Századok – 1982

Folyóiratszemle - Mommsen; Wilhelm: A német liberalizmus az „osztálynélküli polgári társadalom” és a „szervezett kapitalizmus” között 622/III

622 FOLYÓI RATSZEMLE WILHELM MOMMSEN: A NÉMET LIBERALIZMUS AZ „OSZTÁLY NÉLKÜLI POLGÁRI TÁRSADALOM" ÉS A „SZERVEZETT KAPITALIZMUS" KÖZÖTT A német liberalizmus relatív elmaradottsága Nyugat-Európa mögött közismert és elfogadott tény. Politikai követeléseiben, társadalmi programjában szinte valamennyi fázisban lépéshátrányba került a francia és az angol liberalizmussal szemben, amit elsó'sorban a német térség késó'n meginduló iparosodása, a társadalmi-gazdasági struktúrák sokáig preindusztriális viszonyok általi meghatározottsága magyaráz. Ebbó'l vezethető' le többek között az órendi alkotmányideálok befolyása a Vormärz liberális elképzeléseire, a burke-i hangvételű romantikus-organikus irányzat (Dahlmann, Waitz, Benzenberg) tartós jelenléte, a felsőbbségi állam tekintélyének mindvégig megfigyelhető tiszteletben tartása. „A liberalizmus Németországban nem egy gazdasági-polgári osztály természetes önmegértéséből keletkezett, korai formáiban liberális-publicisztikai szabadságmozgalomként jelentkezett, s döntő impulzusait a francia forradalomtól kapta" - állapítja meg a kezdetekről Lothar Gall. E jellegzetesen intellektuálisnak induló mozgalom a későbbiekben sem válik egy a kapitalista „versenytársadalom" felépítésére törekvő egységes polgári osztály közös gazdasági-politikai érdekeinek hordozójává, s Mommsen jogosnak ítéli Max Weber megállapítását, mely szerint a német liberális polgárság sosem érte el a politikai öntudatnak azt a szintjét, amely az ipari társadalomban elfoglalt gazdasági helyzetének megfelel. Míg a német liberalizmust a szerző szerint Lothar Gall elsősorban preindusztriális jelenségnek tekinti, James Sheehan kétségbe vonja, hogy az egyszerűen csak a vállalkozó polgárság ideológiai kifejeződése lenne. A német liberalizmus szociális bázisának - a nemességtől a tulajdon nélküli tömegekig széles rétegeket felölelő - sokszínűségét hangsúlyozza, melyen belül csupán egy kisebbség sajátjának tulajdonítja a társadalmi modernizáció teljes programját. Mommsen Gall szemére veti, hogy a német liberalizmus viszonylagos elmaradottságát erénnyé avatja, a korai német liberalizmust a liberalizmus egyetlen általánosan érvényes és igaz formájaként mutatja be, olyan iparellenes, az egyoldalú osztályérdekkel szemben össztársadalmi érdekeket képviselő politikai-alkotmányos mozgalomnak tekinti, amely az ipari forradalom áttörését követően szinte törvényszerűen elveszíti mondanivalóját, s természeténél fogva nem válhat a modern ipari társadalom előkészítőjévé. Ezen alapvetően konzervatívnak minősített álláspontot fejleszti tovább a porosz liberalizmus 1860-as években játszott szerepét elemző Michael Gugel. Felfogása szerint az iparosodás és a munkásmozgalom megerősödése hatására a német liberálisok az SO-es évektől szociális érdekeik védelmében átértelmezték eredeti célkitűzéseiket, s azok szociális-egyenjogúsító jellegét levetve, defenzív ideológiai álláspontra helyezkedtek. Az alkotmányos parlamentáris átalakuláshoz való következetes ragaszkodásukat feladták, s ezzel előkészítették „jogállamhoz fordulásukat", nemzetfogalmuk depolitizlását. Progresszív politikai követeléseiktől így fokozatosan eltávolodtak, s hozzájárultak az osztályérdekeiknek megfelelő bismarcki birodalom megalapításához. Gall és Gugel értelmezésének közös meghatározó alapvonásait Mommsen a korai német liberalizmus polgári-társadalmi programjának idealizálásában, egalitárius jellegének túlhangsúlyozásában ragadja meg. Az 1848/49-es forradalmat velük szemben nem tekinti olyan éles cezúrának, amely megtörte volna az eredeti emancipációs törekvéseket. Többek között Hansemann IV. Frigyes Vilmoshoz 1830-ban intézett felhívására, a monarchikus elv és a népképviselet dualizmusát hirdető vormärzi liberális irányzatok túlsúlyára, valamint az 1848-as kiegyezési tárgyalásokban megvalósuló pragmatikus politikai gyakorlatra hivatkozva, a német liberalizmus forradalomellenes örökségére irányítja a figyelmet, s a felsorolt mozzanatokban a Bismarckkal együttműködő „nemzeti liberalizmus" előzményeit ismeri fel. 1848-49 korszakhatárként kezelésének ellentmond szerinte a továbbiakban az is, hogy az ipari-társadalomi szférában minőségi változásokat hozó folyamatok valójában csak az 1870/80-as években bontakoztak ki. Elutasítja azt a véleményt is, hogy a késői liberalizmus képviselői lemondtak reformelképzeléseikről, s csupán a status quo megőrzésére törekedtek. Az „osztálynélküli polgári társadalmat" hirdető Vormärz és a bismarcki korszak „osztályegoista" liberalizmusa közötti éles megkülönböztetést társadalmi- gazdasági és társadalomtörténeti szempontból is hibásnak tartja. Ellenérvként idézi Friedrich Naumann nagy jelentőségű megállapítását, mely szerint „a liberalizmus egész jövője a szó legtágabb értelmében attól függ, hogy . . . osztályjellegét