Századok – 1982

Történeti irodalom - Gazdasági elmaradottság; kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Ism.: Mérei Gyula) 600/III

610 TÖRTÉNETI IRODALOM abszolút színvonala rendkívül alacsony volt. Nem gondoskodtak rendszeresen a munkások speciális technikai kiképzéséről sem. Az 1821. évi görög forradalom nem oldotta meg következetesen az agrárkérdést. A földreform nagy késéssel, több lépcsőben, részlegesen valósult meg 1871 és 1911, majd radikálisabban 1922 és 1927 között. A nagybirtok uralma fennmaradt. Ennek ellenére a mezőgazdaság egyes ágazatai mennyiségi tekintetben növekedtek; a századfordulóig legdinamikusabban a mazsolatermelés fejlődött, amely a gabona mellett a legfontosabb és az export szempontjából is legjelentősebb termék volt. Az 1900-as évektől a dohány lépett a helyére. Az állattenyésztés alacsony színvonala miatt az ország húsimportra szorult. A mezőgazdasági iparágak (bor- és szeszipar, olivaolajipar, szappangyártás), de a textilipar fejlődését is meghatározóan befolyásolta az alacsony mezőgazdasági termelékenység, a termékmennyiség- és minőség alakulása, hiszen a nyersanyagforrásé mellett a felhalmozási - a deviza - és a munkaerőforrás funkcióját is döntően betöltötte. A gazdasági növekedés, az iparosodás egyik alapvető feltétele, a tőkefelhalmozás Görögországban a 19. sz. második feléig nem szolgálta kellően ezt a célt, minthogy a jelentős tőkefelhalmozás kereskedelmi, hajó-kereskedelmi tőke és kincs formájában létezett. Ugyanez még inkább állt a külföldön tevékenykedő görög tőkére. Változás a 19. sz. második felében következett be. Egyre nagyobb tőkét fektettek belső beruházásokba, amelyekbe immár a külföldről visszavándorló tőke is mindinkább bekapcsolódott. A tőkefelhalmozás központja éppúgy, mint Olaszországban a Nemzeti Bank volt, hosszú ideig az egyetlen görögországi pénzintézet, amely vezető szerepét később is megőrizte. A bank- és az ipari tőke ?ró's összefonódása, a monopoltőke és a fináncoligarchia fokozatos kialakulása jellemezte Görögország gazdasági életét is. Az I. világháború meggyorsította a belső tőkefelhalmozást. Forrása túlnyomórészt komprádor közvetítő tevékenység volt. Az út- és vasútépítés a 19. sz. második felében meggyorsult ugyan, ám 1914-ig az egész országot átfogó vasúti hálózat még nem jött létre. A hajózásban a gőzhajó 1873 és 1909 között kiszorította a vitorlásokat. A Koriszthoszi-csatorna megnyitása (1893) jelentősen lerövidítette az utat az Adriai-, a Földközi-, az Égei- és a Fekete-tenger között, és tetemesen megnőtt Görögország kikötőinek forgalma. Létrejött az egységes belső piac, amely az ország területének, lakosságának, a belső- és a külföldi közlekedésnek másodlagos hatásaként - az urbanizálódással, a kapitalizálódással összefüggésben -kibővült. Görögország immár szorosabban kapcsolódott a világgazdasághoz. Külkereskedelmének zömét 1887 és 1922 között Európa országaival bonyolította le. Az Egyesült Államok és Egyiptom részesedése az exportvolumenből növekedőben volt, de csak 1922 után nőtt elsősorban és határozottan az Egyesült Államokkal lebonyolított külkereskedelmi forgalom, míg Európáé visszaesett. Görögország túlnyomórészt mezőgazdasági termékeket (előbb főként mazsolát, később nagyobb értékben dohányt) és ipari nyersanyagokat exportált és többnyire ipari késztermékeket vitt be. A 19. sz. utolsó negyedében és a 20. sz. első két évtizedében felgyorsult az ipari forradalom. Igen gyorsan fejlődtek egyes vegyipari ágazatok. Mindezek ellenére a görög ipar túlnyomó része a 20. sz. második évtizedében is még mindig az ipari forradalom előtti állapotban volt, és a mezőgazdasági ipar járt az ágazatok élén. A görög ipar túlnyomórészt a tetemesen megnövekedett belső piac számára termelt. Ehhez kapcsolódva gyorsult fel 1805-1922 között az ipari tőke növekedési üteme, és maga mögött hagyta a nemzetgazdaság többi ágának és a nemzeti jövedelemnek a növekedési ütemét is. Az állam a kezdettől fogva összefonódott a gazdasággal, annak aktív tényezőjeként. Nem csupán közvetve (a telekeladás, az adók, a vámok, az ipari viszonyok jogi szabályozása révén), hanem közvetlenül is beavatkozott az ipar fejlesztésébe. Ipari véd vámpolitikája azonban nem annyira az ipar fejlődését, mint inkább és elsősorban az állami bevételek növelését szolgálta. Az állami költségvetés szinte krónikus deficitje 1821 óta ismételten külföldi kölcsönök felvételére kényszerítette a kormányt, de hadikiadásai, államigazgatási költségei is efelé szorították. Csupán jóval kisebb mértékben a gazdaság helyreállítására, fejlesztésére irányuló törekvései. A külföldi kölcsönök törlesztése azután elvonta a belső felhalmozási források jelentős részét. Görögország a 19. sz. végéig felvett kölcsönei reálértékének háromszorosát fizette vissza, elsősorban Angliának és Franciaországnak.