Századok – 1982
Történeti irodalom - Behschnitt; Wolf Dietrich: Nationalismus bei Serben und Kroaten 1830–1919. Analyse und Typologie der nationalen Ideologie (Ism.: Niederhauser Emil) 585/III
TÖRTÉNETI IRODALOM 587 pontból egyaránt érthető, könnyíti az immanens kritikát. De minthogy szerbeknél és horvátoknál egyaránt előkerülnek a délszláv vagy jugoszláv megoldás különböző változatai, ez az elhatárolódás nem ad egészen reális képet és perspektívát, hogy csak egészen óvatosan fogalmazzunk. A boszniai és hercegovinai szláv ajkú muzulmánok (hogy megint óvatosan fogalmazzunk) természetesen gyakran szerepelnek, anélkül, hogy a szerző állást foglalna velük kapcsolatban. Még szembetűnőbb a Macedóniával kapcsolatos fejtegetés. A szerző itteni szlávokról beszél (ő is tud óvatos lenni), utal arra, hogy a mai föderatív Jugoszláviában ez a kérdés a macedón köztársaság révén megoldódott. Ami arra utal, hogy tárgyalt korszakára nézve is feltételezi a macedón nemzet létét, vagy legalábbis kialakulásának kezdeteit (bár egyszerűen utal arra, hogy ez érdemben az első vüágháború után indult meg). De nem veti fel a kérdést, hogyan viszonyult a macedóniai szláv lakosság ebben a korban a bolgár nemzethez. Persze, ismeretesek az ezzel kapcsolatos, mindmáig el nem ült politikai viták, a szerző óvatossága tehát indokolt, az olvasót mégis bizonytalanságban hagyja. Ez az elzárkózás vezet arra is, hogy a szerző voltaképpen teljesen átveszi a kortársak és a későbbi szakirodalom magyar-képét, amely nagyjából az ősellenségével azonos. Nem azt kérjük számon, hogy a magyar történeti tudat szerb — és horvát - képét is vizsgálja, ez mindenképpen meghaladná a témáját. De az átvétel félreértésekre és bizonytalanságokra adhat alkalmat. így már 1848 előtt a magyarosító törekvéseket, mint reális veszélyt tárgyalja, holott így - főképp Horvátország vonatkozásában - a mai olvasó számára teljesen hamis képet ad. Horvátország Magyarország részéről történő gazdasági kizsákmányolásáról is szót ejt a szerző, holott köztudomású, hogy a horvát politikusok végül azért is fogadták el a magyar-horvát kiegyezést, mert Horvát-Szlavónország állami jövedelmei és egész gazdasági fejlődése egymagában nem nyújtott volna kellő alapot a gazdasági növekedés megindulásához. Nem érthető számunkra az az elsősorban az NDK-ban megjelenő munkákban megnyilvánuló bátortalanság, amely a munkában szereplő helynevek német szövegben helyénvaló német formáját gondosan elkerüli, és csak a mai hivatalos szláv formát használja, tehát mindig Zagrebet Agram helyett. Ebből viszont az is következik, hogy a bevezető fejezetek egyikében a 18. században a magyar országgyűlésre menő horvát követeket Bratislavába küldi a szerző, holott ez a névalak akkor teljesen ismeretlen volt, s ezen az alapon a korabeli orosz kormányzat székhelyét Leningrádnak kellene nevezni már a 18. században, ami talán mégis groteszk. Ez azonban csak mellékes megjegyzés. Amit érdemben szeretnénk hangsúlyozni, és amire már az imént is utaltunk: a nemzeti mozzanat vizsgálata a kelet-európai nemzetek vonatkozásában igen fontos téma, különösen akkor hasznos, ha valóban érzelmek és elfogultságok nélkül történik, ahogy ezt a szerző megteszi. Nem is kívánjuk számonkérni rajta az egész kelet-európai nemzeti problematikát, annak bedolgozását munkájába, a munka erénye éppen a szűkebb téma elmélyült elemzése. De a szélesebb háttér olyan negligálása, a téma érdekében, ahogy azt Behschnitt valósítja meg, végül is úgy tűnik, végső következtetéseinek az erejét is gyengíti, és éppen az általánosabb megértést nehezíti, amit pedig a szerző is egyik céljának tekint. Egy kis kitekintés a szélesebb háttérre, rögtön világosabbá tette volna a szűkebb témát. Kár, hogy az egyébként gondos, lelkiismeretes munka ettől tudatosan elzárkózott. Niederhauser Emil 12*
