Századok – 1982

Történeti irodalom - Balázs Péter: Győr a feudalizmus bomlása és a polgári forradalom idején (Ism.: Kulcsár Erzsébet) 589/III

591 TÖRTÉNETI IRODALOM Az 1845-ös főispáni székfoglaló idején szerzőnk ismét megemlíti Lukács Sándor szerepét, akinek személye új lendületet vitt a liberális mozgalomba. A könyv utolsó harmada nagy figyelmet fordít Lukács Sándor életútjára, politikai tevékenységére. Zichy Ottónak, Széchenyi István mostohafiának titkára volt Lukács Sándor. Segítette őt a fiatal értelmiségiek szervezésében, akik „győri tizek"ként (190.) a legjelentősebb vidéki ellenzéki központot alkották. A szerző korabeli vélekedések idézésével jellemzi a forradalom és a szabadságharc alatti Janusarcú várost. „A kortársak 1848 tavaszán a polgári átalakulás és nemzeti függetlenség melletti bátor kiállásáért és polgárőrségének fegyveres pozsonyi felvonulásáért »magyar Marseille«-nek nevezték a várost, s ugyanők két hónap múlva, a nemzetőrségben megnyilvánuló széthúzás és szervezetlenség láttán joggal ismételgették az ugyancsak találó kádenciát :»A híres Győr - rossz nemzetőr«". (209.) Terjedelmi korlátok miatt nem ismertethetjük a győri márciusi eseményeket. Itt csupán azt említjük meg, hogy Zichy Ottó továbbra is az ellenzék vezére maradt. Lukács Sándor neve pedig éppen úgy összefonódott március 15-ével Győrben, miként Petőfié Pesten. 1848 májusától a megye területén fellángoló parasztmozgalmakat a megyei hatóság igyekezett leszerelni. Ebben döntő részt vállalt Radákovics József győri ügyvéd, írói nevén Vas Gereben „öreg ABC vén emberek számára" című közismert röpiratával. A reakció fegyveres támadása, Jelacicátvonul Győrön című részben a szerző eddigi módszeréhez híven vázolja az európai forradalmak változásait, és a magyar politikai helyzetet, az országgyűlés küldöttségének eredménytelen kísérletét a királynál, majd órányi pontossággal a győri tragikus eseményeket. Végezetül a szerző hangja egyre líraibbá válik, elsiratja Lukács Sándort, Rónay Jácintot és Zichy Ottót, akik az 1848-49-es forradalmi harcokban vitt kiemelkedő szerep miatt hazájuktól távol kerestek menedéket az önkényuralom éveiben. A feldolgozás nyomán igen aprólékos, precíz műgonddal megüt monográfia jött létre, amely a kor sajátos atmoszféráját a szerző célkitűzéseinek megfelelően érzékelteti. Kiemelendő eredmény az a lebilincselő olvasmányosság, amely főként a művelődéstörténeti, az életmóddal foglalkozó fejezeteknél a recenzenst magával ragadta. Talán a szerzővel is ez történhetett, amikor a jogakadémia hallgatóiról alig tizenhat lapnyi különbséggel kétszer is megemlítette (160., 176.), hogy „még a vasárnapi aljas cselédbálokon is álarctalanul megjelenni merészeltek", vagy „A híres Győr - rossz nemzetőr" idézettel ugyanez történt (209., 262.). Ebben az esetben jegyzetapparátusa sem következetes, mert egyik helyen csak a lapot és a megjelenési évet, a másikon a rovatcímet is jelöli. A jegyzetelésben apróbb következetlenség máshol is tapasztalható (178.), mely szerint a korabeli mértékegységeket (akó, rőf stb.) közli, de nem definiálja a rozslángliszt és a munt liszt megnevezést, amelyet nehéz megtalálni lexikonjainkban. Az előbbit is kizárólag a Magyar Nyelv értelmező szótárában. Ez a néhány figyelmetlenség természetesen nem von le a munka értékéből. Az Akadémiai Kiadó, sajnos, mutató nélkül jelentette meg a monográfiát. A kor nagyjai, Kossuth, Széchenyi mellett figyelemre méltó lett volna a város életében szerepet játszó személyek összegyűjtése a mutatóapparátusba tisztségük, foglalkozásuk megjelölésével. Balázs Péter munkája helytörténetírásunk egyik kiemelkedő alkotása, politika-, társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténet nemesveretű ötvözete. Sikerének titka több évtizedes együttélése a témával, és tudományos munkákban általában hiányolt, magával ragadó stílusa. Kulcsár Erzsébet