Századok – 1982
Tanulmányok - Makk Ferenc: III. Béla és Bizánc 33/I
46 MAKK FERENC közötti feszültségek enyhülése a magyar feudális urak részére a korábbinál nagyobb mozgásszabadságot biztosított a nemzetközi politikában. Ugyancsak előnyösnek bizonyult a magyar külpolitikai törekvések számára a szomszédos államok többségének meggyengülése, ami a feudális Magyarországnak kétségtelenül bizonyos erőtöbbletet jelentett ezekkel az országokkal, népekkel szemben. A Csehországban, Lengyelországban és Oroszországban dúló feudális anarchia, nagyúri pártviszályok külföldi beavatkozásokhoz és hódításokhoz kedvező helyzetet teremtettek. 1183-ban Nemanja István vezetésével a szerbek, 1185-ben pedig Petar és Aszen irányításával a bolgárok kezdték meg harcukat a függetlenségért, az önálló állami létért a bizánci császárság ellen. A többéves küzdelem hosszabb időre teljesen lefoglalta e népek erejét, ami viszont megkönnyítette a déli irányú magyar expanziót. De arra is feltétlenül érdemes utalni, hogy III. Béla Bizánc elleni támadásai - főleg az 1180-as években — a birodalom gyengítése révén kedvező körülményeket teremtettek a szerbek és a bolgárok függetlenségi harcához, amelyek eredményeképpen a Nemanjidák vezetésével önállósult Szerbia, s lényegében ezzel egyidőben megszületett az Aszenidákat uraló - etnikailag heterogén összetételű: kunokat, vlachokat és bolgárokat egyesítő — Bulgária a magyar királyság és a bizánci császárság között. A Bizánc helyzetében bekövetkezett változások ugyancsak kedveztek a magyar uralkodó osztály terjeszkedő politikájának.86 A feudális Magyarország a nemzetközi viszonyok alakulását figyelembe vette saját külkapcsolatainak formálásánál. A magyar királyság egyes szomszédainak nehézségeit használta ki saját expanziós céljai megvalósítására. A terjeszkedés elsősorban Halics, Velence, Szerbia és Bizánc rovására jelentkezett. III. Béla 1180-1196 közötti Bizáncpolitikája sajátos kettősséget mutatott. Egyes esetekben (pl. 1185-ben, 1189-ben, 1195-ben) a magyar király a bizánci érdekek védelmezőjeként lépett fel, más esetekben viszont a magyar feudális expanzió Bizánc fennhatósága alatt álló területek megszerzésére irányult. Ezek mögött a látszólagos ingadozások mögött azonban végső soron minden esetben a magyar feudális urak érdekei voltak a meghatározó tényezők. A magyarbizánci érintkezésekben ebben az időszakban Magyarország az aktív, kezdeményező fél; ez a magyar királyság megnövekedett erejére s a bizánci császárság meggyengülésére vall. Manuél császár halála (1180. szeptember 24.) után Bizánc rendkívül nehéz helyzetbe került, amit jelentős mértékben a manuéli kül- és belpolitika okozott. A hódító politikát kísérő háborúk évtizedek során óriási emberveszteségeket és anyagi áldozatokat okoztak a birodalomnak, melyeket viszont az elért eredmények semmiképpen sem pótoltak. Az itáliai városok (Velence, Genova, Pisa) kereskedőinek kiváltságos helyzete teljesen aláásta a császárság gazdasági életét: a Nyugat gazdaságilag már 1204 előtt meghódította Bizáncot. A birodalom katonailag teljesen kimerült. Az uralkodó osztály különböző csoportjai között kirobbant hatalmi harcok belpolitikai válságot idéztek elő, miközben súlyos külpolitikai kudarcok érték a császárságot. Kisázsiában II. Kilidzs Arszlán ikóniumi szultán támadta a birodalmat, a Balkánon III. Béla foglalt el jelentős, bizánci fennhatóság alá tartozó területeket.8 7 86 Elekes: i. m. 86-87., 91-92.; Sz. Radev.: Krävpo rozite. Szofija, 1971. 21.; K. Jireíek-J. Radonic: Istorija Srba I. Beograd, 1952. (továbbiakban: Jireíek 1952. 8'Erre ld. Moravcsik 1953. 14., 20P Tivíev: Le règne de l'empereur de Byzance, Andronic Ier Comnène (1183-1185). Byzantinoslavica 23/1 (1962) 23-24.; Iszt. Viz. 256., 329-331.; W. Hecht: Die byzantinische Aussenpolitik zur Zeit der letzten Komnenenkaiser (1180-1185). Neustadt/ Aisch 1967. 13—16.; Brand: i. m. 31.; Ostrogorsky 1969. 415-417.
