Századok – 1982

Történeti irodalom - Gazdasági elmaradottság; kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Ism.: Mérei Gyula) 600/III

606 TÖRTÉNETI IRODALOM A skandináv államok nagy alkalmazkodóképességüknek köszönhették, hogy élni tudtak a 19. sz. második felében a konjunktúraciklusok kedvező szakaszai kínálta lehetőségekkel. Ehhez elengedhetetlenül szükséges volt - országonként és ágazatonként eltérő módon, mértékben -, hogy hasznosítsák azokat a komparatív előnyöket, amelyek a legkorszerűbb technika bevezetéséből származhattak. Az egyes országok szűk belső piaca miatt csak a fejlesztés és a technikai előrelépés kombinációja révén, fokozatosan léphettek előre, és csak így részesülhettek a kumulatív hatások előnyeiben. Svédországban erre az 1890-es években, a gépgyártás jelentős fejlődése idején kerülhetett sor. A többi skandináv ország valamivel később tért rá erre az útra, ám ezek külföldi tőkeimportból, vagy a hazai banktőke ipari beruházásaiból finanszírozták az újításokat. A konjunktúraciklus fellendülő szakaszában mindegyik skandináv államban lassabban nőtt a fogyasztási javakat előállító ipar, mint az exportszektoré. Különös élességgel tűnik ez szembe a többinél amúgy is alacsonyabb gazdasági színvonalú Finnország esetében. Míg az 1880-as évek végéig kis mértékű tőkefelhalmozás még mindegyik skandináv államban csekély technikai változást eredményezhetett, az 1890-es években felgyorsult a technikai változás, a termelékenység növekedési üteme, elsősorban az exportszektornak azokban az ágazataiban, amelyek termékeinek elhelyezése útjába nem gördítettek védővám-akadályokat a felvevő országok. A termelékenységnövekedés — értelemszerűen — hozzájárult a belső piac termékfelvevőképességének és szolgáltatás-igényeinek növekedéséhez. A fellendülés hatására a négy skandináv ország exportvolumene 1870 és 1910 között két-háromszorosára nőtt, miközben az export egyes ágazatai között helycserék következtek be. Az export változásai hatottak a kereskedelmi ciklus alakulására és ezen a réven a belső tőkeképződés országonkénti eltéréseire is. A közös gazdasági háttér rajza segíti az egyes skandináv országok ipari fejlődési különbségei fő jellemzőinek vázolását. Ennek során külön hangsúly kerül arra, miképp torzította Finnország ipari előrelépését Oroszországtól való politikai és gazdasági függése, amit elsősorban a finn textil-, a vas- és a papíripar kivitele sínylett meg. Dánia ipari fejlődését viszont az ország agrár jellege és változó összetételű agrártermék-kivitelének hatása különböztette meg a többi skandináv államétól. Jörberg tanulmányának általános érvényű megállapítása szerint a gazdasági fejlődés nem csupán kvantifikáltató, hanem kevésbé kvantifikálható tényezőknek is köszönhető, így a kellő vállalkozási kezdeményezésnek vagy hiányának, ill. kis mértékének, nemkülönben a közoktatás színvonalának, általános elterjedtségének is, mely utóbbira éppen a skandináv államok mutattak követendő példát már a 19. sz. első felében. Nem elhanyagolható tényezője a skandináv országok gazdasági fejlődésének az sem, hogy jelentős külkereskedelemmel rendelkező kis országokról volt szó, amelyek a nagyobbak jó fejlődése esetén könnyebben haladhattak. Ebben az állam gazdaságpolitikájának is része volt. A négy skandináv országban az állam szerepe elsősorban az infrastruktúra kiépítésében érvényesült, de a mezőgazdaság és az ipar finanszírozásának a támogatásában is éreztette hatását. Vitathatatlanul előremutató az államnak a régi korlátozó rendszabályok akadályainak elhárításában, a gazdaság liberalizálásában folytatott, a fejlődést előrevivő politikája is. Jörbergnek ez a megállapítása az I. világháborúig érvényes, minthogy addig a világkereskedelemben — általában véve — a 19. századi külkereskedelem sajátosságai domináltak. Nadal, Jorge: Az ipari forradalom kudarca Spanyolországban c. tanulmányával kezdődik el a kötetben a centrumhoz való félig-meddig sikerült vagy sikertelen felzárkózási kísérletekről szóló és azok okait elemző tanulmányok sora. Nadal - Jörbergtől függetlenül -, de az ő megállapításával egybehangzóan, nem ért egyet azokkal a nézetekkel, amelyek a népesség és a gazdaság növekedését mechanikusan — egymással oksági kapcsolatban levő - tényezőkként tüntetik fel. Sőt, egyértelműen leszögezi: a periférián nem mehet végbe a centruméhoz hasonló gazdasági és demográfiai folyamat. A történelmi időtől és körülményektől, valamint attól függ, mi befolyásolja a gazdaság és a népesedés alakulását és egymáshoz való viszonyát, hogy rövid vagy hosszú távú összefüggések vizsgálatára kerül-e sor? Schumpeter nyomán haladva realisztikusan állapítja meg, hogy a népességnövekedés a történelmi körülményektől függően a gazdaságban éppúgy előidézhet stagnálást, mint újítást, előrelépést. Spanyolország esetében az 1717 és 1860 között végbement jelentős demográfiai növekedés például demográfiai „álforradalom" volt: véletlenek találkozásának következménye. Eme számos vonatkozásban általánosítható megfigyelések után lépésről lépésre haladva, ahol szükséges a 18. századig visszatekintve, tárja fel a felzárkózás kudarcának forrásait. Az I. világháború kitöréséig még mezőgazdasági jellegű Spanyolország, bár a centrumhoz képest fejletlennek bizonyult, megelőzött olyan európai országokat, amelyek csak a 19. században kezdtek iparosodni. Emiatt