Századok – 1982
Történeti irodalom - Gazdasági elmaradottság; kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Ism.: Mérei Gyula) 600/III
611 TÖRTÉNETI IRODALOM A külföldi tőke uralkodó szerepet játszott Görögországban a közületi szektor mellett az iparban, a bankokban, a közlekedésben. Az ország gazdasági és politikai élete - az európai periféria számos más országáéhoz hasonlóan -, a külföldi tőke és a nagyhatalmak befolyása alá került. A görögországi gazdaság szerkezetéből folyóan a nemzeti jövedelem túlnyomó része előbb a búza, a század utolsó negyede óta inkább a mazsola és a 20. század második és harmadik évtizedében már a dohány forgalmazásából származott. Az ipari ágazatok közül legtöbbel a textilipar járult hozzá a nemzeti jövedelemhez, a nehézipar alig fejlődött. „/4z. ipari forradalom sajátos közép-kelet-európai típusa" címmel Berend T. Iván és Ránki György írása nyújt összehasonlító tájékoztatást eme folyamat alakulásáról az Osztrák-Magyar Monarchia keleti részeiben, Lengyelországban, a Balkánon, az utóbbi esetében részletesen a román, a szerb és a bolgár területen végbement ipari forradalomról. Minthogy azonban a tanulmány szövege jórészt -mint. erre a jegyzetben utalnak - a Századok 1968. évfolyamában megjelent, ismertetése itt mellőzhetőnek tűnik. A kötetet Bovikin, V. I.: Oroszország ipari fejlődésének társadalmi-gazdasági problémái, c. munkája zárja le. Bovikin is a világkapitalizmus fejlődésébe illeszti be és attól függőként mutatja be az oroszországi tőkés fejlődés, iparosodás sajátos útját. A kapitalizmus útján később érkezők gyorsított ütemű fejlődésében az utolérési effektus történeti tendenciáját véli felfedezhetőnek. A tendencia megvalósulásának feltétele - megítélése szerint - az ország függetlensége gazdasági téren abban az értelemben, hogy meg tudják védeni belső piacukat az iparilag fejlettebb országok versenyétől. Ugyanakkor a vezető ipari hatalmak ipari, technikai, technológiai tapasztalatainak akceptálása segíti a később érkezők iparosodását. A kötet többi szerzőjével összhangban Bovikin is hangsúlyozza, hogy az iparosodásra később rátérő országok ipari fejlődésében - szerinte a legfontosabb - közös vonás az állam fokozott befolyása a gazdasági előrelépés meggyorsítása végett, továbbá a külföldi tőke szerepe. Ezt követően ismerteti az 1861 utáni oroszországi viszonyokat súlyosan terhelő feudális uralmi és föld tulajdonviszonynak, továbbá 1905-ig a falusi közösségi földhasználatnak a tőkés gazdaság útján történő előrelépést torzító és lassító hatásait, a cárizmusnak a tőkés iparfejlődést alig segítő, gátló -elsősorban a latifundiumoknak kedvező — gazdaságpolitikáját. Az állami iparfejlesztő rendszabályok -úja — az 1880-as évek végéig lényegében véve csupán az orosz állam politikai-nagyhatalmi stratégiai érdekeit szolgáló, ugyanakkor a nagybirtokosoknak is előnyös vasútépítést és az azt szolgáló iparágakat segítették. Miután a gyakorlat igazolta, hogy csupán egyes kiválasztott iparágak fejlesztése nem lehetséges az egész ipar fejlődésének támogatása nélkül, a cári kormány áttért a külön kiváltságokkal rendelkező üzemek létesítéséről, kevésbé támogatottak vámvédelméről a széles körű ipartámogatásra, ami legpregnánsabban a fokozott protekcionizmus tetőfokát jelentő 1891. évi vámtarifában fejeződött ki. Az ipartámogatás - a tőkés agrárfejlődés már jelzett fékezettsége miatt - kiélezte az ellentmondást az ipar fejlett és a mezőgazdaság, elsősorban a földművelés sok vonásában még feudális maradványokat őrző állapota között. A külföldi tőke fontos szerephez jutott Oroszország történetében is. Eleinte vasútépítésekre folyósított tőkebefektetések révén, majd a bányászatban és a kohászatban, ami egyúttal korszerű technológia importját is eredményezte ezekben a vállalkozásokban. Az 1890-es évek óta a külföldi és az Oroszországban felhalmozott tőke már gyakran együttműködött. Az 1900-as évek elejének válságát követően csökkent a külföldi tőke önálló vállalkozásainak a száma, erősödött a belföldi tőke szerepe. Az 1890-es és az 1913 előtti évek külföldi és oroszországi tőkés vállalkozói tevékenységet egybevetve kiderül, hogy az oroszországi ipari vállalkozók nemcsak hamar utolérték, hanem kezdték túlszárnyalni és háttérbe szorítani a külföldi tőkét. Hozzávetőlegesen 1908 óta az orosz bankok kezdték átvenni az ipari tőkebefektetéseket, és egyre kevesebb profit áramlott külföldre. A külföldi tőkebefektetések biztosították ugyan a kapitalista fejlődést Oroszországban, ám közvetve hozzájárultak az ország gazdasági, társadalmi előrelépését gátló önkényuralmi-földesúri rendszer továbbéléséhez. Más volt a helyzet az államkölcsönök esetében. A vasútépítésekkel összefüggő kamatbiztosítás révén a 19. sz. végéig a kölcsönök 4/5 része esetében áramlott pénz az államkincstárból külföldre. Az oroszországi belső felhalmozás elégtelensége miatt azonban szükség volt a külföldi tőkére a már jelzett rendeltetésű vasútépítésekhez.
