Századok – 1982
Történeti irodalom - Gazdasági elmaradottság; kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Ism.: Mérei Gyula) 600/III
TÖRTÉNETI IRODALOM 601 területeken a feudális termelés bomlása és a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet forrásaira vonatkozó eltérő' nézetek körül lángolt fel a vita. Dobb elismerve mind a kialakuló világkereskedelem, mind a belső gazdasági-társadalmi fejlődés erőinek együttes hatását, a súlypontot a belső fejlődésben jelentkező ellentmondásokra helyezte és leszögezte, hogy ezek határozzák meg a külső hatások különleges formáit, irányát. A kereskedelmi forgalom növekedése hangsúlyosabbá teszi a régi termelési módban rejlő ellentmondásokat, hozzájárul bomlási folyamatuk gyorsításához. Fő vitapartnere, az újbaloldalivá, neomarxistává lett Paul Sweezy ellenben a feudalizmust belsőleg teljesen szilárdnak ítélte, amelyeket csak külső erő hatása bomlaszthat fel. A vita, amely az endogén és az exogén hatóerők szerepéről — vitapartnerek szerint — árnyalati eltérésekkel ugyan, de eme két szélsőség körül kristályosodott ki, az 1960-es évek elejétől kezdődően az 1970-es évek első felében pedig különösen felerősödve azóta is tart, és immár a harmadik világban napjainkban végbemenő átalakulások szemszögéből tekint az európai feudalizmus bomlásának okaira, a nyugat-európai államok tőkés fejlődésének élretörése, az Elbától keletre fekvők elmaradottabb, felemásan, torzultan végbemenő tőkés átalakulásának forrásaira, a fejlett európai centrum és az elmaradottabb közép- és kelet-európai periféria, vagy a korábbi évszázadok gazdaságilag élenjáró állapotából előbb a félperiféria, majd a periféria helyzetébe került régiók - egyenlőtlen partnerek közötti - interdependenciájára. Előbb a Marxism Today és a Past and Present hasábjain éledt fel a vita még mindig Dobb és Sweezy nézeteihez kapcsolódva, de már az európai centrum és periféria viszonya kialakulásának okait fürkészve, hogy azután Witold Kula 1962-ben nyomdába adott, 1963-ban megjelent alkotásának 1970-ben franciául közrebocsátott átdolgozott és kibővített változatában, valamint egy angol szerzőnek a New Left Review 1975 őszén napvilágot látott egyik számában rögzített írása, továbbá egy újbaloldali kiadó által gondozott, 1976-ban megjelent tanulmánykötet szerzői, főleg azonban a Magyarországon leginkább ismert - korábban az afrikai felszabadító mozgalmak szociológiájával foglalkozó - Immanuel Wallerstein 1974-ben publikált munkájában, továbbá ugyanebben az évben és más alkalmakkor, így egyik - 1978-ban kinyomtatott - értekezésében is, már kifejezetten az ún. harmadik világnak a fejlett tőkés országokhoz történő felzárkózási lehetőségei, illetve ezek küátástalansága szempontjából tekintsenek az európai centrum és periféria kérdésére is. Kula és mások az európai és az Európán kívüli, leginkább az ázsiai periféria országainak gazdaságában, társadalmában fellelhető olyan maradványokat kerestek, amelyeket többé-kevésbé hasonlóknak véltek az európai feudalizmusnak a feudalizmus bomlását megelőző egyes vonásaihoz, ismét mások pedig a 16-18. századi európai világpiac kialakulásával összefüggésben véltek felfedezni az ún. harmadik világ gazdasági előrelépésében hasznosítható mozzanatokat centrum és periféria, kommercializált és természeti szektor - egyébként a valóságban létezőtől jócskán eltérő spekulatív modellként konstruált - kapcsolatában, a centrum piaci „szívóhatására" - a tömeges árutermelésre való áttérés révén -, a kis, paraszti gazdaságokban rejlő „pre- vagy félkapitalista" növekedési lehetőségek feltárása által, az ún. harmadik világban legelterjedtebb önellátó paraszti gazdálkodásból való kitörés útjaként. A következőkben egyébként még szó esik arról, miért nem hasonlíthatók össze az európai és az Európán kívüli periféria viszonyai. Itt és most csupán arra történjék utalás, hogy a nem csupán Ázsiára jellemző ún. ázsiai termelési módból máig továbbélő ősközösségi, törzsi gazdálkodásitársadalmi maradványoknak az európai feudális termelési módhoz hasonlítása ezek keletkezésének eltérő történeti körülményei miatt is téves. Sokkal közelebb áll a valósághoz Wallerstein elmélete, aki — mint ismeretes - nem a különféle endogén átmenetekben látja a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet ösztönzőjét, hanem a 16. századra — szerinte teljesen — kifejlett, egységes világpiac hatásában, az egységes világgazdaság összefüggésrendszerében, amelyre a fejlett centrum és az elmaradott periféria közötti munkamegosztás és árucsere fokozódó mértékben jellemzők az egyes régiók, mint gazdasági egységek egymáshoz való viszonyára. Nem létezik tehát — állítja Wallerstein — sokféle átmenet a feudalizmusból a kapitalizmusba, hanem csupán egyetlen történelmi út, amely a „hosszú 16. századtól" (1450-1560) (Braudel) kezdődik, és egybeesik az átfogó tőkés világrendszer létrejöttével. A tőkés átalakulás dinamikáját a feudalizmus válságából meríti ugyan, de ez a folyamat nem redukálható csupán erre az ösztönzésre, mert kezdettől fogva táplálja a régiókon túlmutató, régiók fölötti munkamegosztás sajátos mozgatója: a többletterméknek a feudális rendszerre jellemző közvetlen elsajátításához viszonyítva az „egyenlőtlen csere" tévén az új, közvetett elsajátítás. A világpiac közvetítésével két egyidejű, egymással összekapcsolódó folyamat nyer ösztönzést: az északnyugat-európai tőkés felhalmozás magzónáinak 13 Századok 1982/3
