Századok – 1982

Történeti irodalom - Gazdasági elmaradottság; kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Ism.: Mérei Gyula) 600/III

605 TÖRTÉNETI IRODALOM belső-társadalmi hatóerőket, akár a nemzetközi tényezőket. A Balkán, az Ibériai-félsziget egyes országaiban a nyugati ösztönző hatások nem eredményeztek az egész gazdaságot átfogó, kiegyensúlyozott növekedést. Ellenkezőleg: a gyarmatokra jellemző vonások érvényesültek (a beruházások jórészt az exportszektorban nőttek) és ezeket — tőkehiány miatt — főleg tőkeimportból valósították meg. Olasz-, Magyar-, Oroszország esetében kedvezőbb volt a nyugati ösztönzés tovább terjedési hatása, míg a skandináv államokban egyértelműen a kedvező vonás érvényesült. A külső ösztönzés pozitív hatását a fejlettség szintje mellett segítheti a külkereskedelem jellegén, lehetőségein a tőkeimport mennyiségén kívül és ezt is meghatározóan, az iparosodást segítő állami beavatkozás is. A tanulmány azzal a következtetéssel zárul, hogy míg a 19. sz. elején általános érvénnyel lehetett szólni — az elmaradottság szintje, hagyományos gazdasági szerkezete alapján - európai perifériáról, a 20. sz. elején — az említettek miatt - ez nem lehetséges. Az európai periféria 19. századi iparosodásának összehasonlító áttekintése rávilágít arra, hogy a világgazdaságba integrálódásban benne rejlenek az erős és a gyenge partner egyenlőtlen esélyei mellett a felzárkózás lehetőségei is. Ugyanakkor kitűnik az is, hogy egyes szerzők állításával ellentétben - az elmaradott országok bekapcsolódása a világgazdaságba éppúgy nem jelenti az automatikus, feltétlen periferizálódást, mint ahogy nem biztosítja mechanikusan a spontán felzárkózást sem. A későn induló országok a világkapitalizmus szerves, ámde funkcionálisan eltérő részekent hozták létre nemzetgazdaságukat. Az olvasó szokatlanul terjedelmesnek ítélheti a tanulmány ismertetését, holott még így is csak kiragadott részletek alapján történhetett kísérlet arra, hogy ízelítőt lehessen adni az új eredményekről, a kérdések logikai és történeti megközelítési módjának szerves egységéről, amelyek a szerzőknek ezt az alkotását is jellemzik. Mielőtt sor kerülne a kötet más szerzők írta munkáiról nyújtandó tájékoztatásra, nem hagyható említés nélkül a két szerző példamutató nyitottsága. Mindent hasznosítanak, ami a mai közgazdasági és gazdaságtörténelmi szakirodalomból átvehető. Ugyanakkor minden - az előzőkben érintetteknél sokkal több - megállapítást átbocsátanak az szigorú kritika rostáján, és úgy törekednek a felmerülő kérdések sokoldalú elemzésére, hogy a bírált nézeteket szembesítik a marxizmus klasszikusainak és a szakirodalomnak, ezen belül saját korábbi alkotásuknak időtálló, marxista rendszerszemlélettől áthatott megállapításaival. Jörberg Lennart: Az ipari forradalom Skandináviában c. komparatív eljárással készült tanulmányában nagy nyomatékkal emeli ki, hogy Skandináviában a mezőgazdaság 1914-ig uralkodó szerepet játszott, és ezt emez országok ipari fejlődésének vizsgálatánál mindig szem előtt kell tartani. A mezőgazdasági termékek cserearányának javulása a 18. sz. második felében, majd az 1870-es éveket megelőzően, továbbá a dániai és a svédországi agrárreformok megkönnyítették infrastruktúrájuk fejlesztésének finanszírozását. 1914 előtt egyik országban sem játszódott le az iparosodás folyamata anélkül, hogy előzőleg vagy egyidejűleg a mezőgazdaság termelékenysége ne növekedett volna. Mielőtt tovább ismertetnénk Jörberg gondolatmenetét, hadd említsük meg, hogy ez a megállapítása az ún. periféria valamennyi régiójára-országára érvényes, bár eltérő történelmi körülményeik folytán különböző módon és mértékben. A tanulmány szerzőjének figyelmét nem kerüli el az a tény, hogy a négy skandináv országban, előző megállapításának logikus és a valóságban észlelhető következményeként, az iparon kívüli jövedelmeknek — amelyek között a kereskedelemből, a tengeri szállításból, a halászatból eredőknek is országonként szintén eltérő mértékben - fontos szerep jutott, mert segítették az iparosodáshoz szükséges belső tőkefelhalmozást, az infrastruktúra kiépítését és az ipari expanziót megelőzően vagy azzal egyidejűleg növekedtek. Mind a négy ország iparosodásának lehetőségei — a periférián végbemenő iparosodás általánosan jellemző feltételeként - nagymértékben függtek az exportból származó jövedelmektől. így azután az ipari expanzió a nemzetközi kereslet megnövekedése idején (e régióban az 1850-es, az 1870-es, és az 1890-es években) játszódott le. A skandináv országok iparosodását segítette az is, hogy kezdettől fogva korszerű, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező ágazataik voltak. Ez amiatt sem volt mellékes, mert amíg ki nem épült a belföldi, regionális piacokat összekötő közlekedési hálózat, könnyebb volt - Finnország, Norvégia, Svédország esetében - külföldi piacokra lelni. Finnország gazdasága több ok miatt elmaradt a többi skandináv országétól. Ipara a nem különösen előnyös oroszországi piaccal volt kapcsolatban. Ilyen körülmények között a tengeri szállításnak az agrártermék kivitel mellett jelentősebb szerepe volt a nemzeti jövedelem emelkedésében az 1870-es évekig, mint a többi skandináv országban.