Századok – 1982
Történeti irodalom - Gazdasági elmaradottság; kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Ism.: Mérei Gyula) 600/III
604 TÖRTÉNETI IRODALOM tőkefelhalmozás, a külföldi technológia átvétele, önálló államiság esetén a kormánypolitika, a gazdaságtól általában függetlenül alakuló oktatási rendszer, az ideológia és az értékrend, pontosabban: milyen volt mindezen belső erők egymást kölcsönösen befolyásoló összetevőinek az eredője. A külkereskedelemmel, a tőkekivitellel és ennek a nemzetközi hálózat, - számos esetben a gazdaságtól többé-kevésbé független, de legalábbis ezzel közvetlen összefüggésben nem levő hatalmi politikai-katonai stratégiai mozgatóktól is befolyásolt — kié ülésével, államkölcsönök révén egyes állaállamok vezetésének politikai orientálására is ható közreműködésével összefüggésben az érdekek harmóniáját hirdető, régebbi, szabadkereskedelmi ihletésű, valamint az elmaradottabb harmadik világ gondjaihoz kapcsolódó újabb, ún. újbaloldali szakirodalom felfogásával vitázva, - mely utóbbi szerint a bekapcsolódás csakis periferizálódást és az imperialista tőke világméretű, egyoldalú felhalmozását, ezzel együtt a periféria később induló, gyengén fejlett országainak a kizsákmányolását, külföldi uralom aiá vetését eredményezheti -, Berend T. Iván és Ránki György hangsúlyozzák: a 19. sz. előtti nemzetközi kereskedelemben résztvevő periféria-országokra még nem lehetett jellemző a fejlett tőkés országok vívmányainak átvétele és a termelés szakosítása, ami az angliai, majd a nyugat-európai ipari forradalom serkentő hatására a 19. században már a külkereskedelem igényei miatt jellemzővé lett. A periférikus helyzetből való kitörés lehetősége a felsorolt belső körülményektől meghatározottan attól függött, milyen rugalmasan tudott alkalmazkodni a periféria egy-egy régiója vagy országa a specializálódás követelményeihez a nemzetközi árucserében. Ennek megfelelően a cserearányok nem általában voltak kedvezők a centrum és általában kedvezőtlenek a periféria számára, hanem az export és az import áruösszetételétől, a világpiaci ármozgástól, a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodási képességtől függtek. Ez utóbbiba a két szerző - H. Mynt és S. Kuznets megállapításaihoz csatlakozva -beleérti az exportra orientált ágazatokban a származékos beruházások következtében a foglalkoztatottságban, a technikai tudásban észlelhető változásokat és azokat a dinamikus ösztönzéseket is, amelyek egy-egy országban a kereskedelmi volumen szaporodásából származtak (118.0.). Az elmaradottabb országok gazdasági fejlődése szempontjából tehát - fejtegetik a szerzők - az a döntő, megrekedtek-e és milyen mértékben a nyersanyagexportnál, vagy képesek-e a nyerstermékkivitelre alapozva, fokozatosan továbblépve átalakítani belső gazdasági szerkezetüket, aminek lehetősége a már felsorolt természeti, földrajzi, gazdasági, társadalmi-poltikai tényezők függvénye. A Balkán országai és Portugália - a centrum szívóhatása révén - bekapcsolódtak ugyan a világgazdaság rendszerébe, ámde úgy, hogy nyersanyag- és élelmiszerkivitelük konzerválta gazdaságszerkezeti elmaradottságukat, beszédes tanúságtételeként annak, hogy a külső ösztönzés csak ott hat a korszerű iparosodás irányábá, ahol a belső feltételek, köztük a belső piac kitágulása, kedveznek a növekedés lehetőségeinek. A felsorolt országokban az iparosodás belső feltételei még nem voltak kellően érettek. Emiatt a külkereskedelmi volumen emelkedése, szerkezeti összetétele önmagában nem biztosította a korszerűsödés útjára lépést, de hozzájárult ahhoz, hogy a külső erők befolyása deformálja a fejletlenebb ország gazdaságát. Az olasz, a magyar és az orosz gazdasági fejlődés, a külkereskedelem és a külföldi tőke nagyarányú közreműködése folytán, annyira felgyorsult, hogy - a fokozódó gépimport hasznosítása révén - érvényesülhetett a belső erők önálló hatása is. Az országonkénti nagy ütem- és szintkülönbségek mellett is elindult az iparosodási folyamattól meghatározott gazdasági átalakulás. A skandináv államok - belső fejlődésük előbbre lévén - kezdetben az exportra orientált, alkalmazkodó, komplementer fejlődés útján haladtak. A külföldi tőke jelentős szerepe ellenére sem torzította el gazdasági fejlődésüket, hanem annak fontos előrelendítőjeként hatott. Világgazdasághoz illeszkedésüket nem a később indulók függő kapcsolódása, hanem fokozatosan önállósuló és mindinkább gyarapodó sokoldalú fejlődés, szerkezeti átalakulás ösztönző hatásának uralma, a centrumhoz felzárkózás jellemezte. Az európai periféria országainak a nyugat-európai ipari forradalom ösztönzésére adott válasza -a két szerző nézete szerint - valahol a változásra képtelen és a csak gyarmati típusú változásra képes, a nemzeti jövedelem növekedését eredményező gazdasági változás, a termelő ágazatok gyarapodásával jellemezhető típus között helyezhető el. Az európai kontinensre korábban jutott el a centrum ösztönzésé — a belső döntési lehetőségeket az esetek többségében lehetővé tevő, bár politikai nyomástól egyáltalán nem mentes -, ún. „strukturális erőszak" keretein belül. Berend T. Iván és Ránki György az európai periféria történelmi tapasztalatainak ismeretében óvnak attól, hogy az ott végbemenő gazdasági mozgás egyedüli meghatározójának tekintsük akár a
