Századok – 1982

Tanulmányok - Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában 562/III

574 NIEDERHAUSER EMIL nélküli parasztságot éppenséggel a reform menete teremtette meg (Poroszország), vagy a reform előtti utolsó évtizedekben már jelentős számban volt jelen (a Lengyel Királyság, bizonyos mértékig Magyarország). De jelentős volt a földnélküliek aránya Görögországban is, a múlt század dereka táján becslések szerint a parasztság 5/6-a maradt föld nélkül. Másutt viszont éppen a reform akadályozta meg a nagy számú föld nélküli réteg kialakulását (Oroszország, Románia). Oroszországban a reform során eleve föld nélkül felszabadított parasztok, a korábban belső szolgálatra rendelt cselédek és a havi ellátmányosok elhanyagolható mennyiséget jelentenek. És végül: a nagybirtok fennmaradása. Egyedül a balkáni terület egy részén nem maradt nagybirtok a rendezés után. (A 10—30 ha nagyságú csiftlik-maradványok Bulgáriában vagy Szerbiában bizonyára nem sorolhatók a kelet-európai értelemben vett nagybirtok kategóriájába.) A nagybirtok a gazdaságilag általában fejlettebb területeken — átmeneti nehézségek után, amelyek a saját felszerelés hiányából is adódtak — át tudott térni a tőkés termelési módra, vagyis alapvetően a bérmunka alkalmazására. Kevésbé fejlett területeken még sokáig kellett a ledolgozás meg a felesbérlet megoldásaihoz folyamodnia. Oroszországban ezért is tapasztalható a magánkézben lévő nagybirtok fokozatos szétmállása, Romániában szinte kizárólagos a bérleti gazdálkodás a nagybirtokon. Itt vissza kell térnünk egy pillanatra a reformot megelőző tervezgetések kérdéséhez. Láttuk, a tervek többsége a föld megosztását célozta, azt a megoldást, amely a legtöbb esetben meg is valósult. Nyilván nem azért, mert a legtöbb terv erre irányult, hanem azért, mert abban a tényben, hogy a legtöbb tervezet ezt javasolta, az tükröződött, hogy ez volt a reális megoldás. Éspedig az adott osztály viszonyok miatt, az ennek érdekeit szem előtt tartó államhatalom ereje miatt. Világos, hogy az új balkáni országok, amelyek - a görög kivételével — már valóban kapitalista országok voltak, pontosabban: polgári berendezésű országok, nem kísérleteztek a nagybirtok fenntartásával, hanem egyértelműen állami intézkedésekkel is elősegítették a paraszti földtulajdon egyeduralmát. Ez azonban az egész kelet-európai területnek csak kis részét jelentette. A terület zömén a nagybirtokkal találkozunk a jobbágyfelszabadítás után is. Vagyis a porosz utas fejlődéssel, ahogy Lenin fogalmazott, szembeállítva ezzel a kedvezőbb amerikai utas fejlődést. Gazdaságtörténeti szempontból persze a legfontosabb kérdés az, mi volt a jobbágyfelszabadítás vagy agrárreform szerepe a további kapitalista fejlődésben? Csakugyan olyan jelentős mértékben elősegítette? A jobbágyok felszabadításával megteremtette a nagyipar munkaerejét? A választ óvatosan kell megfogalmaznunk. Az biztos, hogy a jobbágyfelszabadítás egyik része, s nyilván a legfontosabb része volt annak az átalakulásnak, amely megteremtette a kapitalista fejlődés kereteit, a polgári rendszert. Azonban egyrészt bizonyos területeken nem hozta létre nagy méretekben az ipari tartaléksereget, mert a parasztot földhöz kötötte. Másrészt, és ez még sokkal fontosabb, a tőkés fejlődés lehetőségét teremtette meg, bizonyos előfeltételeit, és nemcsak a jobbágyfelszabadítás egymagában, hanem számos egyéb korabeli változás az intézményekben, a jogrendszerben stb. Más kérdés, hogy ezt a lehetőséget, az előfeltételt hogyan sikerült felhasználni, milyen ütemben indulhatott meg a tőkés fejlődés. Ehhez kapcsolódik a következő probléma: a feudális viszonyok gyökeres kiirtása, a nagybirtok teljes felszámolása kedvezőbb előfeltételeket teremtett, mint a terület nagyobb részén megvalósult rendezés, a föld megosztása? Elméletileg nyilvánvalóan igenlő a válasz. A feudális viszonyok eltűnése a kapitalizmus gyorsabb fejlődését teszi