Századok – 1982

Történeti irodalom - Gazdasági elmaradottság; kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Ism.: Mérei Gyula) 600/III

602 TÖRTÉNETI IRODALOM (centrum) fejlődése, valamint a periférikus övezetek (Kelet-Európa, Latin-Amerika) strukturális alulfejlettsége, továbbá a folyamat kezdetén még szubcentrum funkciójú területek (Spanyolország, Portugália, Itália, Délnémetország) félperifériává süllyedése. Wallerstein helyesen világít rá az európai periféria világkereskedelmi forgalomba kapcsolódásának és ezzel összefüggésben a jobbágyság ún. második kiadásának, a robotra alapozott, majorsági nagybirtok gazdálkodásának a kifejlődésére és ennek következményeként a paraszti földnélkülivé válás, az elszegényedés tömegméretűvé szélesedésére. Minthogy azonban kitart a metropolis (centrum)-periféria merev, statikus modellje mellett, amit André Gunder Frank elméletéből vett át - úgylehet -, a 16. században már teljesen kifejlett világpiac folytonosságának elvét képviseli, és elveti a csak kereskedelmi és az ipari, vagy az iparba hatoló és ipari tőkévé alakuló kereskedelmi tőke közötti, már Marxnál fellelhető megkülönböztetést, holott ez teszi lehetővé az időbeli egymásután, a strukturális válságok folyamatának érzékeltetését, a feudalizmusból a kapitalizmusba történő átmenet előrehaladása során. Wallerstein nézeteinek fogyatékosságai - és erre Zimányi Vera mutatott rá a Valóság 1978. 8. számában közölt - Wallerstein 1974-ben közzétett nagy munkájával polemizáló - írásában - részben Közép- és Kelet-Európára vonatkozó történeti-tárgyi ismereteinek hiányosságaiból, részben azonban elméleti-szemléleti egyoldalúságából származnak, amelyek kritikájának Szentes Tamás: Polgári és „újbaloldali" elméletek a tőkés világgazdaságról. (Kossuth, 1980.) c. könyvében külön fejezetet szánt. , Mindezek ismeretében elmondható, hogy Wallerstein elmélete igen sok továbbgondolásra ösztönző - még említendő - felismeréssel gazdagította a szakirodalmat. Elemzéscinek az európai történeti előzményekre alapozása, bár meglehetősen kategorikus formában, a „harmadik világban" szerzett tapasztalatain nyugvó konstruktív rokonszenve eme népek iránt, segíti abban, hogy szakítson a mai modernizálási elméletekkel (mintakép az európai-amerikai tőkés fejlődés és az Európán kívüli periférián élő népeknek arra kell törckedniök, hogy keressék a lehetőségeket ezek utánzására), amint egy „Modernisation: requiescat in расе" е., 1978-ban publikált munkájában (132 s köv. o.) ki is fejti. Ilyen - csupán jelzésszerűen érzékeltetett -, szakirodalmi előzmények után mindenképpen indokolt a kérdés sokoldalú feldolgozása. Ezt a célt jól szolgálja a nyolc tanulmányból álló kötet, ezen belül is leginkább Berend T. Iván és Ránki György csaknem 10 íves „Gazdasági elmaradottság, kiutak és kudarcok a XIX. sz. Európában főcímű, lr

Az. európai periféria az ipari forradalom korában" alcímmel közölt alkotása. A nagyívű áttekintést nyújtó írásmű a marxista rendszerszemlélet bázisára építve tömöríti a kötetben megjelent és az egyes régiók, országok tőkés átalakulását, az ipari forradalomra való áttérését, illetve legalább ebbe az irányba mutató kísérleteit elemző tanulmányokén kívül a hatalmas, szerteágazó szakirodalom lényegi mondanivalóját is. Az ipari forradalom korszaka modern tőkés átalakulásának hosszú távú folyamatát az objektív és hatásaiban objektiválódó szubjektív együtthatók eredőjeként, a kutatás mai állapotában lehetséges keretek között optimálisan - már két kiadást megért (1969, 1976) „Közép-Kelet Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században" című, kiváló monográfiájuk eredményeit is beépítve -, az összehasonlító módszer következetes alkalmazása és — ahol erre lehetőség kínálkozik - a kvantifikáció eszközeivel mutatja be. Félreértés ne essék: nem az összehasonlító módszer alkalmazása a két szerző érdeme, hiszen az összehasonlító gazdaságtörténetírás művelésének jelentőségére már 1933-ban felhívta a figyelmet R. H. Tawney; The Study of Economie History (Economica 1933. 1—21. о.) с. tanulmányában, amelyben óva intette, különösen a gazdaságtörténészeket, a nemzeti keretekbe zárkózástól, minthogy a „gazdasági civilizáció" nemzetközi alkotás. Az egyetemes gazdaságtörténetre pusztán utaló nemzeti gazdaságtörténetek helyett számos ország közös mozgásának és problémáinak összehasonlító tanulmányozására van szükség - hangzott figyelmeztetése -. Marc Bloch úttörő jellegű összehasonlító feudális társadalomtörténeti műve, a feudalizmus történetének összehasonlító bemutatását céljául tűző, 1956-ban megjelent angol-amerikai tanulmánykötet - hogy a gazdag szakirodalomból csak néhány közismert és kiragadott példára történjék utalás —, jelzi a történeti komparatisztika iránt már évtizedek óta megnyilvánuló érdeklődést. Nem e módszer hasznosítása a szerzők kimagasló érdeme ez alkalommal, hiszen ezen az úton jártak már említett, 1969-ben közzétett nagyjelentőségű munkájukban is, hanem az, hogy kitágítják a szakirodalomban eddig használt európai periféria értelmezését, és Közép-Kelet-Európa mellett kiterjesztik vizsgálódásaikat a skandináv, a dél-európai és a balkáni térségre is. Legalább ennyire fontos az is, hogy a hosszú távú folyamat lefolyásának, regionális különbségeinek megértetése, a valóság minél jobb megközelítése érdekében visszanyúlnak az átalakulást meg-