Századok – 1982
Tanulmányok - Makk Ferenc: III. Béla és Bizánc 33/I
III. BÉLA ÉS BIZÁNC 45 érsek - kihasználva azt, hogy Lukács mind a pápával, mind a királlyal szembekerült - az esztergomi érsek igen fontos közjogaira tört. Lényegében Esztergom és Kalocsa rivalizálásáról volt szó, amely a magyar egyház vezető helyéért folyt.8 1 Miután András érsek megsértette a királyi tisztséget, III. Béla a nagyratörő kalocsai főpappal szemben az esztergomi metropolita mellé állt. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy 1182-ben már nem a kalocsai főpap, hanem Miklós esztergomi érsek koronázta meg Imre herceget.82 Ez a politika - más tényezők mellett — eredményezte azt, hogy a királyi hatalom súlya és tekintélye, amely a korábbi évek pártharcai következtében eléggé megrendült, III. Béla uralkodásának első időszakában ismét helyreállt. A megszilárdult királyi hatalom, a belső nyugalom és az uralkodó osztály különböző csoportjai között megteremtett érdekközösség lehetővé tette, hogy III. Béla uralkodása második időszakában Magyarország a feudális expanzió útjára lépjen. 1177-től csaknem két évtizedig szüneteltek a főúri csoportharcok, ami azt mutatta, hogy III. Bélának sikerült az uralkodó osztály egészét maga mögött felsorakoztatnia. Ez a belső konszolidáció jelentette a terjeszkedő politika alapját.83 De nagymértékben kedvezett III. Béla aktív, kezdeményező és hódító jellegű külpolitikájának a nemzetközi helyzet alakulása is az 1180-1196-os években. Ebben az időben jelentős mértékben enyhült az európai nagyhatalmak közötti ellentét. Bizánc számára az 1176. évi myriokephaloni vereség katasztrofálisnak bizonyult, melyet a birodalom többet nem tudott kiherveni. Myriokephalon bebizonyította, hogy Bizánc nem képes visszaszerezni a birodalom számára létfontosságú Kisázsiát a szeldzsukoktól, s éppen ezért lehetetlenné vált a bizánci hatalom restaurációja Keleten.84 A lombard liga seregeinek 1176-os legnanói győzelme nyomán csaknem egy évtizedre eltűnt I. Frigyes külpolitikai programjából Itália megszerzésének terve. Az 1177-es velencei béke lezárta Barbarossa és III. Sándor küzdelmét, amely a pápaság győzelmével ért véget. Rómának sikerült megvédenie függetlenségét a császársággal szemben, és I. Frigyes elismerte III. Sándort. A császár lemondott az 1158-as roncagliai határozatok érvényesítéséről, ez a lombard városok sikerét jelentette. Ugyanakkor a német császár és a pápa kiegyezése megfosztotta Manuélt legfőbb itáliai szövetségesétől.8 5 A nagyhatalmak 81 így feltételezhetően 1174-ben Imre herceget a kalocsai érsek keresztelhette meg, holott ez az esztergomi érsek jogkörébe tartozott (Mezey L.: Két magyarvonatkozású dekretális értelmezéséhez. Századok, 1959. 419-420.; Kubinyi: i. m. 101.). Az esztergomi érsek legfontosabb közjogi funkciója a koronázás volt. (Hermann E.: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1973. 73. 1.); a gyakorlatban ez azonban veszélybe került, hiszen 1162 júliusa óta a kalocsai érsek végezte a koronázást (II. László, IV. István és III. Béla esetében). Nyilvánvalóan ez is szembeállította a két érseket egymással (Holtzmann 1926. 424., 426.). A legújabb kutatások azt is kimutatták, hogy Lukács rovására „András.. . saját megyéspüspöki, illetőleg metropolitai hatalmát akarta kiterjeszteni" (Kubinyi: i. m. 113.). - Hasonlójellegű rivalizálás folyt korábban Angliában Becket Tamás canterbury érsek és Roger yorki érsek között (M. Pacaut: Alexandre III. Paris, 1956. 156- 157.; Haller: i. m. 186-188.; Györffy 1970. 155-156.). 8 2G 976. 8 3 Molnár: i. m. 320.; ET 103., 104., 105.; Elekes: i. m. 82.; Bartha A.: A magyar történelem problémái 1526-ig. Történelmi Szemle, 1968. 118. 84 A myriokephaloni csata jelentőségére ld. Chalandon 1912. 513.; CMH. 237.; Iszt. Viz. 332.; Ostrogorsky 1969. 414. 8 5 Minderre ld. К. Hampe: Deutsche Kaisergeschichte in der Zeit der Salier und Staufer. Heidelberg, 1968.12 191-193.; Ch. M. Brand: Byzantium Conforts the West (1180-1204). Cambridge, 1968. 18.; Ostrogorsky 1969. 414-415.1, Jordan: i. m. 148-149.
