRATSZEMLE HELMUT BERDING: A VÁMÜGYEK REFORMJA A „NAPÓLEONI"NÉMETORSZÁGBAN Amikor Napóleon a Rajnán túli területekre kiterjesztette hatalmát, Franciaországban már lezárult, de Németországban még csak kezdetét vette az egységes vám- és kereskedelmi terület kialakulása. Míg a Colbert-rel induló s a francia forradalomban kiteljesedő' folyamat a politikaigazdasági integráció klasszikus útját példázta, Németországban éppen ellenkező irányú mozgás valósult meg: előbb jött létre az egységes kereskedelmi vámterület (1834), mint maga a nemzeti állam. A vámegylethez vezető fejlődés fontos előfeltételei a francia császár uralma alatt teremtődtek meg: a territoriális hatalmak középallamokká integrálódtak, majd a Rajnai Szövetség részeként a belső vámokat megszüntették, és vámhatárok nélküli rendszert hoztak létre. Berding kiemeli a változások alapvetően föderatív jellegét, az 1803/6- 13 közötti fejleményeket a vámegylet szerves előzményeként fogja fel, s ennek megfelelően megkérdőjelezi azon vélemény helyességét, amely az 1834-es eseményt a német fejlődés folyamatosságát megtörő fordulatként értékeli. Bevezetőjében átfogó képet nyújt a 18. sz.-i Németországban a vámok terén uralkodó kaotikus állapotokról, s megrajzolja a megvalósított reformok belső feltételrendszerét. A nagyobb politikai-gazdasági egységet átfogó Rajnai Szövetség megalkotására az első kezdeményező lépést Károly, Dalberg nagyfejedelme tette meg, s tervéhez feltétlen támogatókra lelt az önálló vám- és kereskedelempolitika folytatására alkalmatlan kisebb fejedelemségekben. A Code Napóleon bevezetését célzó javaslatuk Párizsban is támogatásra talált, mivel az érdekelt francia körök azt remélték, hogy a német államok ipari és mezőgazdasági termékeik felvevő piacát képezik majd. Az együttműködés szorosabb állami kereteinek kiépítésével a középállamok azonban szembehelyezkedtek, hiszen Bajorország és Württemberg éppen azért lépett ki a birodalomból, hogy elérje teljes szuverenitását. S mivel a tagállamok nem törekedtek prohibitív vámpolitikára, központi gazdasági irányító szervezetük létrehozását maga Napóleon sem szorgalmazta, új vámviszonyaik alapszabályait így egymástól függetlenül határozhatták meg. A vámügyek megreformálása, a feudális gátakat lebontó modernizációs folyamat az egyes tagállamokban eltérően zajlott le. Valamennyi közös vonása volt azonban az állam monopol helyzetének biztosítása, s a központosított, hierarchizált vámigazgatás gépezetének megteremtésével a politikai és gazdasági terület egybeesésének megvalósulása. A reformok legnagyobb gazdasági eredményét a korlátlan kereskedelmi szabadság meghirdetése jelentette, melynek realizálása - ellentétben az agrár-és iparreformmal - nem rekedt meg félúton. A tagországokban meghonosított vámrendszerek magukon hordozták a 19. sz.-i szuverén államokra jellemző ismérveket : az állam minden vámkérdés egyetlen illetékes gazdája, amely befelé biztosítja a teljes szabadságot, kifelé pedig szabályozó funkciót lát el. Napóleon bukása után az összeroppanást elkerülő államok tovább erősítették államiságuk modern jegyeit. Míg azonban a belső vámok megszüntetése serkentőleg hatott gazdasági fejlődésükre, a külső vámhatárok felállítása újabb akadályokat állított fel a kibontakozás útjában: a vámvonalak többször régi gazdasági egységeket osztottak meg, ellenőrzésük pedig költséges határ-vámszolgálat megszervezését követelte meg. A szekularizált és mediatizált uralkodók rovására megerősödött középállamok ugyanakkor fokozták Németország policentrizmusát, szuverenitásukra féltékeny politikai meggondolásaik pedig vámpolitikájuk föderatív jegyeit állították előtérbe. Mindezek alapján Berding úgy ítéli meg, hogy a Német Vámszövetséghez vezető utat elemezve helytelen a porosz-kisnémet perspektíva egyoldalú hangsúlyozása, mint ahogy nem lehet annak előzményét egyedül az 1818-as porosz reformban, dinamikáját pedig kizárólag a 19. század első felében kibontakozó iparosodásban keresni. A vizsgált folyamatban nagy jelentőséget tulajdonít a délnyugati német államok Napóleon alatt kialakított vámrendszereinek; s dinamikus, az integrációt föderatív irányban befolyásoló tényezőnek minősíti azokat. (Geschichte und Gesellschaft 1980/4 523-538. о.) E. G. 14 Századok 1982/3
