Századok – 1982

Tanulmányok - Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában 562/III

JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS KELET -EURÓPÁBAN 573 érdemben „felülről" valósult meg, a még erősen feudális jellegű államhatalom intézkedései révén. A két altípus megkülönböztetését a reform kiváltó oka teszi szükségessé. Vagy a polgári forradalom volt az, amely legalábbis az elv kimondását kiharcolta (a Habsburgbirodalom, részben Poroszország, a Lengyel Királyság), vagy eleve az államhatalom kezdeményezésére indult meg a reform (megint részben Poroszország, illetve Oroszország és Románia). A felülről végrehajtott jobbágyfelszabadítás eredménye a föld megosztása volt az egykori jobbágyok és földesurak között. Ahol a forradalom indította meg a jobbágyfelszabadítást, ott általában megtartották a parasztok a földjüket, netán még kaptak is hozzá, ahol csak reformról volt szó, ott az addigi földbirtok egy részét elvették tőlük a nagybirtok javára. Az ehhez a típushoz tartozó területen elvétve azzal a megoldással is találkozunk, hogy az egész föld a földesurak tulajdonába került. Egészében ez csak a két Mecklenburgban valósult meg, a balti területen a parasztok bérlet formájában megtarthatták földjüket. Az alapvetően másik típust az egykori oszmán területen láthatjuk, ahol a feudális rendszer felszámolása „alulról" ment végbe, az oszmán feudalizmus felszámolásával a feudális uralkodó osztály eltűnt, a föld egészében a parasztok tulajdonába ment át, vagy legalábbis jórészt, de részben megmaradt a nagybirtok (Görögország). A nagybirtok fennmaradásának persze itt sajátos helyi okai voltak, a nemzeti szabadságharc menete, a korábbi osztályviszonyok, vagyis a nem török nagybirtok léte, ami az egyéb balkáni területen ismeretlen volt. Kelet-Európa tehát két nagy típusra osztható a jobbágyfelszabadítás szempontjából, az oszmán birodalmi fejlődés, számos analógia ellenére éppen az agrárviszonyok tekintetében, a korábbi történelmi fejlődés következtében más jelleget mutat. (Korábbi munkánkban éppen ezért nem is tárgyaltuk a balkáni fejlődést.) A kérdés az, vajon ennek ellenére lehet-e az egész terület vonatkozásában közös sajátosságokról beszélni a jobbágyfelszabadítás vonatkozásában? Úgy tűnik, a durva általánosítás eddig is alkalmazott módszerét tovább folytatva, bizonyos sajátosságokat ki lehet tapintani. Az első és legalapvetőbb az egykori jobbágy, vagy óvatosabban fogalmazva, függésben lévő paraszt személy szerinti teljes szabadságának a megadása. Ez a kibontakozó új kapitalista rend szempontjából alapvető kérdés volt, a rendi különbségek felszámolása (bármennyire durva általánosítás is rendekről beszélni). Még Oroszországban is lényegében véve erről volt szó, ha itt a rendekhez való tartozás kötelezettsége fenn is maradt (forma szerint csak 1918-ban törölték el). A másik, ehhez kapcsolódó közös vonás a feudális jellegű és eredetű szolgáltatások megszűnte, a paraszt szabad gazdálkodásának lehetősége. Ez akkor is érvényes, ha a későbbiekben még találkozunk feudális jellegű termelési viszonyokkal a felesbérlet vagy a ledolgozás formájában. A harmadik: a parasztok jelentős része szabad földtulajdonhoz jutott. Ez talán a legkiáltóbb általánosítás, hiszen hogyan is lehet szabad földtulajdonnak nevezni az oroszországi parasztok földjét, amely nem elidegeníthető (1906-ig). Egyéb kötöttségeket is lehetne még említeni. Lényegében véve mégis igaz a szabad földtulajdonra vonatkozó megállapítás. Ezzel kapcsolatban pedig egy újabb jelenséghez jutunk, amely független a két alapvető típustól, mindkét területen megtalálható, legfeljebb eltérő arányokban. A föld